Rendszerváltás és az MTI
mti.hu1989 › szeptember 06.
1989  1990
1989. július
HKSzeCsPSzoV
262728293012
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31123456
1989. augusztus
HKSzeCsPSzoV
31123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
45678910
1989. szeptember
HKSzeCsPSzoV
28293031123
45678910
11121314151617
18192021222324
2526272829301
2345678
Az oldalon látható MTI hírek és fotók az Magyar Távirati Iroda korabeli hírkiadásából származnak. További információt itt talál.
Keresés az MTI
hírekbenképekben
Összes MTI-hír
Ezt mondták a rádiók
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához

"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város lakásgondjait 2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével 3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is, rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:

Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye

"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület - tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség - tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van, ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."

Interjú Diószegi Olgával


London, 1989. január 15. (BBC, Késő esti panoráma) - Siklós István
beszélget Diószegi Olgával, akinek megjelent egy angolra fordított
színdarabja az Index on Censorship című folyóiratban.
    
    - Az Index on Censorship című folyóiratnak a 100. ünnepi számában
jelent meg Diószegi Olga: A Hofferné macskája című színdarabja,
színmű egy felvonásban.
    
    - Igen.
    
    - Hogyan jött létre ez a színmű, és hogyan történt, hogy éppen
angolul jelent meg először az Index on Censorshipben?
    
    - Én ez a darabot 1985-ben írtam. Egy hétvégén írtam tulajdonképpen
az egész darabot. És a Szörényi Lacihoz jártam akkor szemináriumra
és mindjárt megmutattam neki, mert általában szerettem megmutatni,
amit írtam a tanáraimnak. Előtte már novellákat és verseket írtam,
és mindig megmutattam, de Szörényi Laci volt az első, aki azt
javasolta, hogy ezt jó lenne kiadni. Bár javasolta, hogy keressem
meg a Mányoki Endrét, aki akkoriban szerkesztett egy folyóiratot,
ugyanis hát azon gondolkozott, hogy milyen folyóiratban lehetne ezt
megjelentetni. Ez a Visszhang című folyóirat volt, ami Vácott
jelent meg, de sajnos mire megtaláltam a Mányoki Endrét, akkor pont
betiltották ezt a folyóiratot.
    
    És még elvitte az egyik barátjához az Almássy téri Szabadidő
Központba, ahol színdarabokat próbáltak, összeolvasták őket.
    
    Viszont ott azt mondta ez a barátja, hogy ők nem foglalkoznak
tehetség felfedezéssel, úgyhogy Hajnóczinak és a Márton Lacinak fel
fogják olvasni a darabját, de engem nem óhajtanak felfedezni.
    
    - De, hát most akkor az Index on Censorship felfedezte. S magáról a
darabról: mi volt ezzel a célja, hogy volt-e valami olyan
gondolata, amit ki akar sugározni ebből a színműből?
    
    - Nagyon fel voltam háborodva, amikor ezt a darabot írtam és ...
    
    - Min volt fölháborodva?
    
    - Hát, azért voltam felháborodva, mert tulajdonképpen, aki ezt a
darabot olvassa, az a témából is látja, hogy valamilyen személyes
élmény lehetett a hátterében.
    
    Minket pont akkor lakoltattak ki. Édesanyám beteg volt és
tulajdonképpen nem tudtunk ez ellen védekezni, és semmiféle
törvényes vedelem nem volt, mert egy törvényerejű rendelet alapján
lakoltattak ki, és tehetetlenségemben semmit nem tudtam csinálni,
és akkor megírtam ezt a darabot.
    
    - És tulajdonképpen ennek a leírása?
    
    - Igen, ennek a leírása ...
    
    - A kilakoltatás ...
    
    - Igen, hogyan lakoltattak ki minket.
    
    - S ez miért történt, egyáltalán a kilakoltatás? Mi volt az ok
erre?
    
    - Hát, mi eredetileg társbérletben laktunk és meghalt a társbérlő
néni. És van egy olyan törvényerejű rendelet, hogy bérlakásban,
tanácsi bérlakásban egy személyre hány négyzetméter jár. És ez a
lakás két négyzetméterrel meghaladta ezt a határt. És mindenféle
beadványokat írtunk, meg édesanyám súlyos beteg volt és erre is
hivatkoztunk. Tulajdonképpen az volt a tragédia, hogy nem lett
volna őt szabad mozgatni, tulajdonképpen ez a tény volt a
borzasztó, hogy egy ilyen költözést is nehezen viselt el. És akkor
mivel hát magunktól nem költöztünk el, mert ilyenkor azt mondták,
hogy hívassunk maszekot, és maszekkal költözzünk be a másik
lakásba, és ezért nem költöztünk el, ezért rendőrséggel lakoltattak
ki . minket.
    
    - De itt, a darabban, összetörik a bútorokat. És ez is történt?
    
    - Igen, hát nálunk is összetörték.
    
    - Ténylegesen összetörték?
    
    - Hát igen. Leejtették a tévét, meg ... Igen.
    
    - És ezt rosszindulatból tettek?
    
