|
 |
 |
 |

Párt és az ellenzék tárgyalásai
|

München, 1989. augusztus 6. (SZER, Világhíradó) - A pótválasztások eredménye óhatatlanul kihatással lesz azokra a tárgyalásokra, amelyek az Ellenmzéki Kerekasztal és az MSZMP között folynak, illetve jelenleg csak folydogálnak. - Hogy miért, arra Kemény István keresi a választ: - Romlanak a demokratikus átnemet feltételei - jelentette ki szerdán a Magyar Néppártot képviselő Varga Csaba a Budai Vigadóban az Ellenzéki Kerekasztal sajtótájékoztatóján. Állítását azzal támasztotta alá, hogy az MSZMP az elmúlt hetekben taktikát és stratégiát változtatott. Hozzátette, hogy ez a változtatás nem fűződik személyekhez, nem magyarázható azzal, hogy az ellenzékkel folytatott tárgyalásokat az MSZMP részéről nem Pozsgay, hanem Fejti vezeti. A magyar lapokban közölt tájékoztatókból és nyilatkozatokból Párizsban is képet lehet alkotni ennek a stratégia változtatásnak néhány fotos pontjáról. A párttörvénnyel foglalkozó albizottsággal az MSZMP képviselői július 24-ikén megállapodtak az Ellenzéki Kerekasztallal abban, hogy a párt számot ad vagyonáról, és ezzel lehetővé teszi a választási küzdelem finanszírozását. Két nappal később, július 26-dikán az MSZMP tárgyaló csoportja feljegyzést adott át partnereinek, amely a 48 órával korábban létrejött megegyezés ellenkezőjét tartalmazta. Azt, hogy a párt nem hajlandó számot adni vagyonáról és a választási hadjáratot költségvetési eszközökből kell finanszírozni. Alapavetően változtatta meg az MSZMP álláspontját egy másik kérdésben is. Korábban ugyanis egyetértett azzal, hogy a munkahelyeken a jövőben nem működhetnek pártszervezetek, valamint azzal, hogy a választások időpontjáig a párt kivonul a munkahelyekről. Az új álláspont szerint a párttörvény nem mondhatja ki, hogy a munkahelyeken pártok nem működhetnek. A kettős álláspont-változtatás következtében csütörtökön, július 27-dikén egyeztető tárgyalásra került sor az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal és a harmadik oldal között. (folyt.)
1989. augusztus 6., vasárnap
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. augusztus 18. Az EKA ülésén meghívásunkra részt vett Boris-Ivanovics Sztukalin szovjet nagykövet és öt munkatársa.
SZER-hallgató telefonja:
"A Nagy László Kör meghívására Halda Aliz, az SZDSZ tagja, előadást tart a Szövetség jelen politikai feladatairól, legsürgősebb tennivalóiról, bemutatja a Szabad Demokraták Női Csoportját, Miskolcon, 1989. augusztus 24-én, 18 órától "Hazánk hazánkban, s a világban" címmel, diósgyőri Vasas Művelődési Központ, Marx Károly utca 36. Tehát nem 17 órakor lesz, ahogy ezt leközöltettem az augusztus 15-i Magyar Hírlapban, hanem 18 órakor."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|