|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Diószegi Olgával
|
London, 1989. január 15. (BBC, Késő esti panoráma) - Siklós István beszélget Diószegi Olgával, akinek megjelent egy angolra fordított színdarabja az Index on Censorship című folyóiratban. - Az Index on Censorship című folyóiratnak a 100. ünnepi számában jelent meg Diószegi Olga: A Hofferné macskája című színdarabja, színmű egy felvonásban. - Igen. - Hogyan jött létre ez a színmű, és hogyan történt, hogy éppen angolul jelent meg először az Index on Censorshipben? - Én ez a darabot 1985-ben írtam. Egy hétvégén írtam tulajdonképpen az egész darabot. És a Szörényi Lacihoz jártam akkor szemináriumra és mindjárt megmutattam neki, mert általában szerettem megmutatni, amit írtam a tanáraimnak. Előtte már novellákat és verseket írtam, és mindig megmutattam, de Szörényi Laci volt az első, aki azt javasolta, hogy ezt jó lenne kiadni. Bár javasolta, hogy keressem meg a Mányoki Endrét, aki akkoriban szerkesztett egy folyóiratot, ugyanis hát azon gondolkozott, hogy milyen folyóiratban lehetne ezt megjelentetni. Ez a Visszhang című folyóirat volt, ami Vácott jelent meg, de sajnos mire megtaláltam a Mányoki Endrét, akkor pont betiltották ezt a folyóiratot. És még elvitte az egyik barátjához az Almássy téri Szabadidő Központba, ahol színdarabokat próbáltak, összeolvasták őket. Viszont ott azt mondta ez a barátja, hogy ők nem foglalkoznak tehetség felfedezéssel, úgyhogy Hajnóczinak és a Márton Lacinak fel fogják olvasni a darabját, de engem nem óhajtanak felfedezni. - De, hát most akkor az Index on Censorship felfedezte. S magáról a darabról: mi volt ezzel a célja, hogy volt-e valami olyan gondolata, amit ki akar sugározni ebből a színműből? - Nagyon fel voltam háborodva, amikor ezt a darabot írtam és ... - Min volt fölháborodva? - Hát, azért voltam felháborodva, mert tulajdonképpen, aki ezt a darabot olvassa, az a témából is látja, hogy valamilyen személyes élmény lehetett a hátterében. Minket pont akkor lakoltattak ki. Édesanyám beteg volt és tulajdonképpen nem tudtunk ez ellen védekezni, és semmiféle törvényes vedelem nem volt, mert egy törvényerejű rendelet alapján lakoltattak ki, és tehetetlenségemben semmit nem tudtam csinálni, és akkor megírtam ezt a darabot. - És tulajdonképpen ennek a leírása? - Igen, ennek a leírása ... - A kilakoltatás ... - Igen, hogyan lakoltattak ki minket. - S ez miért történt, egyáltalán a kilakoltatás? Mi volt az ok erre? - Hát, mi eredetileg társbérletben laktunk és meghalt a társbérlő néni. És van egy olyan törvényerejű rendelet, hogy bérlakásban, tanácsi bérlakásban egy személyre hány négyzetméter jár. És ez a lakás két négyzetméterrel meghaladta ezt a határt. És mindenféle beadványokat írtunk, meg édesanyám súlyos beteg volt és erre is hivatkoztunk. Tulajdonképpen az volt a tragédia, hogy nem lett volna őt szabad mozgatni, tulajdonképpen ez a tény volt a borzasztó, hogy egy ilyen költözést is nehezen viselt el. És akkor mivel hát magunktól nem költöztünk el, mert ilyenkor azt mondták, hogy hívassunk maszekot, és maszekkal költözzünk be a másik lakásba, és ezért nem költöztünk el, ezért rendőrséggel lakoltattak ki . minket. - De itt, a darabban, összetörik a bútorokat. És ez is történt? - Igen, hát nálunk is összetörték. - Ténylegesen összetörték? - Hát igen. Leejtették a tévét, meg ... Igen. - És ezt rosszindulatból tettek? - Nem. Nem rosszindulatból, hanem ezek ilyen - úgy nézett ki, hogy - alkalmi munkások voltak. Volt négy alkalmi munkás és három