|
 |
 |
 |

Paul Ereng már Budapesten - Hungalu GP sajtótájékoztató (1. rész)
|

1989. augusztus 3. csütörtök (MTI) - Igazán impozáns helyen, az Atrium Hyatt szálló Széchenyi-termében tartotta a 12. Hungalu Budapest Nagydíj szervezőbizottsága a verseny előtti szokásos sajtótájékoztatóját. Szalay Péter sajtófönök rögtön a bevezetőjében közölte az egybegyűlt szépszámú újságíróval, hogy ,,valami meglepetést,, tartogatnak a sajtó képviselői számára. Nos, mint később kiderült, a meglepetés az volt, hogy mintegy tíz perccel a tájékoztató kezdete után megérkezett a 800 méteres síkfutás olimpiai bajnoka és fedettpályás világcsúcstartója, a kenyai Paul Ereng. Kérdésekre válaszolva, a végtelenül szimpatikus világklasszis elmondta, hogy eredetileg vasárnapig a svájci Davosban lett volna magaslati edzőtáborban, de onnan hóesés miatt el kellett jönnie. - Jó formában vagyok, és megpróbálok minél jobb időt futni 1000 m-en - mondta. - Nagyon nehéz olyat kijelenteni, hogy ,,én most megdöntöm a világcsúcsot,,, de természetesen megpróbálom. A budapesti fedettpályás világbajnokságon sem úgy álltam rajthoz, hogy mindenképpen világrekordot futok, mégis sikerült. Remélem, most is így lesz. Ereng arról is beszélt, hogy ez még csak élete második 1000 m-es versenye lesz, az elsőn, idén, 2:20 percet futott (Sebastian Coe világrekordja 2:12.81 p), de akkor rengeteg taktikai hibát követett el. - Budapest után a zürichi Weltklasse viadalon állok rajthoz 16-án, 800 méteren. A barcelonai Világ Kupán szeptemberben nem veszek részt - mondta végezetül. A ,,rendhagyó,, sajtótájékoztató hagyományos szakaszában előbb Milotay György, a Magyar Aluminiumipari Tröszt (Hungalu) kereskedelmi vezérigazgató-helyettese köszöntötte a jelenlévőket, majd kifejtette, hogy cége úgy érzi: a Budapest Grand Prix eddigi támogatása reklám formájában számukra megtérül, és reméli, hogy ez így lesz a jövőben is. A Magyar Atlétikai Szövetség és a szervezőbizottság elnöke, dr. Spiegl József elmondta, hogy mintegy 100 ezer dollár és 5 millió forint állt rendelkezésre, ebből kellett gazdálkodniuk. Az elnök hangsúlyozta, hogy vélhetően a rendezésben nem lesz semmiféle fönnakadás, a jól bevált stáb gondoskodik arról, hogy minden zökkenőmentesen folyjon. (folyt. köv.)
1989. augusztus 3., csütörtök 14:01
|

