|
 |
 |
 |

MSZMP PIB állásfoglalás - visszhang
|

Budapest, 1989. augusztus 17. csütörtök (AP/UPI/APA/EFE) - Ez az első eset, hogy a keleti táborban egy kormányzó kommunista párt elhatárolta magát az 1968-as csehszlovákiai katonai beavatkozástól - hangsúlyozta a UPI és az AP amerikai hírügynökség egyaránt az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának állásfoglalását ismertető budapesti jelentéseikben.
A csehszlovákiai beavatkozás 21. évfordulója előtt néhány nappal közzétett állásfoglalásról beszámolt az APA osztrák és az EFE spanyol hírügynökség is. ,,A keleti tömbben egy kommunista vezetés most határolta el magát először attól, ami később Brezsnyev-doktrina néven vált ismertté,, - írta a UPI. Az állásfoglalás - mutat rá az AP - azonban nem megy el odáig, hogy kerek perec hibának minősítse az akciót, amint azt Alexander Dubcek, az akkori idők csehszlovák pártvezetője és a beavatkozás elítélését sürgető magyarországi demokratikus ellenzék követelte. Az AP megjegyzi, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége szerdai nyilatkozatában a cseh és a szlovák nép megkövetésére szólította fel az MSZMP-t és a kormányt a katonai beavatkozásban való magyar részvétel miatt. Az AP és az EFE spanyol hírügynökség emlékeztet arra, hogy Szokai Imre, az MSZMP külügyi osztályának helyettes vezetője a múlt héten alapvetően hibásnak minősítette az inváziót. A hírügynökségek utalnak arra is, hogy a lengyel szejm 99 százalékban Szolidaritás-többségű szenátusa a múlt pénteken elítélte a 21 évvel ezelőtti katonai akciót, a szejm alsóháza pedig várhatóan most csütörtökön foglal állást a kérdésben. Az AP szerint az általában békülékeny hangvételű magyar állásfoglalást úgy fogalmazták, hogy az tükrözze a jelenlegi reformokat, mégis óvatosan válogatták meg szavait, hogy megkísérelje kiengesztelni Prága felhárodását a magyar televíziónak Dubcekkel és Václav Havel cseh ellenzékivel készített interjúja miatt. Csehszlovákia - írja a UPI - élesen reagált az MSZMP PIB állásfoglalásra. A CTK hírügynökség úgy értékelte, hogy az objektive a csehszlovákiai és külföldi szocialistaellenes erőket segíti. +++
1989. augusztus 17., csütörtök 08:30
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|