|
 |
 |
 |

Erdélyi menekültek között - Szófiában (1. rész)
|

Szófia, 1989. január 26. csütörtök (MTI-tud) - Immár négy és fél hónapja, hogy szófiai nagykövetségünkön menedéket kapott 12 erdélyi magyar menekült, akik - mint a BTA bolgár hírügynökség szeptember 24-én este kiadott négy soros hírében fogalmazott - ,,kifejezésre juttatták azt a kívánságukat, hogy Magyarországon éljenek,,. Az MTI tudósítójának ehhez akkor annyit tehetett hozzá, hogy ,,a 12 magyar között van - kiskorú gyermekével - egy fiatal anya, akinek a férje már Magyarországon él. Kívülük három házaspár tartozik a csoportba, összesen három gyerekkel, valamint egy felnőtt fiú. Valamennyiüknek rokonaik élnek Magyarországon,,.
Nos, ez most már kiegészíthető azzal, hogy egy gyermektelen házaspár Kovászna megyei; hogy a többiek Kolozs megyeiek, s a felnőtt fiú, az egyik fiatalasszony öccse; hogy az egyik kolozsi házaspárnak egy, a másiknak két gyermeke van; hogy az egész társaság életkora a 19 évet, ha eléri. Csak ketten vannak túl a harmincon és a négy gyerek közül kettő iskoláskorú. Úgy nyilatkoznak, hogy nem kalandvágyból menekültek el szülőföldjükről, ahol egyikük, másikuk sokszobás családi házat hagyott, de ahol mégis kilátástalannak érezték életüket. Mert a buldózerek a legnagyobb családi házakat is le tudják rombolni. Az asszonyok nem jutottak munkához. Emellett nem elég a 30 kilogramm személyenkénti búzaadag egy évre - már annak, aki a szövetkezetben dolgozik, ugyanis családtagra már nem adnak -, vagy a hetenkénti két kenyér. Nem elég a jegyes hús, amelyért este kell beállni a sorba, ha kapni akar reggel az ember; sem a fél vaj egy hónapra egy embernek. Nagyon elég volt viszont közben azt olvasni az újságokból, azt hallani a rádióból, televízióból, hogy Romániában milyen magas az életszínvonal, milyen csodálatosan is élnek a Ceausescu-korszakban az emberek. De a mindezeken túli, és mindezeknél nagyobb kilátástalanságot az jelentette, hogy úgy érezték, úgy tapasztalták: nem vállalhatják nyugodtan magyarságukat, nem nevelhetik magyarnak gyermekeiket - már ha azt akarják, hogy vigyék is valamire. Márpedig - mint az egyik fiatalasszony e sorok írójának dacosan mondta - előttük az élet, és kezdeni szeretnének vele valamit. (folyt.)
1989. január 26., csütörtök 20:39
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|