|
 |
 |
 |

Elkészült az MSZMP új programjának tervezete - Pozsgay Imre Szombathelyen (3. rész)
|

Az MSZMP e tisztázó művelet nélkül nem lesz képes a nemzet centrumához közeledni, s ez választási esélyeit is ronthatja. Nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva jelentette ki Pozsgay Imre -, hogy nincs olyan erő, amely egy pártot a nemzet akarata ellenére meg tud tartani a hatalomban, s óva intett bárkit is az eféle elképzelésektől. Ha a tagság kezdeményező- és cselekvőképességére épül a párt új gyakorlata, akkor az eddigi működési elveket is felül kell vizsgálni. El kell vetni az úgynevezett demokratikus centralizmust, amelyről a gyakorlat százszor bebizonyította, hogy csak bürokratikus centralizmusként képes működni. Természetesen nem arról van szó, hogy központi akarat ne érvényesüljön a pártban, de ennek a tagság szándékait, véleményét, s nem az apparátus uralmát kell érvényre juttatnia. Ezzel kapcsolatban később - kérdésekre válaszolva - Pozsgay Imre példaértékűnek nevezte a Zala megyei pártértekezleten történt fordulatot. Más kérdések kapcsán állást foglalt amellett, hogy egyetlen pártnak se lehessen saját fegyveres testülete. A nemzeti fegyveres erők és testületek kötelékein belül ne működjenek pártszervezetek; s megfontolásra ajánlotta, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók személyükben is legyenek függetlenek a pártoktól. A Hazafias Népfront és az általa is kezdeményezett Demokratikus Magyarországért mozgalom viszonyát jellemezve kifejtette, hogy nem egymást helyettesítő vagy kizáró szerveződésekről van szó, csupán tágabb lehetőséget, új terepet kell nyitni mindazok számára, akik a nemzet felemelkedését nem pártok kötelékében kívánják szolgálni. (MTI)
1989. augusztus 7., hétfő 20:04
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|