|
 |
 |
 |

Panova és Robeva áldatlan háboruja (2. rész)
|

A sérüléséből felépült, több mint három hónapot kihagyott Panova a négy bolgár válogató közül kettőt megnyert, kétszer második lett, egyszóval nem lehetett kihagyni a Szarajevóba készülő csapatból. Hozzá kell tenni, közben a legkevesebb támogatást sem kapta meg, sőt, mi több - ezt bolgár ujságirók mesélték el - még uj versenyszerelést sem, ami minden bolgár válogatottnak, még a tartalékoknak is járt. Panovát azonban kemény fából faragták, vőlegénye és az uj szakvezető segitségével végig versenyben volt az első helyért, öt századdal kikapni igazán nem szégyen, inkább bosszuság. Ez hát Bianka Panova és Neska Robeva áldatlan háborujának históriája, amely érthetően a sajtóközpontban és a lelátón is ,,nagy sztori,,. Azért szerencsére versenyeket is rendeznek Szarajevóban, méghozzá nem is akármilyeneket. Igy például a vasárnapi záró napon a kötél és a karika döntőben is hármas holtverseny alakult ki az első helyen, amelyhez kötéllel és karikával is 10 pont kellett. Mindkétszer ugyanaz a három tornásznő osztozott a dobogó legfelső fokán, tehát Panova, valamint Tyimosenko és Szkalgyina. Meglepetésre az olimpiai második, egyben Európa-bajnok bolgár Dunavszka kötéllel és karikával is csak a negyedik helyig jutott. Ami pedig a két együttes kéziszer szám közül az elsőt, a 12 buzogánnyal végrehajtottat illeti, ott is óriási csata alakult ki a bolgárok és a szovjetek között, előbbiek javára az döntött, hogy a selejtezőből több pontot hoztak magukkal a fináléba. - Eredmények: Kötél döntő: ------------ 1. Bianka Panova (Bulgária), Okszana Szkalgyina és Alekszandra Tyimosenko (Szovjetunió) 10-10 pont 4. Adriana Dunavszka (Bulgária) 9.90 5. Ana Bautista (Spanyolország) és Milena Reljin (Jugoszlávia) 9.75-9.75 7. Elizabeta Bialkowska (Lengyelország) 9.70 8. Lenka Oulehlova (Csehszlovákia) 9.60 Karika döntő: ------------- 1. Bianka Panova, Okszana Szkalgyina, Alekszandra Tyimosenko 10-10 4. Dunavszka 9.90 5. Reljin 9.80 6. Butista 9.75 7. Bialkowska 9.70 8. Ada Liberio (Spanyolország) 9.65 (folyt.köv.)
1989. október 1., vasárnap 17:32
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|