    - Nem. Nem rosszindulatból, hanem ezek ilyen - úgy nézett ki, hogy
- alkalmi munkások voltak. Volt négy alkalmi munkás és három
rendőr. És a rendőrök le-fel sétáltak és ellenőrizték a
kilakoltatást, ezek meg állandóan ittak és egy idő után már mindent
leejtettek.
    
    - Ez nagyon szomorú élmény és mindenképpen indokolja azt a haragot,
ami kisugárzik a darabból.
    
    - És azután jöttem rá, hogy másokkal is történt ilyen. Tehát mások
is mesélték, hogy ők is hallották, sőt olyanokról hallottak...
    
    Nekünk még adtak egy lakást, de van, akit az utcára tesznek ki.
    
    - De ugyanakkor van ebben egy másik elem, ebben a darabban még, ami
arra utal, hogy a szerzőt pacifista gondolatok foglalkoztatják, így
van ez?
    
    - Igen. Igen így van, mert hát tulajdonképpen, bár ez a háttere a
darabnak, amit elmondtam, de hát nagyon összetett, szóval nemcsak
erről szól. És a főszereplő szájába adtam egy hosszú monológot,
amiben talán utalás van a pacifizmusra.
    
    - És ezt hogyan látja, ezt a gondolatot, Magyarország
környezetében? Egy olyan valami, amit végig lehet gondolni és -
hogy így mondjam - terjeszteni is lehet?
    
    - Igen. Szerintem nagyon problematikus gondolatmenet ez, mert most
volt a Kosa Ferencnek A másik ember című filmje, amiben szintén a
pacifizmussal foglalkozik. Ott a forradalom közepén van egy
pacifista szereplő, aki nagyon rokonszenves és egyedül képviseli
ezt a pacifizmusát, hogy aki fegyvert fog, az fegyver által vész
el. Én ezt a filmben hamisnak tartottam, ugyanis felismertem, hogy
ugyanaz a pacifizmus ez, ami a mi nemzedékünkben erősödött föl.
    
    - Ez a nemzedék melyik nemzedék?
    
    - Hát szerintem a huszonévesek. Már a dialógussal kezdődött, és a
mostani huszonévesek pacifisták szerintem.
    
    - Tehát maga hogy látja a pacifizmust?
    
    - Úgy látom, hogy ez egy koráramlat, egy koreszme, tehát 1956-ba én
nem helyezném vissza, mert ott teljesen hamis eredményre vezetett.
    
    Ebben a filmben teljesen lejáratódott a pacifizmus is mint olyan,
és végül is a fegyveres harc is, tehát semmiféle alternatívát nem
mutatott ebben a filmben. Tulajdonképpen azt mondta ez a film, hogy
bármilyen eszmék vannak, azok kioltják egymást és semmire nem
vezetnek. És nekem pont az ellenkező a véleményem, mert 1956-ban
igenis, hogy a szabadságharc volt a fontos és nem mondanám azt,
hogy azok az emberek vérengzőek voltak.
    
    Ez a pacifizmus ez ennek a lecsapódása is, tehát reakciója. Tehát a
reakcióit nem lehetne betenni az 1956-ba, mert ez egy történelmi
tapasztalatnak a lecsapódása, tehát, hogy a szüleinket lelőtték,
vagy á szüleinknek az ismerőseit és ezért egy olyan traumától
szenvedtek, hogy nekünk nem mondtak semmit 1956-ról. Es hogy ezen
az úton nem lehet egy túlerővel szemben harcolni, mert maga ez a
hatalom is militáns.
    
    Most is letöri a szabadságharcokat, a militáns természetével
ijeszti el ezektől a módszerektől a fiatalokat, tehát nem lehet
saját módszerükkel küzdeni ellene.
    
    A demokrácia az a központosított hatalomnak a szétbomlasztása, és a
pacifizmus az pedig a militarizmus megszüntetése.
    
    - És ilyen értelemben tulajdonképpen a szolgálatmegtagadókat is
támogatja ez a mozgalom?
    
    - Hát ezt nem hívnám olyan mozgalomnak, mint egy központi irányítás
alatt lévő valami. Hát ez egy individuális, olyan nem mozgalom, de
individumokból tevődik össze. A kis vallási bázisközösségek is
saját maguktól, az egyénekre hagyatkozva pacifisták. Tehát nem
írják elő a tagjaiknak, hanem, mivel ezek üldözik is, tehát az
emberek saját belátásukból csatlakoznak ezekhez a csoportokhoz,
tehát egyénileg pacifisták. És én is egyénileg vagyok pacifista. És
az nem jelenti azt, hogy nincsenek politikai rokonszenveim.
    
    Tehát én nagyon egyetértek a Keszthelyi Zsolttal, hogy igenis
nagyon fontos a pacifizmust politikussá tenni, éppen azért, mert
amikor a katolikus szolgálatmegtagadók szenvednek a börtönben, vagy
ők szenvedtek, a kutya nem figyelt fel erre, mert csöndben voltak.
    
