|
|
 |
|
 |
Az Elnöki Tanács lemondása
|
München, 1989. szeptember 20. (SZER, Magyar híradó, Hamburger
Mihály) - Kihantolások, újratemetések és temetések korát éli az
átalakulóban lévő mai magyar társadalom. Úgy látszik azonban, vannak
olyan halottak is, akiket nem gyászol senki, akikre nem érvényes "a
halottról jót vagy semmit" közismert mondása. Ilyen élő halott ma a
Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Ha vannak is viták arról, hogy ki,
mikortól, és mennyit vegyen át a 21 tagú intézmény jogköréből,
megszüntetése nem fáj az országnak. A szovjet mintára 1949-ben
létrehozott testület megérett a kimúlásra.
Sok mindent tudunk róla, sok mindent nem. Tudjuk például azt,
hogy 1978-ban jóváhagyta a bős-nagymarosi építkezés tervét; vagy
azt, hogy 1985-ben további 20 évre hosszabbította meg Magyarország
tagságát a Varsói Szerződésben. Nem tudjuk viszont, mi zajlott az
ülésein. Minderről csak rövid kommüniké tájékoztatta az
újságolvasókat.
Mai példánál maradva: az újságok olvasói 1969. november 1-jén
arról értesülhettek, hogy az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletével
kihirdette a Magyar Népköztársaság kormánya és a Német Demokratikus
Köztársaság kormánya között a vízummentes utazás tárgyában aláírt
egyezményt.
A testület végtelen cinizmusát mutatja egy jóval korábbi, de
ugyancsak napjainkig felmérhetetlen károkat okozó rendelkezése,
amelyik 1957. július 14-ikén jelent meg a lapokban. A közlemény
szerint "nem igényelhet rokkantság címén nyugdíjat az, aki az
ellenforradalmi cselekményekben való közreműködés során sérült meg.
Nem lehet nyugdíjat megállapítani azoknak a személyeknek a
hozzátartozói részére sem, akik az ellenforradalom oldalán harcolva
haltak meg, illetve akiket ellenforradalmi cselekmények miatt
végeztek ki." (folyt.)
1989. szeptember 20., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Az Elnöki Tanács lemondása - 1. folyt.
|
A közlemény zárómondatai: "Megerősítette az Elnöki Tanács a
Magyar Népköztársaság területén ideiglenesen tartózkodó szovjet
csapatok jogi helyzetét szabályozó egyezményt, s jóváhagyta a Magyar
Népköztársaság csatlakozását a tartásdíjak külföldön való
behajtásáról szóló egyezményhez." A pártzsargon nyelvén fogalmazva:
súlyozni azt tudtak az elvtársak
A sok alkotmányjogi vita után e tanács dicső szerepéről joggal
állapíthatjuk meg: nem az volt az igazi baj, hogy túl nagy volt a
jogköre. Sokkal inkább az jelentett problémát, hogy a pártállam
diktatúráját a legszolgaibb módon fedezte.
1975-ben e testület egyik dísze, Cseterki Lajos még imígyen
dicsekszik: "Sokoldalúan biztosított tehát, hogy az Elnöki Tanács
egy-egy döntése, a testületet a nyilvánosság előtt képviselő elnök,
vagy bármely tag tevékenysége pontosan megfeleljenek a párt
politikájának". És hozzátehetjük: az 1985-ös lista szerint még nyolc
hivatásos pártmunkás szolgálta ezt a célt, hogy a többiekről ne
beszéljünk.
E szabálytalan gyászbeszéd végén hadd emlékezzek meg e testület
legdicsőbb elnökéről és talán legdicsőbb tettéről. Az
alkoholistaként közismert Dobi Istvánról van szó, és arról az
aktusról, amikor legalizálták a Kádár-féle Forradalmi Munkás-Paraszt
Kormányt.
Dobi István 1987-ben az Országgyűlés előtt még így beszélt: "Az
ellenforradalom alatt is sikerült fenntartani az Elnöki Tanácsnak,
az Országgyűlés szüneteltetése idején működő legmagasabb állami
szervünknek működését, a jogfolytonosságot." Kádár János utolsó
interjújából már azt is tudjuk, mit jelentett ez. Mint mondotta: az
új kormány felesketésénél igaz, hogy az Elnöki Tanács teljes
létszámmal nem volt jelen, de a két legfpntosabb tagja, az elnök és
a titkár jelen volt. Az Elnöki Tanács tehát nyugodjék békében
+++
1989. szeptember 20., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|