|
 |
 |
 |

Az MSZMP PIB állásfoglalásáról
|

München, 1989. augusztus 17. (SZER, Világhíradó) - Hallgassák meg Lengyel Szaniszló értékelését az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának állásfoglalásáról. Ebben az áll, hogy a kommunista párt mai vezetése nem azonosul az 1968-as csehszlovákiai katonai beavatkozással. A megfogalmazás körültekintő, óvatos, szükség esetén lehetővé teszi az utólagos magyarázkodást. Nem a párt, hanem jelenlegi vezetősége az, amely nem azonosul az 1968-as csehszlovákiai katonai beavatkozással -, tehát nem ítéli el azt. A közlemény mégis figyelemre méltó, mert az olasz után a magyar kommunista párt az, amely igyekszik a világ értésére adni, hogy belátta: a történelemben nem lehet önkényes választóvonalakat húzni. Aki A-t mond, annak ki kell mondani a B-t és az X-et, és az Y-ont is. A úgynevezett sztálinzmussal való verbális leszámolásból logikusan következett 1956 átértékelése - aminek viszont szükségszerűen maga után kellett vonnia Csehszlovákia 1968-as, dicstelen lerohanásának a felülvizsgálását is. Hogy ez mennyire volt öngerjesztés eredménye, mennyire tekinthető a vedlési folyamat részének, és mennyiben köszönhető az ellenzéki pártok és szervezetek nyomásának, azon lehet vitatkozni. Néhány tanúság azonban máris levonható. Először is az, hogy a Magyar Demokrata Fórum, a Fidesz, a Kisgazdapárt vagy a Szabad Demokraták Szövetségének állásfoglalása egyértelműbb -, a történészcsoporté metszőbben analitikus. Nyíltabban foglalkoznak az említett pártok és csoportok a felelősség kérdésével is. Ennek ellenére a nyilatkozat a kommunista párton belül a reformszárny újabb sikereként könyvelhető el Az állásfoglalással kapcsolatos aggodalom - hogy tovább mérgesítheti a magyar-csehszlovák viszonyt - nem tűnik indokoltnak. Ez a viszony - egész sor más okból kifolyólag - már amúgy is elég feszült, megjavítására a jelenlegi csehszlovák vezető garnitúra semmiféle garanciát nem jelent. (folyt.)
1989. augusztus 17., csütörtök
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|