 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

MSZMP által alapított kft-k vidéken is - sajtótájékoztató az SZDSZ-nél (1. rész)
|

1989. szeptember 19., kedd - A pártvagyon, az MSZMP kezelésében, de állami tulajdonban lévő ingatlanok magántulajdonba adása több magyarországi megyében már befejezett jogi tény - mutatott rá Demszky Gábor, az SZDSZ tanácsának tagja a Szabad Demokraták Szövetségének kedd délelőtti sajtótájékoztatóján a szabad demokraták nyilatkozatát ismertetve. A nyilatkozat szerint az MSZMP megyei bizottságai több helyütt egyszemélyes kft-ket hoztak létre. A Cimbriana Veszprém, az Allegro és az OSZSZI Győr, a Komfort plusz Székesfehérvár székhellyel működik, de az SZDSZ-nek tudomása van a balassagyarmati Polipves és a kecskeméti Bács-Touring megalakulásáról is. Ezeknek a korlátolt felelősségű társaságoknak a létrehozására benyújtott kérelmek 1989. június 26. és június 30. között keltezettek, s a bejegyzések egyetlen nap alatt születtek, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy az alapítás megelőzze a módosított földtörvény július 1-jei hatályba lépését - hangsúlyozta Demszky Gábor, megjegyezve azt, hogy a kft.-k tulajdonába átlagosan 50-100 millió forint névértékben vendégházak, pártszékházak, garázsok és oktatási központok kerültek.
Az SZDSZ képviselői szerint a sietségre azért volt szükség, mert az Országgyűlés által módosított 1987. évi I. számú földtörvény rendelkezései kizárják annak lehetőségét, hogy ,,...társadalmi szervezetek mint kezelők jelentős értékű állami ingatlanokat eladjanak,,. Az SZDSZ állításai szerint az idővel való versenyfutásban néhány helyen alulmaradtak, s e problémát visszadatálással oldották meg. Demszky Gábor ezzel kapcsolatban elmondta: alapos a gyanú arra, hogy a veszprémi Cimbriana és a győri OSZSZI kft. visszamenőleges dátummal lett bejegyezve. Az elhangzottakhoz Pető Iván ügyvivő hozzátette: míg az MSZMP megyei bizottságai a kft-alapításban meglehetősen gyorsan jártak el, az állampárt a háromoldalú tárgyalásokon sokáig vonakodott a vagyonáról való elszámolástól. A hétfői tárgyaláson az MSZMP az év végéig terjedő hatállyal ígérte meg, hogy vagyonának egy részét a kormány rendelkezésére bocsátja az új pártok és szervezetek infrastruktúrájának megteremtéséhez. Kérdésekre válaszolva az SZDSZ képviselői elmondták, hogy az MSZMP vagyona névértékben több mint 8 milliárd forintra becsülhető. A szakértői megbeszéléseken erről egy kivonatos listát mutattak be, ez javarészt ingatlanokat tüntetett fel. (folyt. köv.)
1989. szeptember 19., kedd 15:21
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|