rendőr. És a rendőrök le-fel sétáltak és ellenőrizték a kilakoltatást, ezek meg állandóan ittak és egy idő után már mindent leejtettek. - Ez nagyon szomorú élmény és mindenképpen indokolja azt a haragot, ami kisugárzik a darabból. - És azután jöttem rá, hogy másokkal is történt ilyen. Tehát mások is mesélték, hogy ők is hallották, sőt olyanokról hallottak... Nekünk még adtak egy lakást, de van, akit az utcára tesznek ki. - De ugyanakkor van ebben egy másik elem, ebben a darabban még, ami arra utal, hogy a szerzőt pacifista gondolatok foglalkoztatják, így van ez? - Igen. Igen így van, mert hát tulajdonképpen, bár ez a háttere a darabnak, amit elmondtam, de hát nagyon összetett, szóval nemcsak erről szól. És a főszereplő szájába adtam egy hosszú monológot, amiben talán utalás van a pacifizmusra. - És ezt hogyan látja, ezt a gondolatot, Magyarország környezetében? Egy olyan valami, amit végig lehet gondolni és - hogy így mondjam - terjeszteni is lehet? - Igen. Szerintem nagyon problematikus gondolatmenet ez, mert most volt a Kosa Ferencnek A másik ember című filmje, amiben szintén a pacifizmussal foglalkozik. Ott a forradalom közepén van egy pacifista szereplő, aki nagyon rokonszenves és egyedül képviseli ezt a pacifizmusát, hogy aki fegyvert fog, az fegyver által vész el. Én ezt a filmben hamisnak tartottam, ugyanis felismertem, hogy ugyanaz a pacifizmus ez, ami a mi nemzedékünkben erősödött föl. - Ez a nemzedék melyik nemzedék? - Hát szerintem a huszonévesek. Már a dialógussal kezdődött, és a mostani huszonévesek pacifisták szerintem. - Tehát maga hogy látja a pacifizmust? - Úgy látom, hogy ez egy koráramlat, egy koreszme, tehát 1956-ba én nem helyezném vissza, mert ott teljesen hamis eredményre vezetett. Ebben a filmben teljesen lejáratódott a pacifizmus is mint olyan, és végül is a fegyveres harc is, tehát semmiféle alternatívát nem mutatott ebben a filmben. Tulajdonképpen azt mondta ez a film, hogy bármilyen eszmék vannak, azok kioltják egymást és semmire nem vezetnek. És nekem pont az ellenkező a véleményem, mert 1956-ban igenis, hogy a szabadságharc volt a fontos és nem mondanám azt, hogy azok az emberek vérengzőek voltak. Ez a pacifizmus ez ennek a lecsapódása is, tehát reakciója. Tehát a reakcióit nem lehetne betenni az 1956-ba, mert ez egy történelmi tapasztalatnak a lecsapódása, tehát, hogy a szüleinket lelőtték, vagy á szüleinknek az ismerőseit és ezért egy olyan traumától szenvedtek, hogy nekünk nem mondtak semmit 1956-ról. Es hogy ezen az úton nem lehet egy túlerővel szemben harcolni, mert maga ez a hatalom is militáns. Most is letöri a szabadságharcokat, a militáns természetével ijeszti el ezektől a módszerektől a fiatalokat, tehát nem lehet saját módszerükkel küzdeni ellene. A demokrácia az a központosított hatalomnak a szétbomlasztása, és a pacifizmus az pedig a militarizmus megszüntetése. - És ilyen értelemben tulajdonképpen a szolgálatmegtagadókat is támogatja ez a mozgalom? - Hát ezt nem hívnám olyan mozgalomnak, mint egy központi irányítás alatt lévő valami. Hát ez egy individuális, olyan nem mozgalom, de individumokból tevődik össze. A kis vallási bázisközösségek is saját maguktól, az egyénekre hagyatkozva pacifisták. Tehát nem írják elő a tagjaiknak, hanem, mivel ezek üldözik is, tehát az emberek saját belátásukból csatlakoznak ezekhez a csoportokhoz, tehát egyénileg pacifisták. És én is egyénileg vagyok pacifista. És az nem jelenti azt, hogy nincsenek politikai rokonszenveim. Tehát én nagyon egyetértek a Keszthelyi Zsolttal, hogy