|
|
|
|
Londoni levél - Színház a börtönben (2.rész)
|
- Nagy ország polgárai vagyunk, amely nagy színműírókat adott a világnak - érvel a kormányzó. - A rabok finom irodalmi nyelven fognak beszélni, számukra szokatlan, árnyalt érzelmeket fejeznek majd ki. Ráébreszti őket a darab arra, hogy az élet nem csak bűnből és bűnhődésből áll. A mi néhányszáz fős közösségünk pedig néhány órán át együtt nézi majd a darabot, s erre az időre megszűnik a megoszlás lenézett rabokra és gyűlölt börtönőrökre. Ezeket a gondolatokat korántsem osztja valamennyi tiszt, a próbákat - amelyek amúgy sem mennek könnyen, hiszen a tolvajok, bűnözők számára korántsem egyértelmű az új szerep - rendszeresen megzavarják. S micsoda színtársulat: együtt kell fellépnie a raboknak és a hóhérnak is, aki szintén kap szerepet. A főszerepet alakító rabot bilincsbe verik, sőt, halálra ítélik, de hallgat, amikor lopással vádolják. A darab végül életmentővé válik. A szerep megtartása kedvéért a vádlott hajlandó végül megszólalni, hogy a vád visszautasításával lehetővé tegye a kormányzónak új eljárás indítását... És az előadás megmentését. S mire végre eljön a premier (egyben az első ausztráliai színielőadás) napja, már mindenki egy kicsit más, a rabok is, a rabtartók is. A happy end Ausztrália születésének jelképe: a darabot betanító hadnagy beleszeret a főszerepet alakító ,,színésznőbe,,, életük együtt folytatódik. A kormányzó közelebb kerül céljához, ahhoz, hogy felelős emberek csoportját irányítsa, ne pedig ,,megfélemlített állatok,, fölött uralkodjon. Az egyik rab úgy dönt, hogy ha szabadul, nem megy vissza Angliába, író lesz, Ausztrália leghíresebb írója - annál is inkább, mert ő lesz az egyedüli. És ő fogalmazza meg a darab előhangját is: minden szereplő ,,a hazájáért,, jött ide, ebbe az új világba. Ami persze legfeljebb írói igazság az adott pillanatban - de az utókor hitelesíti. A színház itt a felemelkedés, a megtisztulás, a változás útja és eszköze lett. A Royal Court Theatre előadása pedig a brit színjátszás legjobb hagyományait őrzi, sikerrel oldva meg az egyik legnehezebb feladatot. Mert hálás dolog színházat játszani a színházban, de annál nehezebb profi színészek számára hitelesen alakítani... az amatőrt. De ebben az esetben talán nem is olyan nehéz, mert nem a szereptanulást kell ábrázolni, hanem az emberréválást. Létezik ennél vonzóbb színészi misszió? +++ Baracs Dénes (London), MTI-Panoráma
1989. szeptember 24., vasárnap 12:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|