|
 |
 |
 |

A Somogy megyei reformkörök állásfoglalása a Zala megyei változásokról (OS)
|

1989. augusztus 4., péntek - Mi, az MSZMP-tagok Somogy megyei reformkörei, örömmel értesültünk a Zala megyei pártértekezleten történt fordulatról, a párt tényleges megújulását kívánó - és ezt szervezeti garanciákkal is biztosító - erők felülkerekedéséről. Bennünket ez a változás kevésbé lepett meg, mint az, hogy az MSZMP egyes vezetői - köztük olyanok is, akik a reformszárnyhoz tartozónak vallják magukat - ,,balesetnek,,, ,,üzemzavarnak,,, ad abszurdum: ,,puccsnak,, minősítették a történteket. A rendelkezésünkre álló információk szerint Zala megyében a küldöttek többségének akaratából megnyílt a lehetőség az érdemi ,,szerkezetváltásra,,. Ha csak egy megyében is, végre összeomlott a túlcentralizált - mindmáig sztálinista jegyeket viselő - pártstruktúra, amelyet a párton belüli és társadalmi méretű hatalomkisajátítás céljára találtak ki. Jellemzőnek véljük, hogy ez a tény nyílt színvallásra késztette azokat a tisztségviselőket és apparátusi alkalmazottakat, akik az uralkodás, és nem a szolgálat eszközének tekintették az MSZMP-ben betöltött posztjukat. A Zala megyei fordulatban annak újabb bizonyságát látjuk, hogy az MSZMP demokratikus megújulásához a párt egész szervezeti rendjét és működési mechanizmusát elméleti alapokon, radikálisan és átfogóan meg kell változtatni. Már a korábbi megyei és városi pártértekezletek sikertelensége is megmutatta, hogy részleges módosításokkal, a párthierarchia egy-egy pontján végrehajtott személycserékkel nem teremthetők olyan állapotok a párton belül, amelyek a többpártrendszerű parlamenti demokrácia körülményei között alkalmassá tennék az MSZMP-t a demokratikus szocializmus eszméjének és nemzeti céljainknak a szolgálatára. Bízunk abban, hogy Zala megyei elvtársaink rövid idő alatt meg tudják teremteni a pártdemokrácia érvényesülésének, a párttagság aktivizálásának, a hatalom párton belüli megosztásának és ellenőrzésének szervezeti és személyi feltételeit. Meggyőződésünk, hogy ezzel példát és hasznos tapasztalatokat szolgáltatnak az MSZMP soron következő kongresszusán elvégzendő országos méretű teendőkhöz. (OS)
1989. augusztus 4., péntek 16:46
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|