|
|
 |
|
 |
Miért jogtalan még mindig a magyar munkás
|
München, 1989. július 22. (SZER, A munka világa) - Mi köze van a
munkajognak a munkáshoz? - merült föl a kérdés néhány éve egy
munkajogi szemináriumon a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem
néhány hallgatója részéről. A tanár válasza szerint annyi köze van
hozzá, amennyit megért belőle. Amennyit érdekében az erre
illetékesek érvényesíteni akarnak belőle. Érdekében-e, vagy a
javára? - csattant föl immár indulatosabban a következő kérdés,
mivel az elvont elméletieskedés területéről a naponta átélt valóság
birodalmába szeretett volna a joghallgató eljutni.
A konkrét munkás általában nem ismeri pontosan, valójában mi is
válik javára, s mi áll érdekében. A konkrét munkás tehát könnyen
eshet ideológiai csapdába. Gyakran téveszti össze a hétköznapok
látszat érdekeit a társadalom távlati érdekeivel, jóllehet, maga a
munkásság mint osztály, a legprivilegizáltabb társadalom alkotó a
szocializmusban - magyarázta most már összefüggéseiben a tanár a
konkrét munkás és az elvont értelmű, tartalmú, csak fikcióként
létező munkásosztály közötti különbséget. Hozzátette: ezért is van
szükség olyan körültekintően kialakított intézményhálózatra, mivel
maga a munkás csak az ő segítségükkel, még pontosabban, rajtuk
keresztül élvezheti és gyakorolhatja jogait. Közöttük azokat a
jogokat, melyek a munkajog jóvoltából vonatkoznak a munkásra,
mondhatjuk úgy is, a munkásságra.
Tehát a munkásosztályra - vágott közbe a vitatkozó. De a
munkajogi szakember leintette: a munkásosztály közvetlenül nem így
áll kapcsolatban a joggal. A munkásosztály társadalmi, politikai és
ideológiai kategória. A szocializmust építő Magyarországon pedig -
úgymond - az uralkodó osztály, tehát a népi hatalom jogosítványainak
letéteményese.
A jó néhány évvel ezelőtti párbeszéd sok tekintetben ma is
időszerű. (folyt.)
1989. július 22., szombat
|
Vissza »
|
|
- Miért jogtalan - 1. folyt.
|
Nem csupán azért, mert a tankönyvek állításai nem sokat
változtak azóta, miként az úgynevezett ideológiai tárgyak oktatása
sem lett még végképp eltörölve az egyetemeken és főiskolákon, de
azért is, mert a helyzet belülröl nézve szinte ugyanaz. Vagyis
mindazok a termelő egységek, amelyek konkrét, tehát személynévvel
megjelölhető munkásokat foglalkoztatnak, magukon viselik a felülről
erőszakolt ideológia valamennyi torzulását.
A társadalom reformok segítségével történő minél átfogóbb
átalakítása pedig igen rövid időn belül zátonyra fut, ha
valamiképpen nem teremthet a józan ész és a piaci érdek rendet ott,
ahol legnagyobb a politika és a gazdaság összes negatívumának az
összefonódottsága. Az okvetetlenkedő munkással, a vezeték és
keresztnévvel azonosíthatóval néhány dolgot aránylag könnyen meg
lehetett értetni jóideig. Megértette, hogy a háború kártételeinek
helyrehozataláig tűrni kell és áldozatokat hozni. De van értelme,
lesz látszata a tűrésnek és az áldozathozatalnak.
De rövidesen újabb megértenivaló nyomakodott elő, nevezetesen a
parasztság sanyarú helyzete. Mégiscsak megengedhetetlen egy
szocializmust építő országban, amelyik ráadásul megbonthatatlan
barátsággal kötötte magát és jövőjét a nagy Szovjetunióhoz, hogy a
tudatlan és társadalmilag szinte teljesen passzív földművelők
ennyire visszamaradjanak a fejlődésben. Pici nadrágszíj parcelláikon
igavonó állatokkal szántanak, vetnek és aratnak, miközben a
kolhozosítást az egész hatalmas birodalomban végrehajtó
Szovjetunióban már mindenki a bőség kosarából markolászhat. A
munkásnak, az ideológiailag fejlettebb tesvérnek segítenie kell.
Néhány rövid esztendő, ameddig az ígért életszínvonal javulás
még késik, de ennek árán fölzárkózhat végre a parasztság.
Megindulhat Magyarország is a nagyüzemi mezőgazdaság széles és
fényes országútján, s milyen jó is lesz akkor a munkásosztálynak,
mint a társadalom vezető erejének. (folyt.)
1989. július 22., szombat
|
Vissza »
|
|
- Miért jogtalan - 2. folyt.
|
Túl a minden bizonnyal elképzelhetetlen gazdasági fellendülés
nyújtotta előnyökön, még az osztálybázis is kiszélesedik. A paraszt
távlatilag munkássá válik, mialatt a munkásosztály nemcsak erejében,
de tömegében is megkétszereződhet. Sőt, mint Révai József
kijelentette 1954-ben , a nők a termelő munkába való bekapcsolásával
a konyhákban rejtőzködő tartalékhadat is hozzászámíthatjuk a
munkásosztályhoz. Így tehát folytatódott a rábeszélés. A munkás
mindaddig nem sürgethet, nem követelőzhet, amíg a társadalom többi,
eddig elnyomott, vagy legalábbis mellőzött eleme föl nem zárkózik.
1956-ban fogyott ki először a konkrét munkások egyéni türelme és
minden ideológiai előkészítés, vagy alátámasztás nélkül is roppant
gyorsan rátaláltak egymásra termelő egységen belül és kívül
egyaránt. Olyan társadalom átrendezésbe fogtak, ami valóságosan is
türtözte jövő építő szándékaikat. Létrehozták a munkástanácsokat,
amelyekről nyugodtan megállapíthatjuk, hogy számos vonatkozásban
egyedülállóan magyarországi típusok voltak. A jugoszláviai
úgynevezett önigazgatási munkaszervezetekre tartalmilag egyáltalán
nem hasonlítottak és az a mód, ahogy működésüket alulról építkezve
és belülről kiindulva megszervezték, ma is példája lehetne minden
demokratikus irányító rendszer fölállításának.
Ma Magyarországon vállalati tanácsok képviselik az üzem, a gyár
dolgozóit. Pártutasításra állami törvény teremtette meg
színrelépésük feltételeit, de arról nem gondoskodott, hogy a
munkások abban is dönthessenek, van-e szükségük rá vagy nincs. A
probléma abból adódott, mint oly sokszor a szocialista jóakarat
törvényes érvényesítése során, hogy a vállalati tanácsok általában
nem töltötték ki még a jogilag meglevő keretet sem.
Megmaradt tehát a tanár és a diák véleményeltérése. A konkrét
munkás és az elvont munkásság, mint olyan, nem állnak közös nevezőn,
nincs közük egymáshoz. +++
1989. július 22., szombat
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|