|
|
 |
|
 |
Londoni levél - Színház ,,a sírban,, (1.rész)
|
London, 1989. szeptember 25. hétfő (MTI-Panoráma) - Amikor a vilnai gettóban a város korábbi, híres társulatának színészei 1941-ben, a németek fogságában elkezdték a próbákat, hogy a néhány utcában összezsúfolt, csaknem 30 ezer embernek ismét színházat teremtsenek, a falakon felíratok jelentek meg: ,,Színháznak nincs helye a sírban,,. Amire Jacob Gens, a Zsidó Tanács, a Jugenrat elnöke azzal felelt, hogy ez ugyan igaz, de amikor az egész élet is síri, nem szabad remegnie a kéznek, nem szabad megtörnie sem a testnek, sem a léleknek. És a ,,sírban,, működni, nőni, terjeszkedni kezdett a társulat, sikert sikerre aratott, amíg csak le nem mészárolták tagjait a gettó többi lakóival együtt, amíg csak rájuk nem borult a sírfedő a szó fizikai értelmében is.
Ez az igaz történet most újra a világot jelentő deszkákra került
- a londoni Nemzeti Színházban. Öt évvel Joshua Sobol izraeli író
darabjának haifai bemutatója után a brit fővárosban is siker. A
National Theatre ,,Olivier,, színházában (amely nevében Laurence
Olivier-re utal) több mint harminc fős együttes eleveníti meg a
vilnai halottakat, köztük az egykori dráma főszereplőit.
Ott van Jacob Gens, a gettó zsidó rendőrségének parancsnoka, a
Jugenrat elnöke, aki egyfelől - mint mindenütt a Zsidó Tanácsok
vezetői - kénytelen volt teljesíteni a németek parancsait, másrészt
mindent megtett azért, hogy a gettó lakói közül minél többet
megmenthessen - és a gettó likvidálásakor, bár időben
figyelmeztették, nem menekült el. Ott van Hermann Kruk, a gettó
tudós könyvtárosa, a zsidó Szocialista Mozgalom egyik vezető alakja,
aki először úgy vélte, hogy nem lehet színházat játszani a halál
előszobájában, de aztán elismerte, hogy a művészek a jövőt, a
reményt őrzik - akárcsak ő a könyveivel és pontos naplójával, amely
megmaradt.
De megelevenednek a rabtartók is. Kittel, a művelt nácitiszt,
aki maga is színész volt, szaxofonozott, rendszeresen látogatta a
színielőadásokat és a színésznőket, aztán a darabban legéppuskázta a
társulatot. (Sablonos, teátrális ,,ellenségkép,,? Egy túlélő
visszaemlékezése szerint nem egészen így zajlott a dolog. A gettó
likvidálásakor Kittel zongorát hozatott, és azon ,,kísérte,, a
drámát, majd amikor egy férfi elébe vetette magát, hogy kegyelemért
könyörögjön, a náciparancsnok félkézzel tovább játszott, míg a
másikkal előhúzta a pisztolyát, és lelőtte a foglyot... Vagyis a
valóság még borzalmasabb volt, s talán még színpadiasabb is).
(folyt.)
1989. szeptember 25., hétfő 15:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|