|
 |
 |
 |

A szabadszállási harckocsizó dandár feloszlatása
|

München, 1989. augusztus 11. (SZER, Világhíradó) - Magyarországi tudósítónk, Szőcs Géza ma délelőtt Szabadszálláson járt. Az ott látottakról küldte a következő jelentést: - Ma délelőtt az erre kiváncsi újságírók, katonai szakértők és attasék a helyszínen tekinthették meg, hogyan is néz ki a még januárban bejelentett, egyoldalú, magyar haderőcsökkentési program első látványos mozzanata: a szabadszállási harckocsi dandár önfeloszlatási ünnepsége. Ez a nyilván mindenkinek egyaránt szokatlan, mondhatni példátlan ünnepség érdemes volt arra hogy megörökítsék, mint ahogy számos kamera valóban meg is örökítette nem egy részletét. Például amint mézédes mosolyú őrmesterek bíztatgatják a nyugati katonai szakértőket, hogy bátran tessék csak filmezni, fotózni, szemlélődni. Az ünnepségen Lőrincz Kálmán altábornagy, szeretett parancsnok, az új magyar honvédelmi koncepcióról, az enyhülésről és a bizalomról beszélt. A helyi katonákon, az éppen most megszüntetett egység tisztjein és altisztjein viszont lehetetlen volt fel nem fedezni a megrendültséget. Kétségtelen, a helyzetet az abszurd felé eltoló mozzanat volt az is, amikor a laktanya parancsnoka, Végh Ferenc harckocsizó ezredes beszédében fejből idézte Babits Mihályt, mégpedig következő sorait: "Amint fogy, fogy a jövendő, egyre, egyre drágább lesz a múlt." Így van ezzel dandárunk személyi állománya is - fűzte hozzá Babits szavaihoz az ezredes a parancsnoki állásból, mely fölött most elég kétértelműen díszelgett ott a jelmondat: "Becsülettel az utolsó percig". (folyt.)
1989. augusztus 11., péntek
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|