Rendszerváltás és az MTI

	Dzsalálábád ostrom után (2. rész)
A pakisztáni határ felé tartva egyre gyakrabban hallottuk a lövéseket. Az országút mellett mind több derékbatört, megperzselődött vagy repeszektől felsértett törzsű fát láttunk. A Mohammed Naim alezredesnek, Szamarhel körzet parancsnokának a harcállása előtt felállított üteg nem az ujságírókat üdvözölte díszlövéssel, hanem a mintegy husz kilométernyire lévő ellenség rakétatüzére válaszolt. A tüzérségi párbaj, kis szünetekkel, ott tartózkodásunk alatt minvégig tartott. - Ha egy időre abbahagyják, hamarosan küldönc érkezik, s kéri, hogy küldjünk orvost, gyógyszert vagy éppen vetőmagot, műtrágyát, tankönyveket. Tegnap is átment tőlünk egy orvos gyógyszerekkel - mesélte az alezredes a két lövés között beállt pillanatnyi szünetben. Értetlen arcunkat látva hozzáfűzte: Pakisztánból csak fegyver érkezik, élelem nem, s ott is afgánok élnek. Megtehetnénk-e, hogy nem segítünk? Bár maguk európaiak ezt biztosan nehezen értik meg. Valóban nehezen értettük, de a tény az tény. S ez nem is elszigetelt eset. A kabuli kormány rendszeresen segíti élelemmel, vetőmagvakkal, műtrágyával, gyógyszerekkel az ellenzék ellenőrzése alatt álló területek lakosságát. A háború terhét viselő harctéri parancsnokok pedig, akik a biztonságos Peshawarban székelő politikai vezetőktől mindinkább eltávolodnak, egyre gyakrabban ülnek le tárgyalni a kabuli kormány képviselőivel. - Ahol önök jártak, az ma a legveszélyesebb határszakasz - nyugtatott meg bennünket visszatérésünk után Mangal altábornagy, miközben a kormányzói palota teraszán vacsoráztunk. - A béke sajnos még messze van, de a Nangarharban lévő 12 ezer mudzsahednek a kétharmada legalább már nem harcol ellenünk. Egy részük elfoglalta a számára kijelölt körzeteket, s vannak akik már együtt is működnek velünk. Más részük csak saját területét védelmezi, s nem támad, ha mi nem támadjuk őket. Emlékeznek a Naim alezredes állásai előtt húzódó hegyre? Az a Kajhan. Ott is egy ilyen csoport tartózkodik - a mi első és második védelmi vonalunk között. Már hetek óta tárgyalunk velük, s talán sikerül megegyeznünk. Tudják, hogy ezt a várost rakétákkal bevenni nem képesek, csak az értelmetlen vérontást folytathatják. Amikor az egy napos látogatás után éjszaka a repülőtérre tartottunk, két rakéta robbant autóbuszunk közelében. Így magunk is tapasztalhattuk, hogy Dzsalálábádban, csaknem három hónappal az ostrom után, még mindig csak viszonylagos a béke, a rakéták erejében még mindíg sokan bíznak.+++ Fazekas László (Dzsalálábád), MTI-Panoráma 1989. szeptember 24., vasárnap 11:59
Vissza » Folytatásokkal »