|
 |
 |
 |

- Für-interjú - 3. folyt.
|

- Ön is utalt arra, hogy az egyik legnehezebb kérdés az MSZMP vagyonának a pontos felmérése, illetve ennek felosztása. Egyes történelmi pártok követelik vissza régi helyiségeiket, régi ingatlanaikat. Nincs-e arról szó, hogy mind a KISZ, illetve az MSZMP is megpróbálja most az utolsó pillanatban bizonyos ingatlanait, bizonyos vagyontárgyait elkülöníteni, vagy esetleg értékesíteni? - Igen. Rendkívül makacs módon, csökönyesen ragaszkodik mindahhoz, amit a mi megítélésünk szerint az elmúlt évtizedek során jogtalanul halmazott fel. Nyilvánvaló, hogy a nép rovására, az ország pénzéből, és nem a párttagság tagdíjaiból. Szükség lenne ennek a vagyonnak a felosztására, elosztására. Részint a történelmi pártok jogosan követelik vissza a maguk hajdani építményeit, objektumait. Ugyanakkor vannak új képződmények - mint amilyen például a Magyar Demokrata Fórum is - akik nem rendelkeznek azokkal a szükséges, úgynevezett infrastrukturális eszközökkel, amelyek nélkül párttevékenységet, politikai tevékenységet a XX. század végén ma már nem lehet igazán kifejteni. - Most - visszakanyarodva a politikai egyeztető tárgyalásokhoz - Für Lajos megítélése szerint miként folytatódnak majd ezek a megbeszélések? - Nyilvánvaló, hogy szükség lesz gondolom, esetenként mindkét fél türelmére, bizonyos kompromisszumkészségre, akár úgy is, hogy egyes területeken az MSZMP-nek kell engedni az álláspontjából. Más területeken esetleg felül kell vizsgálni az Ellenzéki Kerekasztal véleményét, nézeteit, hogyan lehetne tovább lépni, hogy ne süllyedjenek el, ne akadjanak meg, vagy pláne ne szünjenek meg azok a lehetőségek, amit ezek a tanácskozások mind az ország számára, mind pedig a különböző politikai pártok számára nyújtottak - azok a bíztató remények, amelyekre tekint az egész ország, sőt kicsit talán még Európa is. +++
1989. augusztus 6., vasárnap
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. augusztus 18. Az EKA ülésén meghívásunkra részt vett Boris-Ivanovics Sztukalin szovjet nagykövet és öt munkatársa.
SZER-hallgató telefonja:
"A Nagy László Kör meghívására Halda Aliz, az SZDSZ tagja, előadást tart a Szövetség jelen politikai feladatairól, legsürgősebb tennivalóiról, bemutatja a Szabad Demokraták Női Csoportját, Miskolcon, 1989. augusztus 24-én, 18 órától "Hazánk hazánkban, s a világban" címmel, diósgyőri Vasas Művelődési Központ, Marx Károly utca 36. Tehát nem 17 órakor lesz, ahogy ezt leközöltettem az augusztus 15-i Magyar Hírlapban, hanem 18 órakor."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|