|
 |
 |
 |

Bull képviselet nyílt Budapesten
|

1989. szeptember 20., szerda - A világ tíz legnagyobb számítástechnikai vállalata közé tartozó francia Bull cég szerdán irodát nyitott Budapesten. Ezzel kapcsolatban Claude Sidobre, a cég nemzetközi igazgatója szerdán sajtótájékoztatóján egyebek közt elmondta: évente 30 milliárd frank forgalmat bonyolítanak le, termékeik 76 százalékát Európában értékesítik. A magyar cégekkel több mint két évtizedes kapcsolatban állnak, köztük a Magyar Postával, a Malévval, a Transelektróval és a SZÁMALK-kal. A Videotonnal kooperációs együttműködést építettek ki, a székesfehérvári gyárban készülő alkatrészekért és programokért cserébe számítógépeket szállítanak hazánkba.
A Bull magyarországi forgalma évi 20 millió frank, de a COCOM-lista enyhülésével, a magyarországi importliberalizációval ez meg öt-hatszorozható. Az együttműködés a jövőben kiterjedhet a francia kezdeményezésű Eureka programban való magyar bekapcsolódásra is - ez utóbbit az MTI munkatársának kérdésére fejtette ki a cég vezetője. Nem zárkóznak el magyar partnereikkel egy vegyesvállalat alapításától sem. A kapcsolatok ily módon való élénkülését éppen a budapesti képviselettől várják. (MTI)
1989. szeptember 20., szerda 14:29
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|