|
 |
 |
 |

NDK-állampolgárok - lead (1. rész)
|

Prága, Bonn, Berlin, 1989. szeptember 30. szombat (MTI-tud) - Még szombaton, a késő esti órákban, az NSZK-ba utazhat a prágai nyugatnémet nagykövetségen tartózkodó összes NDK-állampolgár. A döntést szombaton este közölte velük Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter.
Mint az MTI prágai tudósítója jelentette, Genscher az NSZK prágai nagykövetségén közölte, hogy öt vonatot bocsátanak az NDK- állampolgárok rendelkezésére, amelyen Prágából - az NDK területén át - a bajorországi Hofba utaznak. Az első vonat szombaton este kilenc órakor indul, majd az NDK-álllampolgárok kétórás időközökben hagyják el a csehszlovák fővárost. Először a nők és a gyermekek távoznak, utoljára a férfiak. Időközben - bonni MTI-jelentés szerint - a bajor Vöröskereszt közölte, hogy 350 egészségügyit mozgósított, aki hajnali három órától készen áll négyezer áttelelepülő fogadására. A Bild am Sontag újság szerkesztősége ugyanis úgy értesült, hogy ebbe a megoldásba bevonnák a varsói nyugatnémet nagykövetségen lévő NDK-állampolgárokat. Genscher az NDK-állampolgárokkal tartott találkozó után az újságíróknak - köztük az MTI prágai tudósítójának - nyilatkozva hangoztatta, hogy karrierje csúcspontjának tartja az elért megállapodást. Nagyon örül annak - mondotta - hogy az NDK kormányával ilyen felelősségteljes megoldás jöhetett létre. Ennél a megoldásnál az NSZK mindenekelőtt az emberek sorsára volt tekintettel - hangoztatta. Mint az MTI bonni tudósítója jelentette, a Deutchlandfunk rádióállomás úgy tudja, hogy a megoldás azon a megbeszélésen született, amelyet Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter és Rudolf Seiters szövetségi miniszter, a kancellári hivatal főnöke reggel folytatott Horst Neubauerral, az NDK állandó bonni képviseletének vezetőjével, de Genscher előzőleg New York-ban, az ENSZ közgyűlésén is tanácskozott az érdekelt kormányok képviselőivel. Genscher délután, Seiters társaságában, meglepetészerűen utazott Prágába, hogy a helyszínen tájékozódjék a menekültek helyzetéről. A nagykövetségen szombaton este elviselhetetlen körülmények között több mint 3500-an tartózkodtak. (folyt.)
1989. szeptember 30., szombat 20:17
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|