|
 |
 |
 |

- A kommunista hadseregek - 2. folyt.
|

Az új kongresszus idejének jórészét azzal töltötte, hogy megállapítsa, ki volt felelős a 19 grúziai haláláért az elmúlt tavasszal. A parancsnok, Rodjonov tábornok kénytelen volt az emelvényre lépni, és magát az ellene emelt vádak ellen védeni. Bármilyen különösen hangzik is, a tábornok védekezése visszhangozta azt, amit az antimilitaristák mondanak a Szovjetunióban. A béke őrzése odhaza - mondotta Rodjonov tábornok - nem a hadsereg feladata, és ezért ő maga többször elutasította a helyi pártvezetők sürgetését, hogy jóval korábban avatkozzon be a grúziai tüntetésekbe. Gorbacsov szintén egyetért azzal, hogy a hadsereget hagyni kell, végezze a maga dolgát: külső támadások ellen kell biztosítania az országot, a belső fenyegetés elhárítása nem az kattonák feladata. Vladimir Lapjagin, aki az új legfelső, szovjet hadsereget ellenőrző bizottságnak vezetője, azt mondja, hogy most van előkészületben a törvényjavaslat, amely ezt az elvet lefekteti. A grúziai incidensnek nagy volt a kihatása. Amikor törzsi torzsalkodás tört ki Üzbegisztánban és Kazahsztánban július folyamán, Moszkva óvakodott a katonai egységek kivezénylésétől, helyette légihídon nagyszámú rendőrcsapatot szállított a helyszínre, noha az ottani helyőrségben szolgáló katonákat gyorsabban lehetett volna kivezényelni. A Szovjetunióban állandóan fellángoló zavargások miatt Gorbacsov nem engedheti meg magának, hogy teljes mértékben mentesítse a tábornokokat a közrend fenntartásától. Ami rendkívül szokatlan, július elsején országos tv-beszédében kijelentette: az erőszakos cselekedetek terjednek, többé nem lehet őket elszigetelt incidensként kezelni. Az élelmiszerhiány és a munkászavargások miatt azt sem lehet mondani, hogy az erőszak kizárólag ott várható, ahol népi torzsalkodások fordulnak elő. Időközben a konzervatív bírálók fő vádja az lett, hogy a peresztrojka a káosz oka. Emlékezve erre a vádaskodásra, Gorbacsov azt mondta az új kongresszusnak, hogy végső esetben a hadsereghez lehet folyamodni a tömegek kordában tartására. Ezt így fejezte ki: "A stabilitás megőrzése érdekében, amennyiben ez szükséges, minden erőt felhasználunk. Politikai, szervezeti erőket, milíciát, pártaktívistákat, mindent". (folyt.)
1989. augusztus 7., hétfő
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|