|
|
 |
|
 |
Az eltartási szerződések viszontagságai
|
München, 1989. augusztus 17. (SZER, Hölgyválasz) - Egy
jellegzetesen magyar téma az eltartási szerződés. Hogyan lehetne ezt
az önmagában antihumánus egyezséget emberibbé tenni? - erről szól
Szép Zoltán Meddig tart az eltartás című jegyzete, amelyet
felolvasásban hallanak.
- A telefonáló Budapestről, a VIII. kerületből hívott - ahogyan
ő mondta: innen a sűrűből. És reménytelen - legalábbis általa annak
érzett - sorsáról beszélt.
Másfél szobás földszinti lakására eltartási szerződést kötött
egy fiatal nőismerősével, akinek a nagyobbik szoba használatát is
átengedte. Az eltartó akkor egyedülálló volt, és vállalta, hogy a
közös lakásba sem férjet, sem gyermeket nem hoz.
Nem sokkal a szerződés megkötése után megjelent két férfi, és a
lakást kifestették. Az idősebbik felajánlotta az asszonynak, hogy a
teljes belső tatarozást is elvégzi, járuljon hozzá, pénzébe nem
kerül. Megtörtént. Szép munkát láthatna bárki, aki ma a földszintes
lakásba belépne.
Amikor mindezzel elkészültek, az eltartott még egy meglepetésnek
szánt értesüléssel is gazdagodhatott. Szépen rendbe tett lakását -
engedelmével - elcserélné a hölgy egy nagyobbra, amit előbb
természetesen szintén rendbe tesznek. Ott két nagy szoba és egy
cseléd, vagy személyzeti szobának nevezett kisebb is található,
mindegyik külön bejáratú, a ház csendes környéken van, nincs messze
a régitől, és kitűnő bevásárlási lehetőségek állnak rendelkezésre.
Az idős hölgynek tetszett az új lakás, a tágasabb. A csere, az
átköltöztetés hamarosan megtörtént. A szoba, amit kapott
barátságosabb, és főleg világosabb is a réginél. Eltartója - akiről
időközben kiderült, hogy korábban felesége volt a szobafestőnek, ő
az a bizonyos idősebb férfi - változatlanul teljesíti mindazt, amit
szerződésileg vállalt. (folyt.)
1989. augusztus 17., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|