Rendszerváltás és az MTI

	Munkásportré Dunaújvárosból
München, 1989. augusztus 26. (SZER, A munka világa) - Önarckép, héttérben a Dunai Vasművel. Munkatársunk, Szép Zoltán két ottani dolgozót kérdezett meg életéről, munkájáról. Egyikük válaszát most, másikukét a jövő héten hallhatják. A dunaújvárosi Vasmű villanyszerelője vagyok. 19 éve dolgozom itt, tehát körülbelül annyi ideje, hogy összkeresetemből saját munkaerőmet megújíthattam volna, feltéve, ha ez az összkereset emberhez méltó lett volna, és legalább olyan ütemben növekszik, mint az árak. Nem így van. Kezdő éveimben életkorom miatt adtak kevesebbet, most az infláció húzza ki zsebünkből a forintot, holnap, meglehet, már a munkanélküliség. Három műszakban dolgozom, én is és a feleségem is. Néha egyszerre betegszünk meg és ilyenkor együtt a család. Persze ez inkább trükk, ritkán szabad csak bedobni, de az ember keresi ösztönösen is a kiskapukat. Végül, mi másért hajtok, mint azért, hogy a gyáron kívül élhessek, szórakozhassak, pihenhessek, egyszóval élvezhessem a munkám gyümölcsét. Na, élvezetről aztán szó sincs. A munka sok, a gyümölcse meg kevés, és gyakrabban fanyar, mint édes. Emiatt, márhogy édesebb legyen ez a gyümölcs, nem tartozom a hallgatag többséghez, legalább én úgy gondolom. Még mindíg nem nőtt be a fejem lágya - mondogatom magamnak, hiszen azt ami bosszant, ami szúrja a szememet, most is szóvá teszem, most sem rejtem véka alá a véleményemet. Számomra emiatt a különbség annyi a korábbi idők és az úgynevezett mai reformkorszak között, hogy akkoriban a vezetők ahogyan csak bírták megtorolták hőbörgéseimet - így szokás ezt üzemen belül nevezni -, ma pedig rá sem hederít senki. (folyt.) 1989. augusztus 26., szombat
Vissza »

	- Munkásportré Dunaújvárosból - 1. folyt.
A munkartársak azért, mert a hangoskodókat azelőtt is kerülték, nehogy még bajuk legyen miatta, tehát megszokásból. A főnökök pedig azért, mert most már nem árthatok egyikőjüknek sem, hiszen nap mint nap tele vannak a lapok az MSZMP, a kormány és a kisebb vezetők viselt dolgaival, hogy hányan mennyi ideje és mekkora hatalmas pénzeket sikkasztottak, milyen helyrehozhatatlan károkat okoztak, mennyi embert becsaptak, kisemmiztek, megaláztak - mégsem történik velük semmi. Magyarán: mindenki aki él és mozog, le van már itt leplezve annyira, hogy kezdik nem is nagyon restellni magukat. Hozzá tartozik a beosztáshoz, gondolják a főnökök és úgy látom, hogy mi közülünk is sokan ugyanezt gondolják. Hozzá tartozik a beosztáshoz, mint ahogy az átlag melós hétköznapjaihoz hozzá tartozik a fusizás, a lógás, kisebb szerszámok, könnyen eldugható anyagok kicsempészése az üzemből, vagy a morgolódás, ami van, volt és lesz is. Se párttag nem vagyok, se mozgalmi. Mi ezt azokra mondjuk, akik az ellenzékiekhez állnak, hogy a kommunistáktól meg tudjuk őket különböztetni. Azaz, ellenzéki éppenséggel lehetnék, mert egyetértek én az ő legtöbb programjukkal, csak valahogy nem érzem szükségesnek a közibük járást. Valahol, valamikor, mi nagyon megcsömörlöttünk a hivatalos politizálástól. Az a politizálás pedig, amit szabad csinálni, hivatalos akkor is, ha nem az egypárt tagjai művelik, hanem mások. Jártak néhányan 20-dikán Pesten. Ők mesélték, mennyi okosságot hallottak és mennyire igaza van ennek is, meg annak is. Mondtak azok neveket, de a magamfajta - ha akarja, ha nem - csak azokra figyel oda jobban, akiknek már ismeri a nevét, ábrázatát. Így aztán a Nyersre, Némethre, Szűrösre odafigyeltünk, de arra, hogy milyen új pártot képvisel az iksz, vagy az ipszilon, már kevésbé. (folyt.) 1989. augusztus 26., szombat
Vissza »

	- Munkásportré Dunaújvárosból - 2. folyt.
Szocdem, kisgazda, ezek ismerősebbek. Kereszténydemokrata - ha van ilyen nevű is - szintén nem megjegyezhetetlen, mivel a nyugati pártokat amikor szidta a Népszabadság, ezt a pártot gyakran emlegette. Onnantól aztán lemegy a függöny. Beszél a sok megbátorodott ember, mi hallgatjuk őket ásítozva, vagy figyelmesebben, de ha őszinte akarok lenni, engem az érdekel, mikor lennénk végre jobban megfizetve. Mikor leszünk végre megfizetve a munkánkért, ugyanúgy, mint meg van fizetve az osztrák, a nyugatnémet, a francia, az amerikai, vagy az angol. Mint mondjuk az a nyugatnémet szerelőcsoport, amelyik most sorra lecseréli a szovjet autómata kapcsolókat japánra. Ezek itt úgy élnek a forintra váltott márkájukból, mint hal a vízben. De saját országukban is elégedettek. Jut minden évben utazásra, üdülésre nekik. Lakásuk, házuk, autójuk van, jól felszerelt konyhájuk, sokuknak egész komoly hobbira is telik, és nem csinálnak érte semmit, "csak" dolgoznak. Van itt közöttük egy vörös sváb gyerek, törve beszéli a magyart és noha senki sem magyar, de valahogy ráragadt gyerekkorában a szomszédaiktól, biztosan még Magyarországról telepítették őket oda. Nahát, az tagja a Zöldeknek. De ennek a munkavégzéshez semmi köze. A kutya sem kérdezi ha jól elszigetelte a szerelvényeket, hogy amikor nem a profitot termeli, mivel foglalatoskodik. Mindezt csak azért hoztam fel, hogy érthető legyen, nem vagyunk mi közönyösek a reformunk, a szabadabb, tisztább társadalom iránt, csak mi onnan nézzük a dolgokat, hogy mi az ami kézzel fogható, ami több, mint az előző évben volt, ami jogosan megillet. Nincs nekem szükségem a főnök jóindulatára ahhoz, hogy elmehessek három nap fizetésnélküli szabadságra, ha teszem azt ehhez valamiféle korábbi megállapodás alapján az évnek egy bizonyos időszakában járna nekem. (folyt.) 1989. augusztus 26., szombat
Vissza »

	- Munkásportré Dunaújvárosból - 3. folyt.
Nincs szükségem arra sem, hogy az öltözőben egy esetleges sztrájkról suttogjunk, sőt veszekedjünk, mert hiszen már jogunk is van a sztrájkhoz, ha ezzel a hóvégi boríték vastagságát veszélyeztetjük. Munkával kellene végre megkeresnünk az életünk árát. Az tehát, aki ebben tud, nemcsak ígérgetni, de konkrétan tenni is valamit, az fog számítani, ha például majd választásokra kerül a sor. Én egyelőre itt tartok és ennél többet nem is tudok összehozni. +++ 1989. augusztus 26., szombat
Vissza »