|
|
 |
|
 |
Az eltartási szerződések viszontagságai
|
München, 1989. augusztus 17. (SZER, Hölgyválasz) - Egy
jellegzetesen magyar téma az eltartási szerződés. Hogyan lehetne ezt
az önmagában antihumánus egyezséget emberibbé tenni? - erről szól
Szép Zoltán Meddig tart az eltartás című jegyzete, amelyet
felolvasásban hallanak.
- A telefonáló Budapestről, a VIII. kerületből hívott - ahogyan
ő mondta: innen a sűrűből. És reménytelen - legalábbis általa annak
érzett - sorsáról beszélt.
Másfél szobás földszinti lakására eltartási szerződést kötött
egy fiatal nőismerősével, akinek a nagyobbik szoba használatát is
átengedte. Az eltartó akkor egyedülálló volt, és vállalta, hogy a
közös lakásba sem férjet, sem gyermeket nem hoz.
Nem sokkal a szerződés megkötése után megjelent két férfi, és a
lakást kifestették. Az idősebbik felajánlotta az asszonynak, hogy a
teljes belső tatarozást is elvégzi, járuljon hozzá, pénzébe nem
kerül. Megtörtént. Szép munkát láthatna bárki, aki ma a földszintes
lakásba belépne.
Amikor mindezzel elkészültek, az eltartott még egy meglepetésnek
szánt értesüléssel is gazdagodhatott. Szépen rendbe tett lakását -
engedelmével - elcserélné a hölgy egy nagyobbra, amit előbb
természetesen szintén rendbe tesznek. Ott két nagy szoba és egy
cseléd, vagy személyzeti szobának nevezett kisebb is található,
mindegyik külön bejáratú, a ház csendes környéken van, nincs messze
a régitől, és kitűnő bevásárlási lehetőségek állnak rendelkezésre.
Az idős hölgynek tetszett az új lakás, a tágasabb. A csere, az
átköltöztetés hamarosan megtörtént. A szoba, amit kapott
barátságosabb, és főleg világosabb is a réginél. Eltartója - akiről
időközben kiderült, hogy korábban felesége volt a szobafestőnek, ő
az a bizonyos idősebb férfi - változatlanul teljesíti mindazt, amit
szerződésileg vállalt. (folyt.)
1989. augusztus 17., csütörtök
|
Vissza »
|
|
- Eltartási szerződés - 1. folyt.
|
Az asszony - az eltartott - mégis nyugtalan: hátha egyszercsak
újra összeházasodnak, és akkor felborul minden. Járhatnak tanácshoz,
bíróságra. Tanúkat és ellentanúkat kell állítani, ügyvédet fogadni,
peres akták szövegét silabizálni. Még nincs semmi, békesség van és
egyetértés. De mi lesz akkor, ha valaki felrúgja az írásba fektetett
ügy menetét?
Nem lehetne vajon - kérdezi az eltartott - ezt az egész,
mindmáig megoldatlan és nem a legszerencsésebben szabályozott
problémát, nincs joga rendbe tenni? Nem volna-e lehetséges olyan
rugalmas átmenetek beiktatása, amelyek révén sokféle választási
lehetőség nyílnék az érintettek előtt.
A történetben szereplő hölgy, az eltartott, szívesen költözne a
számára új lakásból olyan házba, otthonba is, ahol legalább egy
szobát a magáénak mondhatna. Az eltartó fiatal nő pedig szívesen
vállalna pénzbeni hozzájárulást ahhoz, hogy - eltartási
szerződésének megsértése nélkül - a körülményeken változtathasson.
Megoldásként az is felmerült, hogy az eltartott idős asszony
beköltözne az elvált fél garzonlakásába, ami meg is felelne neki -,
de a hivatalokban minden változtatástól mereven elzárkóztak. Maguk
csak ne variáljanak - figyelmeztették őket. Az eltartás
érvénytelenné válik, ha az eltartott külön lakásba megy. Vigyék, ha
akarják az ügyet bíróság elé. Nem akarják. Békésen és mindhárom fél
közös megelégedésére óhajtanák életüket új mederbe terelni, ily
módon létrejöhetne ismét a házasságkötés, gyerekek születhetnének,
és az eltartottból közelben lakó, kedves rokonféle, nagymama lehetne
-, ha megengednék. Milyen jogszabályok az olyanok - kérdezi a
szomorú asszony -, amelyek ennyire nem alkalmazhatók az emberre, az
emberi méltóság megvédésére? +++
1989. augusztus 17., csütörtök
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|