|
 |
 |
 |

- Vásárheli Júlia a választásokról - 2. folyt.
|

Mivel nem elég erős a motívációjuk, mert még eléggé nem is hiszik el és nem is fogadták el, hogy itt tényleg szabadon, függetlenül lehet választani, nem is ismerik eléggé a lehetőségeket, ezért nyilván, hogy egyfajta közöny van, és még mindig a csöndes többség van nagyobb számban. Tehát nem elég motiváltak az emberek, ezt mi is így látjuk, éppen ezért vagyunk ellene annak, hogy előre hozzák a választásokat. Tehát jövő tavasz előtt semmiképpen nincs értelme egy választásokat rendezni, mert nincs elég alternatívája a választónak. - Ebben az Ellenzéki Kerekasztal egyet ért, ebben a jövő tavaszi időpontban? - Egészen nem ért egyet. Az MDF álláspontja az volt, hogy szerették volna őszre előrehozni, most már azért ők sem gondolják úgy, hogy egészen őszre, legfeljebb december lenne elképzelhető, annál is inkább, mert ahhoz kellene az új választójogi törvény. Ha ez megszületik most a tárgyalásokon, akkor szeptemberre kerülhet legközelebb a parlament elé. Attól fogva három hónap kell a választások előkészítésére, akár hogy számoljuk az december. Mivel nem szoktak választásokat tartani sehol, karácsony teljesen alkalmatlan erre, úgy hogy nagyon sok lehetőség nincsen. Ebből mindenképpen azt gondoljuk, hogy február-március lesz. Mi azt szeretnénk, hogy március 15-ike után legyenek a választások. - Visszatérve a tegnap tapasztalható érdektelenségre, nem tart az SZDSZ attól, hogy ez az apátia az országos választásokon is megismétlődik? - Attól függ, hogy hogy tudjuk előkészíteni ezeket a választásokat, éppen ezért esett olyan óriási hangsúly arra, hogy ezt nagyon komolyan meg kell szervezni, s rengeteg szempontra kell figyelni, tehát, hogy komolyan kell venni. (folyt.)
1989. július 23., vasárnap
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|