Rendszerváltás és az MTI

	Erdélyi menekültek között - Szófiában (1. rész)
Szófia, 1989. január 26. csütörtök (MTI-tud) - Immár négy és fél hónapja, hogy szófiai nagykövetségünkön menedéket kapott 12 erdélyi magyar menekült, akik - mint a BTA bolgár hírügynökség szeptember 24-én este kiadott négy soros hírében fogalmazott - ,,kifejezésre juttatták azt a kívánságukat, hogy Magyarországon éljenek,,. Az MTI tudósítójának ehhez akkor annyit tehetett hozzá, hogy ,,a 12 magyar között van - kiskorú gyermekével - egy fiatal anya, akinek a férje már Magyarországon él. Kívülük három házaspár tartozik a csoportba, összesen három gyerekkel, valamint egy felnőtt fiú. Valamennyiüknek rokonaik élnek Magyarországon,,. Nos, ez most már kiegészíthető azzal, hogy egy gyermektelen házaspár Kovászna megyei; hogy a többiek Kolozs megyeiek, s a felnőtt fiú, az egyik fiatalasszony öccse; hogy az egyik kolozsi házaspárnak egy, a másiknak két gyermeke van; hogy az egész társaság életkora a 19 évet, ha eléri. Csak ketten vannak túl a harmincon és a négy gyerek közül kettő iskoláskorú. Úgy nyilatkoznak, hogy nem kalandvágyból menekültek el szülőföldjükről, ahol egyikük, másikuk sokszobás családi házat hagyott, de ahol mégis kilátástalannak érezték életüket. Mert a buldózerek a legnagyobb családi házakat is le tudják rombolni. Az asszonyok nem jutottak munkához. Emellett nem elég a 30 kilogramm személyenkénti búzaadag egy évre - már annak, aki a szövetkezetben dolgozik, ugyanis családtagra már nem adnak -, vagy a hetenkénti két kenyér. Nem elég a jegyes hús, amelyért este kell beállni a sorba, ha kapni akar reggel az ember; sem a fél vaj egy hónapra egy embernek. Nagyon elég volt viszont közben azt olvasni az újságokból, azt hallani a rádióból, televízióból, hogy Romániában milyen magas az életszínvonal, milyen csodálatosan is élnek a Ceausescu-korszakban az emberek. De a mindezeken túli, és mindezeknél nagyobb kilátástalanságot az jelentette, hogy úgy érezték, úgy tapasztalták: nem vállalhatják nyugodtan magyarságukat, nem nevelhetik magyarnak gyermekeiket - már ha azt akarják, hogy vigyék is valamire. Márpedig - mint az egyik fiatalasszony e sorok írójának dacosan mondta - előttük az élet, és kezdeni szeretnének vele valamit. (folyt.) 1989. január 26., csütörtök 20:39
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	Erdélyi menekültek - Szófiában (2. rész)
A munkát - s még a megpróbáltatást is - vállalják. Mindannyian tisztában vannak vele, hogy az élet Magyarországon nagyon nehéz. Olvasták az Esti Hírlapban annak az erdélyi házaspárnak a bukaresti Előré-ből átvett ,,bűnvádló,, beszámolóját, akik visszatértek Romániába; sírtak a televíziós Panorámának a falurombolásról és a menekültekről szóló összeállításain (vidón láthatták), s nem bántak meg semmit. Az igaz, hogy kissé naivan képzelték el a dolgokat. Azt hitték, hogy néhány nappal vagy héttel a menekülés után már Magyarországon lesznek. Nem menekülttáborban és nem Budapesten: rokonaik valóban valamennyiüknek vannak ott, és van, akit már évek óta hívnak, munkát és lakást ajánlva. Akkor teljesen kétségbeestek, amikor Bukarest azt ajánlotta: térjenek haza, semmi bántódásuk nem esik, legfeljebb pénzbüntetést szabjak ki rájuk s a hivatalos formaságok elintézése után áttelepülhetnek Magyarországra. - Hiszen bűnözőknek minősülünk a törvények szerint - mondták. - Ha átlépnénk a határt, onnan többé nem szabadulnánk. - A Securitaténak meglennének az eszközei hozzá, hogy sajátkezűleg írjuk le: meggondoltuk magunkat, már nem akarunk Magyarországra települni. Milyen garanciák segítenének akkor rajtunk? - Ha feltesszük is - ami egyébként teljes képtelenség -, hogy csak pénzbírságot szabnak ki ránk, mennyi lenne az? Mennyi idő alatt tudnánk előteremteni? Öt év kellene hozzá? Vagy tíz? És a ,,formaságok,, elintézéséhez? Látszik, hogy maguknak fogalmuk sincs arról, mi is van Romániában... A bukaresti ajánlat okozta sokkon rég túlvannak. Talán egykedvűek, de nem rosszkedvűek; hasznossá tudják tenni magukat, türelemmel várják sorsuk megoldását. De akkor néhány napig nagyon elkeserítette őket a kilátás, hogy esetleg vissza kell menniük Romániába. - Hát nem vette még észre a világ, hogy ott nem teljesítenek semmilyen ígéretet? - Az éhségsztrájk, az öngyilkosság gondolatával foglalkoztak. De ez már a múlté. A magyaroknak hálásak, hogy befogadták őket. Ha nem teszik, az ugyanazt jelentette volna, mintha most erőszakkal visszatoloncolnák őket. A román tengerparton nyaralók számára szervezett egynapos várnai kirándulás idején szöktek meg csoportjuktól, hogy az első vonattaal Szófiába menjenek.(folyt.) 1989. január 26., csütörtök 20:54
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	Erdélyi menekültek között - Szófiában (3. rész)
A nem éppen olcsó tengerparti üdülésre ezért az egyetlen napért fizettek be. Nem tudtak volna hát úgy visszatérni a csoportjukhoz, mintha mi sem történt volna. És az a házaspár sem, amely egy autóskirándulás során tette ugyanezt, egy nappal a többiek előtt. Egyébként e sorok írójának tudomása van arról, hogy még a szófiai Magyar Kulturális Intézet vezetői is többször beszéltek le hasonló lépésről az intézetbe betérő, Szófiában járó erdélyi magyarokat. De azok próbálkozásai nem derültek ki soha. A szófiai ,,tizenkettek,, jól érzik magukat így is. Van elfoglaltságuk. Eleinte, amikor a saját, beváltott és még otthon beszerzett kevés pénzük elfogyott, jóérzésű emberek magánadományaiból éltek. Egy - különben diplomáciai fogadásokra szolgáló - teremben aludtak, sorban egymás mellé rakott matracokon. Most már külön szobákat kaptak az egyes családok, ellátásuk gondját pedig átvette a magyar Vöröskereszt. Egyszer - remélik - mégis csak megoldódik a problémájuk úgy, hogy az számukra is megnyugtató legyen. Ez mindenki reménye.+++ 1989. január 26., csütörtök 21:04
Vissza » A hírhez kapcsolódik »