|
 |
 |
 |

Francia politikai botrány
|

Kis Csaba, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. augusztus 29. kedd (MTI-tud) - Harminc napi szigorított elzárásra ítéltek előljárói egy magas rangú tengerésztisztet, mert nyilvánosan bírálta a hadsereg és a csendőrség helyzetét. Roger Martin fregattkapitány, aki a touloni haditengerészeti támaszponton a nukleáris tengeralattjárók ellátó szolgálatának egyik vezetője, a hét végén egy televíziós adásban kijelentette: a hadsereg, éppúgy, mint az ugyancsak a védelmi minisztériumhoz tartozó csendőrség alulfizetett, túlterhelt, nem kap kellő megbecsülést és anyagi elismerést. A csendőrök tiltakozása csak a kezdet - jósolta a fregattkapitány.
Jean-Pierre Chevenement védelmi miniszter közben nagy vihart keltett a politikai életben is egy hétfői nyilatkozatával. A miniszter ugyanis a jobboldal és a szélsőjobboldal pártjait, valamint a sajtót vádolta meg azzal, hogy tudatosan kezdeményezték és támogatják a csendőrök tiltakozó akcióit, amelyeken magasabb fizetést, a szolgálat könnyítését követelték. A jobboldal több képviselője haladéktalanul éles hangon tiltakozott a vád ellen és felhördült a sajtó is: a kedd reggeli lapok szinte kivétel nélkül mérges cikkben utasítják vissza a védelmi miniszternek a sajtót bíráló kijelentéseit. Több jobboldali politikus jelezte, hogy az ügyet a törvényhozás őszi ülésszakán is fel akarja majd vetni. +++
1989. augusztus 29., kedd 07:32
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|