|
 |
 |
 |

Nemzetközi siugróviadal Kőszegen - gyerekekkel
|

1989. augusztus 17. csütörtök (MTI) - Messze még a téli siidény, az ugrók azonban már most megidézik a havas hónapok hangulatát. Kőszegen szombaton lesz a nemzetközi ifjusági műanyagpályás viadal, amelyet a FŐFA Kupáért irtak ki. A Fővárosi Faipari és Szolgáltató Kisszövetkezet támogatásával létrejött versenyen nem csupán a magyar tehetségek indulnak. A nagyobb részt 12-16 évesek vetélkedésében a kőszegi Latex, a budafoki Petőfi és a MOM képviselőivel együtt mintegy harminc csehszlovák, jugoszláv, lengyel, nyugatnémet és osztrák gyerekversenyző ugrik, egyenként három alkalommal a 30 méteres kenyérhegyi sáncról. (Egy próbaugrás után következik a két értékelt kisérlet.) A Magyar Siszövetségben elsősorban abból a szempontból tekintik fontosnak az eseményt, hogy keresztmetszetet nyujt a hazai utánpótlásról, mód nyilik a tehetségek tesztelésére, no és a leendő konkurrencia felmérésére is. Kőszegen egyébként épül egy nagyobb ,ugróasztal,, is, ami elkészülte után a felnőttek gondjain, a nyomasztó sánchiányon enyhithet. A 70 méteres középsáncon már komoly nemzetközi versenyeket is lehet majd rendezni, nem beszélve arról, hogy az országos bajnokságok lebonyolitása sem ütközne folytonos nehézségekbe. A szombati gyerekviadal, amelynek rendezője a honi siszövetség és a helybéli Latex, délelőtt 10 órakor kezdődik, s külön-külön értékelik a serdülőket és az ifjuságiakat.+++
1989. augusztus 17., csütörtök 15:42
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|