|
 |
 |
 |

Az MSZDP Kecskemét Városi Szervezetének állásfoglalása (OS)
|

1989. augusztus 3., csütörtök - Az 1988-as reykjavíki csúcstalálkozó hazánk számára elérhető közelségbe hozta az igazi demokráciát. Nyilvánvalóvá vált, hogy a győztes nagyhatalmak tartják magukat a nemzetközi szerződésekhez (Jalta, Potsdam), hogy azok lejáratásával nem állomásoztatnak tovább idegen csapatokat Európában. Ezt Bush elnök is megerősítette budapesti látogatása alkalmával. Hazánkban két oldalról indult el a demokratizálás. Az MSZMP-n belüli frakciók élénkülésével felső sugallatra létrejött - az elégedetlenkedő értelmiségi próbálkozásokból - az ,,újsütetű,,, az MSZMP-t megreformáló, és annak hatalmát megerősítő úgynevezett demokratikus ellenzék. A másik oldalon az 1945 után betiltott pártok kezdenek újraszerveződni, amelyek az idegen hadsereggel ránkkényszerített kommunista hatalommal szemben a diktatúrától mentes szabad és demokratikus társadalmat kívánják megvalósítani. Az MSZMP igyekszik bomlasztani a történelmi pártokat és ismét megpróbálkozik a Rákosiék által kiagyalt ,,szalámitaktika,, alkalmazásával egyeduralmát és pozícióját megerősíteni. Nem törődik azzal, hogy mesterkedésével hazánkat társadalmilag és gazdaságilag végképp teljes csődbe sodorja. Országunkban a július 22-én megtartott országgyűlési képviselő- pótválasztásokon a látszatdemokráciával kábított szavazópolgár nem sejthette, hogy a győztest (bár az úgynevezett demokratikus ellenzékhez tartozó legyen is) ugyanabba a jogosulatlan Országgyűlésbe delegálja, amely 40 éven keresztül népképviseleti szerepét képtelen volt betölteni. Ez a látszólagos ,,koaliciós,, politika előbb-utóbb szétmorzsolja a még nyiladozó demokráciát, mert a nép által elfogadott és megerősödött pártok nélküli képviselőválasztások csupán a látszatdemokráciát szimbolizálják. A békés és demokratikus átmenetet, valamint népünk európai szintre történő felemelkedését csak tiszta arcú politikával tudja elképzelni a szabad működésben reménykedő történelmi pártunk. (OS)
1989. augusztus 3., csütörtök 16:45
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|