|
 |
 |
 |

Évadnyitó társulati ülés a Radnóti Miklós és a József Attila Színházban (1. rész)
|

1989. augusztus 28., hétfő - A Radnóti Miklós Színházban már tartanak Bíró Lajos Hotel Imperial című darabjának próbái - mondta Bálint András igazgató a színház hétfői évadnyitó társulati ülésén. A premier október 19-én lesz. Az előadást Valló Péter rendezi, a főbb szerepekben Gera Zoltánt, Andorai Pétert, Kerekes Évát, Márton Andrást, Gordon Zsuzsát, Miklósy Györgyöt és Lengyel Ferencet láthatja a közönség. Az új évad első előadását egyébként szeptember 26-án tartják. Továbbra is repertoáron marad A hetvenkedő katona, a Nóra, a Julius Caesar, a Kék angyal, valamint Bálint András Radnóti-estje és Jordán Tamás József Attila-összeállítása.
Az új bemutatók sorában a második egy osztrák szerző, Thomas Berhard háromszereplős drámája. Ez a Dunaújvárosi Bemutató Színpaddal közös produkció, és a premier is a Duna-parti városban lesz. Az előadást Nagy Sándor Tamás rendezi. Januárban Szabó István filmrendező Rosa Luxemburg levelezéseiből készült darabját mutatja be a Radnóti Miklós Színház a szerző rendezésében. Bálint András Babits-estre készül. Az évad második felében tartják a Nyolcvan nap alatt a föld körül című Verne-regényből készült színpadi adaptáció premierjét. A rendező Márton András lesz. Az évadnyitó társulati ülésen köszöntötték a színház új tagjait: Miklósy Györgyöt, Andorai Pétert, Lengyel Ferencet, Görög Lászlót és László Zsoltot. x x x Ugyancsak évadnyitó társulati ülésre gyűltek egybe hétfőn a József Attila Színház tagjai. Az angyalföldi színházban szeptember 23-án gördül föl először a függöny, ekkor mutatják be Nógrádi Gábor - Selmeczi György Még ma című musicaljét. Ezt a darabot - mintegy előpremierként - a múlt évad végén már előadták Tatabányán. A zenés játékot a színházhoz most szerződött Hegyi Árpád Jutocsa állította színpadra. A következő bemutató egy valóban klasszikusnak számító vígjáták lesz, mégpedig Shakespeare Sok hűhó semmiért című műve. Ezt Iglódi István rendezi majd, a főbb szerepekben Bánsági Ildikót, Bács Ferencet, Trokán Pétert láthatja a közönség. (folyt.köv.)
1989. augusztus 28., hétfő 15:09
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Elhatároztuk, amint Pestre érünk leadjuk a Fekete Doboz filmjeit, utána bemegyünk a rádióba, elmondjuk a Déli Krónikának, mi történt Prágában, s bejelentjük, hogy ülő- és éhségsztrájkot kezdünk a csehszlovák követség előtt."
D14, III/III-as Komárom megyei jelentés tatai ellenzéki gyűlésről
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) "Én is magyar vagyok" jeligével kétoldalas levelet írtam önöknek, körülbelül egy hónappal ezelőtt. Várom, hogy a Hallgatók Fórumában reagáljanak rá, de nem történik semmi. Lehet, hogy nem kapták meg? Kérem, nézzenek utána és üzenjenek a Hallgatók Fórumában "Én is magyar vagyok" jeligére. Ha valóban nem kapták meg, akkor megpróbálom újra eljuttatni Önökhöz a levelet, másolatban. Köszönöm."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|