|
 |
 |
 |

Magyar-izraeli távközlési tárgyalások - Az izraeli miniszter nyilatkozata
|

1989. szeptember 20., szerda - Derzsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter meghívására Budapesten folytat tárgyalásokat Gad Jakubi izraeli távközlési miniszter.
Az MTI munkatársának elmondta: több izraeli cég is intenzíven érdeklődik a magyar távközlésfejlesztés iránt, s készek arra, hogy izraeli-magyar konzorciumot hozzanak létre a Bezeq izraeli távközlési vállalat és más elektronikai és távközlési iparvállalatok részvételével. Szándékukban áll benevezni arra a versenytárgyalásra is, amelyet a magyar telekommunikáció fejlesztésére írnak ki a közeljövőben. A miniszter szerint jó eséllyel indulhatnak az izraeli cégek, márcsak azért is, mert hazájukban - ahol a távközlés helyzete korábban sokban megegyezett a mai magyar állapotokkal - sikerült az elmúlt négy esztendő alatt megduplázniuk a telefonvonalak számát. Az izraeli miniszter véleménye szerint van némi kockázat a magyarországi tőkebefektetésben, ám bíznak abban, hogy számításukat megtalálják. Derzsi András kiegészítésképpen elmondta: a most készülő új postatörvény feloldja a monopóliumokat, s lehetővé teszi a külföldi tőke bevonását a különböző beruházásokba. A távközlés fejlesztésére ötéves programot dolgoztak ki, ennek végrehajtására nemzetközi pályázatot írnak ki. A program költségigénye 6-8 milliárd dollárra tehető, és a cél az, hogy öt év alatt megháromszorozódjék a telefonvonalak száma. Jelenleg 900 ezer főállomás van Magyarországon, 1995-ig további kétmillió vonal bekapcsolását tervezik. A fejlesztés azzal is együtt jár, hogy a telefonra várakozás ideje a mostani 12 évről 6 hónapra csökken. A magyar-izraeli tárgyalásokat követően két megállapodást is aláírtak, az egyiket a Bezeq és a Magyar Posta együttműködéséről, a másikat pedig a két szakminisztérium műszaki és tudományos kapcsolatainak erősítéséről. (MTI)
1989. szeptember 20., szerda 14:36
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|