    Igaz, hogy a saját lelkiismeretükre hagyatkoztak, de ennek nem lesz
semmilyen eredményre, tehát a hatalom továbbra is börtönbe vetette
őket, és a nemzetközi közvélemény akkor kezdett felfigyelni, amikor
a Zsolt ügyével kapcsolatban kipattant ez a nagy botrány. Mert
ővele kapcsolatban tudták meg tulajdonképpen, hogy milyen
körülmények között tartják a börtönben ezeket a lényegében teljesen
ártatlan embereket, hogy közbűntényes bűnözők között tartják és egy
olyan kategóriában vannak, aminek az a neve, hogy különösen
veszélyes bűnöző, és hogy különösen szigorúan kell velük bánni.
    
    - És tulajdonképpen minden szolgálatmegtagadó ilyen bánásmódban
részesül?
    
    - Igen. Minden szolgálatmegtagadó ilyenben részesül.
    
    - Keszthelyi Zsoltnak különleges esete van, meri: ő az, aki
tulajdonképpen politikai okból tagadja meg a katonai szolgálatot és
nem pedig lelkiismereti okból.
    
    - Hát ez is lelkiismereti ok, tehát én ezt nem választanám ketté.
    
    Az a lelkiismereti szabadság, hogy valaki az elvei szerint
cselekszik és ebből nem óhajt engedni.
    
    Tulajdonképpen ő is a lelkiismerete szerint nem hajlandó egy
bizonyos, természetű hatalmat szolgálni1.
    
    - És mik a jövőbeni tervei Diószegi Olgának? Újabb mérges darabokat
szeretne írni, vagy pedig valami más az, ami foglalkoztatja?
    
    - Hát szeretnék írni. Most egy fél évre elmegyek Los Angelesbe. Hát
ez nagyon jó nekem, egy kicsit kikapcsolódom az otthoni légkörből,
ami nagyon nyomasztó. Tehát írni is csak egy bizonyos fokú nyomás
alatt lehet, hogyha ez már túl nagy, akkor már írni sem lehet.
    
    Tehát ez fontos nekem, hogy egy kicsit kikerüljek onnan.
    
    És valószínűleg, hogy a Zsolt amnesztiát fog kapni januárban, vagy
februárban. És hát őróla is gondoskodtam egy kicsit. Szóval nem úgy
mehettem el, hogy most otthagyjam örökre. És utána, amikor
hazamegyek, akkor meg befejezem a szakdolgozatomat, amit Hajnóczi
Péterről írok.
    
    - Miért Hajnóczi Pétert választotta?
    
    - Azért, mert amikor olvastam, akkor nagyon közrejátszott, hogy
olyan témákról ír, amik a magyar társadalom égető kérdései voltak
már akkor is, amikor ezeket írta. Es csak utána, részben halála
után erősödtek fel ezek a dolgok a sajtóban és a folyóiratokban is,
akkor publikáltak ilyent.
    
    - Hát ő nagyon, szinte az első szociográfiát írta a magyar
elmeosztályok és elmeszociális otthonok állapotáról, az
elkülönítőt, és tulajdonképpen ez után az írása után hallgattatták
őt el, tehát nem jelenhetett meg sokáig.
    
    - Vannak Hajnóczinak kitapintható angol vagy az angolszász világhoz
vezető kapcsolatai?
    
    - Igen. Ő nagyon csodálta az angolokat. És nagyon nagyra tartotta
az angol viselkedésformákat és kultúrát, és nagyon szerette Malcolm
Laurit(?), A vulkán alatt című művét olvasta. Most ő nem nagyon jól
tudott angolul, de megkereste a fordítót, Göncz Árpádot. És nagyon
alaposan tanulmányozta ezt a művet és több példányban is megvolt
neki és széljegyzeteket készített. Egyik legjelentősebb műve A
halál kilovagol Perzsiából és írói elbeszélés módja tükrözi ezt a
hatást a többek között, amit Melcolm Lauri(?) gyakorolt rá.
    
    És hát tulajdonképpen nagyon tragikus volt az élete, mert ez is
tükröződik az írásaiban.
    
    - Tehát tulajdonképpen Hajnóczi előtt akar tisztelegni ez a
szakdolgozat?
    
    - Igen.
    
    - Diószegi Olga, köszönöm szépen! +++


1989. január 15., vasárnap


Vissza » A hírhez kapcsolódik »

Partnereink
Dokumentumok
Lovas Zoltán:

Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)

" A nemzeti kerekasztal szeptember 6-án ülésezett. A sajtó jelen volt, érdemi haladás nem történt. Pozsgay elkezdett kapkodni. Baráti társaságban kijelentette, hogy az egész ügyet legkésőbb szeptember 20-ig be kell fejezni. Az ok látszólag az volt, hogy az állampárt kongresszusát október 5-6-ra hívták egybe. Addigra pedig egyértelmű helyzetet kellett teremteni. De a sietségnek volt egy tágabb összefüggése is, mégpedig elsősorban a fenyegető külpolitikai helyzet."
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA

Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)

Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
mti.hu Impresszum
Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fentartva.
WEB10BUD