|
 |
 |
 |

Baltikum - KB-k, Bush
|

Moszkva, Kennebunkport, 1989. augusztus 29. kedd (Reuter/AP) - Hétfő esti ülésén a Lett és az Észt Kommunista Párt központi bizottságai támogatásukról biztosították az SZKP KB-nak a baltikumi törekvésekkel kapcsolatos hétvégi nyilatkozatát. A Litván KP központi bizottsága csak szerdán ül össze.
Az észt pártvezetés véleményét a köztársaság televíziójában hétfő este Vajno Va:ljas első titkár ismertette, s ebben támogatta az SZKP Központi Bizottságának nyilatkozatában foglaltakat. Támadta egyúttal azokat a konzervatív erőket, amelyek a helyzet élezésére törekszenek a köztársaságon belül. Közölte ugyanakkor, hogy továbbra is támogatni fogják az autonómiára, az észt nyelv és kultúrális örökség ápolására vonatkozó követeléseket- írja a Reuter brit hírszolgálati iroda egy helyi újságíró közléseire hivatkozva. Hasonló tartalmú nyilatkozatot olvastak fel a litván televízióban is. A litván párt egy felelős tisztviselőjétől származó információk szerint Mihail Grobacsov vasárnap szabadságáról telefonon beszélt Algirdas Brazauskassal, a litván párt vezetőjével. A tisztviselő részleteket nem közölt, viszont egy másik forrás szerint Gorbacsov már pénteken is, még az SZKP KB nyilatkozatának közzététele előtt beszélt Brazauszkasszal. A szovjet televízióban hétfőn a későesti órákban megszólalt Vagyim Bakatyin belügyminiszter, aki aggodalmának adott hangot a fokozódó nacionalista zavargások miatt. Nem csupán a balti köztársaságokat, hanem Moldáviát, és az azerbajdzsán-örmény nézeteltéréseket is felemlítette. A szabadságát töltő George Bush ameriikai elnök hétfőn úgy vélekedett, hogy Mihail Gorbacsovnak ugyanolyan türelmet kell tanúsítania a baltikumi politikai követelésekkel szemben, mint amilyen türelmet a szovjet vezető tanusít egyes kelet-európai országokban - Lengyeloszágban és más államokban - zajló politikai változások iránt. Bush rövid eszmecserét folytatott újságírókkal a Maine államban lévő Kennebunkporti rezidenciáján azt követően, hogy megkapta Robert Dole szenátor és felesége Elizabeth Dole jelentését Lengyelországban , Szovjet-Örményországban és Marokkóban tett utazásukról. Bush azt a véleményét hangoztatta, hogy valószínűleg az eddig beígértnél komolyabb gazdasági segítség nyújtásáról is szó lehet Lengyelország számára, azonban előbb kell végrehajtani a politikai és gazdasági reformokat, s az után lehet szó a segítságnyújtársról. +++
1989. augusztus 29., kedd 07:21
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|