|
 |
 |
 |

Cigány szervezetek közleménye (OS)
|

1989. augusztus 3., csütörtök - A Magyar Hírlap 1989. július 28-ai, pénteki számában közreadta négy országos cigány szervezet vezetőjének nyilatkozatát. Ebben technikai okokból félreérthető szövegrészek is megjelentek, mint tagságunk reakciójából láthatjuk. Ezért pontosítunk. Az együttműködési megállapodásnak még csak előkészítése folyik, ennek szelleméről kívántuk tájékoztatni a tagságot, mely nélkül ilyen súlyú vállalkozásban nem dönthetünk és nem is akarunk dönteni. Egy másik szövegrész véletlenül az egyesült szervezetekről beszél, ami annál tévesebb szóhasználat, mert a valóságban az önállóvá válás jellemzi munkájukat, így a Cigány Ifjúsági Szövetségét és a nemzetiségi képviseletre hivatott Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége tevékenységét is, ami nem mondhat ellent az egységesülési törekvéseknek. az MCDSZ, a CISZ és a HNF OCT képviselői (OS)
1989. augusztus 3., csütörtök 16:55
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|