 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Csütörtökön folytatódik a középszintű politikai érdekegyeztető tárgyalás
|

1989. augusztus 23., szerda - Csütörtökön a Parlamentben 17.00 órakor az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal és a Harmadik Oldal képviselői háromoldalú, középszintű politikai érdekegyeztető tárgyalásra ülnek össze. Az MTI értesülése szerint az MSZMP delegációját Pozsgay Imre, az EKA-ét Szabad György, a Harmadik Oldalét pedig Huszár István vezeti.
Legutóbb majdnem egy hónapja, július 27-én volt hasonló tárgyalás. Ezen a nyilvánosságról, a párt-törvénytervezet egyes kérdéseiről, a választási törvényről és a békés átmenethez szükséges alkotmánymódositásról volt szó. A napirenden szerepelt témákban jelentős véleménykülönbség mutatkozott. Azóta a szakértői albizottságokban folytatódott a munka. Hogy a vitás kérdésekben milyen mértékben közeledtek az álláspontok, az a mostani középszintű tárgyaláson derülhet ki. (MTI)
1989. augusztus 23., szerda 14:10
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|