Vissza »
|
 |

Paul Ereng már Budapesten... (2. rész)
|

- Fő célunk, hogy olyan színvonalú versenyt rendezzünk, amelynek révén megtarthatjuk Grand Prix-státuszunkat, valamint megőrizzük a versenyzők körében kivívott nem kis rangot - mondta dr. Spiegl József, majd így folytatta: - A dolgok jelenlegi állása szerint úgy tűnik, ez sikerül. Az elnök, kihasználva az alkalmat, más témákról is ejtett néhány szót. - Nem tartozik szorosan a Hungalu Budapest Nagydíjhoz, mégis itt említek meg két dolgot. Megjelent az Atlétika című folyóirat felújított változatának első száma, a másodikat a Nagydíjon már kezükbe vehetik az érdeklődők. A másik: a szövetség ősszel megrendezi az iskolások számára az OTP Kupa elnevezésű futóakcióját. Dr. Erdélyi Péter, a Hungalu GP menedzsere ezek után ismertette azokat a ,,nagy neveket,,, akik várhatóan Budapest vendégei lesznek. Eszerint Paul Erengen kívül más olimpiai és világbajnokok is emelik a verseny rangját. - Hivatalos, írásbeli szerződést nem lehet senkivel kötni, ez egyszerűen nem szokás - bocsátotta előre Erdélyi. - Paul Ereng is csak annyit írt nekem egy darab cetlire: ,,See me in Budapest ,,, azaz: találkozunk Budapesten. Ez volt a ,,szerződés,,. A többiekkel is hasonló a helyzet, így ennek figyelembe vételével kell számítani a felsorolt sztárokra. Mindenesetre a nevek igen jól csengenek. Száz méteren a kétszeres 200-as világbajnok, 100-as exvilágcsúcstartó amerikai Calvin Smith és két ,,villámlábú,, honfitársa, a 10.03 mp-es egyéni csúccsal rendelkező Dennis Mitchell és a sudburyi ifjúsági világbajnok Andre Cason indulása várható. Négyszáz méteren a helsinki (1983) világbajnok jamaicai Bert Cameron a nigériai vb-ezüstérmes Innocent Egbunikével csap össze. Ezerötszáz méteren a 10 000 méteres síkfutás szöuli olimpiai bajnoka, a marokkói Brahim Boutayeb lép a Népstadion pályájára. Szalma László az amerikai Mike Conley-val mérheti össze tudását távolugrásban. Színvonalasnak ígérkezik a férfi gerelyhajítás is, indul a csehszlovákok világrekordere, Jan Zelezny, a finn világbajnok Seppo Ra:ty, valamint az idén már 84 méter fölött dobó brit Steve Backley. Az atlétanők közül a 100 méteres síkfutás sztárja, a jamaicai Merlene Ottey, a 400 méteres gátfutás olimpiai bajnoka, az ausztrál Debbie Flintoff-King és a bolgár magasugró világcsúcstartó, Stefka Kosztadinova fellépését kísérheti a legnagyobb érdeklődés. (folyt.köv.)
1989. augusztus 3., csütörtök 15:20
|

Vissza »
|
 |

Paul Ereng már Budapesten... (3. rész)
|

Schulek Ágoston, a hamarosan leköszönő szövetségi kapitány elmondta, hogy Paul Ereng ,,árnyékában,, Banai Róbert megjavíthatja az országos csúcsot 1000 méteren. Molnár Tamás még nem döntötte el, hogy 200-on vagy 400-on áll-e rajthoz, ez a hétvégi EK-szerepléstől is függ. Mindkét számban jó eredményre képes. - Jó egyéni csúcsot várok továbbá Káldy Zoltántól 5000-en, valamint női 3000 méteren Ágoston Zitától, Barócsi Helénától és Rácz Katalintól - mondta. - A GP-pontversenyben, ha nem is ért el kiemelkedő eredményt, Horváth Viktória áll a legjobban - hetedik -, és jó esélye van a döntőbe kerülésre. A sajtótájékoztató végén Schulek Ágoston - az MTI munkatársának kérésére - értékelte közel hároméves szövetségi kapitányságának tapasztalatait. Ő úgy látja, hogy bár nem tudtak ,,kitermelni,, egyetlen új világklasszist sem - igaz, Bagyula István ifjúsági világbajnoki győzelme nagy szó -, viszont pozitívum: sikerült komolyan lépni a dopping elleni harcban - akik továbbra sem ,,tiszták,,, azok ,,kalózkodnak,, - és elsősorban a megbízhatóságban javult a honi atlétika. - A nagy álmokat félre kell tenni - fogalmazott Schulek, kemény mondatát azzal indokolva, hogy amíg Magyarországon a testkultúra egésze mélyponton van, addig az atlétikától, amely alapsportág, nem lehet kiemelkedő eredményeket elvárni. - Maximum ideig-óráig lehetne látszateredményeket produkálni - jelentette ki.+++
1989. augusztus 3., csütörtök 16:33
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|