igenis nagyon fontos a pacifizmust politikussá tenni, éppen azért, mert amikor a katolikus szolgálatmegtagadók szenvednek a börtönben, vagy ők szenvedtek, a kutya nem figyelt fel erre, mert csöndben voltak. Igaz, hogy a saját lelkiismeretükre hagyatkoztak, de ennek nem lesz semmilyen eredményre, tehát a hatalom továbbra is börtönbe vetette őket, és a nemzetközi közvélemény akkor kezdett felfigyelni, amikor a Zsolt ügyével kapcsolatban kipattant ez a nagy botrány. Mert ővele kapcsolatban tudták meg tulajdonképpen, hogy milyen körülmények között tartják a börtönben ezeket a lényegében teljesen ártatlan embereket, hogy közbűntényes bűnözők között tartják és egy olyan kategóriában vannak, aminek az a neve, hogy különösen veszélyes bűnöző, és hogy különösen szigorúan kell velük bánni. - És tulajdonképpen minden szolgálatmegtagadó ilyen bánásmódban részesül? - Igen. Minden szolgálatmegtagadó ilyenben részesül. - Keszthelyi Zsoltnak különleges esete van, meri: ő az, aki tulajdonképpen politikai okból tagadja meg a katonai szolgálatot és nem pedig lelkiismereti okból. - Hát ez is lelkiismereti ok, tehát én ezt nem választanám ketté. Az a lelkiismereti szabadság, hogy valaki az elvei szerint cselekszik és ebből nem óhajt engedni. Tulajdonképpen ő is a lelkiismerete szerint nem hajlandó egy bizonyos, természetű hatalmat szolgálni1. - És mik a jövőbeni tervei Diószegi Olgának? Újabb mérges darabokat szeretne írni, vagy pedig valami más az, ami foglalkoztatja? - Hát szeretnék írni. Most egy fél évre elmegyek Los Angelesbe. Hát ez nagyon jó nekem, egy kicsit kikapcsolódom az otthoni légkörből, ami nagyon nyomasztó. Tehát írni is csak egy bizonyos fokú nyomás alatt lehet, hogyha ez már túl nagy, akkor már írni sem lehet. Tehát ez fontos nekem, hogy egy kicsit kikerüljek onnan. És valószínűleg, hogy a Zsolt amnesztiát fog kapni januárban, vagy februárban. És hát őróla is gondoskodtam egy kicsit. Szóval nem úgy mehettem el, hogy most otthagyjam örökre. És utána, amikor hazamegyek, akkor meg befejezem a szakdolgozatomat, amit Hajnóczi Péterről írok. - Miért Hajnóczi Pétert választotta? - Azért, mert amikor olvastam, akkor nagyon közrejátszott, hogy olyan témákról ír, amik a magyar társadalom égető kérdései voltak már akkor is, amikor ezeket írta. Es csak utána, részben halála után erősödtek fel ezek a dolgok a sajtóban és a folyóiratokban is, akkor publikáltak ilyent. - Hát ő nagyon, szinte az első szociográfiát írta a magyar elmeosztályok és elmeszociális otthonok állapotáról, az elkülönítőt, és tulajdonképpen ez után az írása után hallgattatták őt el, tehát nem jelenhetett meg sokáig. - Vannak Hajnóczinak kitapintható angol vagy az angolszász világhoz vezető kapcsolatai? - Igen. Ő nagyon csodálta az angolokat. És nagyon nagyra tartotta az angol viselkedésformákat és kultúrát, és nagyon szerette Malcolm Laurit(?), A vulkán alatt című művét olvasta. Most ő nem nagyon jól tudott angolul, de megkereste a fordítót, Göncz Árpádot. És nagyon alaposan tanulmányozta ezt a művet és több példányban is megvolt neki és széljegyzeteket készített. Egyik legjelentősebb műve A halál kilovagol Perzsiából és írói elbeszélés módja tükrözi ezt a hatást a többek között, amit Melcolm Lauri(?) gyakorolt rá. És hát tulajdonképpen nagyon tragikus volt az élete, mert ez is tükröződik az írásaiban. - Tehát tulajdonképpen Hajnóczi előtt akar tisztelegni ez a szakdolgozat? - Igen. - Diószegi Olga, köszönöm szépen! +++
1989. január 15., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|