Rendszerváltás és az MTI

	A Petőfi-expedíció
Köln, 1989. augusztus 5. (Deutschlandfunk, Csak egy szóra) - Milyen jó, hogy létezik ez a bizonyos Morvai Ferenc, a kazános, hiszen mennyivel színtelenebb lenne a magyar sajtó, ha nem folyna ilyen szenvedélyes vita és szellemes polémia az Ulan Ude-i páncélszekrényben őrzött csontváz körül. Hosszú távon már az is unalmas, hogy mindig csak az MSZMP pártvagyona körüli hadd el haddról és a szociáldemokraták berkeiben dúló csatározásokról olvashatunk. Ami viszont az évtizedeken keresztül tartó önkény számtalan áldozatának emberileg valóban megrázó rehabilitálását illeti, az a kezdeti lelkesedés után most már csak csigatempóban halad. Így szívesen látott változatosságot jelent Petőfi Sándor földi maradványainak, ha nem is Segesvárott, hanem a Bajkál-tón túl fekvő, távoli Barguzinban történő keresése körüli huzavona. Ez egy olyan téma, amellyel kapcsolatban nem mondták el véleményüket, és amely még igazán fel tudja fűteni a törzsasztalok és kávédélutánok hangulatát, ahol még kíváncsiak az emberek az eredeti véleményekre. És ez egy olyan téma is, amelyből még jócskán tanulhatunk. Így például megtudhattuk, hogy a költőnek farkasfoga volt. Én már a hatodik X-en is túl vagyok, de mégis csak most hallok erről először. Persze az én időmben még elegendő volt ha a Nemzeti dal mellett a mester még vagy harminc versét szó szerint megtanultuk. Senkit sem érdekelt, hogy Petőfi Sándor valóban alig érte el az egy méter hatvanöt centis magaságot. Most azon kapom magam, hogy felteszem a kérdést: valóban elképzelhető-e egy szabadsághős széles csípővel és ringó járással? Nem tehetek róla, de van valami irracionális ebben a vitában. Igaz a német kereskedőt Heinrich Schliemannt is kinevették, amikor 150 évvel ezelőtt elkezdte keresni Tróját. Amikor azután megtalálta, lábaihoz omlott a világ. Az Iliász és Odüsszea irodalmi értékén nem változtattak az új történelmi ismeretek. (folyt.) 1989. augusztus 5., szombat
Vissza »

	- Petőfi-expedíció - 1. folyt.
És hogyan viselkednének a franciák egy olyan vita esetén, mint amilyet a kazános váltott ki? A franciák kivárnák a vizsgálati eredményeket, esetleg még felülvizsgáltatnák azokat, hogy azután napirendre térjenek az eset felett, ahogy megtanultak együtt élni azzal a látszólagos ellentmondással, hogy Napóleon nemcsak egy irányt mutató törvénykönyv alkotója, hanem meglehetősen hírhedt zsarnok is volt. Ezzel ellentétben válassza talán Magyarország a pártokra szakadás útját, ha Petőfi nem a segesvári csatamezőn esett el, hanem valahol a távoli Szibériában egy postamester vőjeként halt meg? Talán csak attól az interpetációtól kellene megválni, mely figyelmen kívül hagyja, hogy az ember fiatalos hévvel, bár hisz a hősi halál édes és tiszteletre méltó mivoltában, a valóságban azonban nem feltétlenül tekinti kívánatosnak, hogy holttestét fújtató paripák tapossák. Tudom, hogy a megszokottól eltérő megfontolásokkal sem lehet feloldani a dilemmát. Petőfi nem csupán költeményei miatt olyan jelentős. Egyúttal forradalmár és nemzeti hős is, vagyis ideál. Ha az elveszettnek hitt holttestet 140 év múltán a rideg valóságnak megfelelően kellene eltemetni, akkor a nemzet szegényebb lenne egy nemzeti integrációs alakkal. Másik oldalról tekintve vesztett-e Csaba vezér mitikus és szimbólikus erejéből, mert a legendákban megörökített ígérete ellenére nem tért vissza. Lehetséges, hogy az elmúlt évtizedekben Petőfi Sándornak túlságosan is a politikai jelentőségét emelték ki és az emberi oldalát háttérbe szorították. Adott esetben mindnyájunknak el kell ezen gondolkoznia. A tényen azonban semmi esetre sem változtat, hogy Petőfi zseniális költő. Kedves hallgatóink, a Csak egy szóra, legközelebb egy hét múlva jelentkezik. Szívélyes üdvözlettel: Váczi Sándor. +++ 1989. augusztus 5., szombat
Vissza »