Rendszerváltás és az MTI

	Egy éve már... (1.)
1989. augusztus 21. (MTI-PRESS) - Egy éve már, hogy tavaly augusztusban elhallgattak a fegyverek és szünet követte az esztelen öldöklést az az iraki-iráni sivatag küzdőterein. Közel nyolc éven át százezrek vesztették életüket egy olyan háborúban, amelyben voltaképpen egyik fél sem lehetett győztes. Miután Irak a súlyos veszteségek és a megjósolhatóan ideiglenes apró győzelmek után belátta, hogy a kötélhúzásnak nincs értelme, 1988. augusztus 20-án Irán is beadta a derekát: mindkét ország elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának 598. számú, tűzszünetet sürgető határozatát. Az 1980 óta tartó háborúskodást így valóban szünet követte - ám azóta nem sok történt, és semmi sem zárja ki a lehetőséget, hogy jöjjön a második felvonás. A kötélhúzás ugyanis másféle frontokon folytatódik. Irak mindmáig bizonyos iráni területeket tart megszállva, s így abban a hitben óhajt tárgyalni, hogy ő van a kedvezőbb helyzetben. Ezért azt követeli, hogy a béketárgyalások előfeltételeként a felek cseréljék ki összes hadifoglyaikat. Teherán viszont csakis egyenlő pozícióból hajlandó Bagdaddal szót érteni: követeli, hogy Irak először vonuljon vissza nemzetközileg elismert határvonalai mögé. A probléma az, hogy ezt a nemzetközi határvonalat még a néhai sah és Szaddam Husszein iraki elnök vonta meg, s fektette le az 1975-ös algíri szerződésben. Bagdad most azt állítja, hogy akkoriban egyenlőtlen szerződésre kényszerítették. Ráadásul a felek sem a tűzszünet alkalmazásának mikéntjében, sem a majdani boldog békeállapot módjában nem értenek egyet. Az 1200 kilométeres iraki-iráni határon mindmáig ENSZ megfigyelők ellenőrzik a fegyvernyugvást, de maroknyi kéksisakos aligha akadályozhatja meg a robbanást, ha a felek megint rászánják magukat a fegyveres erőpróbára. Javier Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár még a múlt hét végén úgy nyilatkozott, hogy a két ország konfliktusában nemigen van ok a derűlátásra: "a fegyverek csendje nem azt jelenti, hogy stabilitás és béke uralkodnék a térségben". Az ENSZ megfigyelők viszont kincstári elégedettséggel nyugtázzák, hogy az általuk felügyelt határszakaszokon béke van, s a felek együttműködési készségét sem érheti szó... Pérez de Cuéllar borulátása sokkal indokoltabb. Sem Bagdad, sem Teherán nem tett le arról, hogy a háború után valamiképpen megbélyegezheti a másik felet, s ami fontosabb, komolyabb politikai engedményre késztetheti. (folyt.) 1989. augusztus 21., hétfő 14:27
Vissza » Folytatásokkal »