|
|
|
|
A vízlépcsőről
|
München, 1989. június 28. (SZER, Magyar híradó) - Mint ismeretes, Budapesten átadták a csehszlovák nagykövetségnek azokat a dokumentumokat, amelyek a bős-nagymarosi vízi erőmű hazai munkálatainak felfüggesztésével kapcsolatosak. Az illetékes prágai kormánybiztos nagy mellénnyel jelentette: A dokumentumok nem tartalmaznak olyan szempontokat, amelyeket ne tanulmányoztak volna korábban. Ez a magabiztosság annál is inkább meghökkentő, mert hogy Magyarországon újabb és újabb ellenérvek merülnek fel. Szekeres László, a Nagymaros Bizottság egyik vezetője nyilatkozik: - Különféle kockázatok. Ezzel a címmel jelent meg a Népszabadság 1989. június 22-i számában egy FD monogrammal szignált cikk, melyben az újságíró dr. Udvari Lászlót, közlekedési-, hírközlési és építésügyi államtitkárt, a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer munkálatainak felfüggesztésével összefüggő hazai és nemzetközi feladatok irányítására és koordinálására kinevezett kormánybiztost kérdezte. Az egyik kérdésre adott válaszában a kormánybiztos így fogalmazott: "Egyre több jel utal rá, hogy alap-üzemmódban a Duna mederviszonyai romolhatnak és ez olyan tényező, amit nem lehet mellékesnek tekinteni." Nos igaz, hogy ezt nem lehet mellékesnek tekinteni, de azt sem, hogy csúcs-üzemmódban az eddigi évi egy-két árhullámmal szemben - ami egyáltalán nem ártott a környező erdő és mezőgazdasági területeknek - napi egy, jó vízállás esetén két árhullám vonulna végig ezentúl a Dunán a Garam torkolatától Csapig, körülbelül 90 kilométerrel lefelé, és visszafelé az Öreg-Dunán körülbelül 20 kilométer hosszan áramlana fel a Mosoni-Dunán, a Rába és a Répce folyókon. (folyt.)
1989. június 28., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A vízlépcsőről - 1. folyt.
|
A minennapos egy-két árhullám csúcs-üzemmód esetén körülbelül egy kilométer szélességben Bőstől Nagymarosig feliszapolná, tönkretenné, valóságos holdbéli tájjá varázsolná a területet. Ezt ellenérvként elfelejtette mondani a kormánybiztos. Egy másik idézet a nyilatkozótól: "Azt azonban le szeretném szögezni, hogy a nagymarosi vízlépcső esetleges meg nem építése mellett sem gondol senki arra, hogy a rendszer többi részét nem helyezzük üzembe." Nem akarom ezzel kapcsolatban a már ismert, nagyon súlyos érveket ismételgetni a történelmi Duna elvesztéséről, a határkiigazításról, a csehszlovák szennyvizek beáramlásáról, a hajózási helyzet tarthatatlanságáról, Európa legnagyobb földalatti ivóvíz- tartalékának elvesztéséről; arról, hogy baleset, földrengés, vagy diverzió esetén fél Nyugat-Magyarországot árhullám moshatja el; arról, hogy a felszíni és a felszín alatti Duna rendszerének megszűnésével a parti szűrésű kutak is megszűnnek, sőt egy idő után az ártézi kutak is csak szennyvizet ontanak. Viszont egy eddig nem nagyon hangoztatott szempont: Dunakiliti és Palkovicovo között a 31 kilométeres szakaszon a mai Öreg-Duna meder átlag vízhozamának 97 százalékát áttereljük Csehszlovákiába. Ezzel elveszítjük a lehetőségét, hogy a jelenlegi meder jobb parja mellett parti szűrésű kutakat telepíthessünk, és így regionális vezetékeken keresztül a vízhiányos észak-dunántúli területekre, sőt Budapestre is elvezethessük azt. A vízgazdálkodási keretterv eddigi számításai szerint ez napi 80 ezer köbméter első osztályú ivóvíz-veszteséget jelent. Jelenleg erre Szigetközben és Győr térségében nincs igény - hangzik a hivatalos érvelés-, de tudjuk, hogy Magyarországon a jövőben ivóvízhiányos helyzet jön létre. (folyt.)
1989. június 28., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A vízlépcsőről - 2. folyt.
|
És akkor a jövő? Ennek a vízkincsnek az ára mai áron 50 milliárd forint. Annyi, mint a magyar előirányzat a teljes vízlépcsőre. Ezt a vízmennyiséget Csehszlovákia fogja kivenni a Dunából, sőt regionális távvezetékeken keresztül küldik majd Morvaországba Brnoig, a Vág- völgyében Zsolnáig és Dél-Csehszlovákiában Kassáig, mert a túlzott iparosítás miatt ezeken a területeken túlzott ivóvízhiány állt elő. Az ökológusok szerint az ezredfordulóra a tiszta ivóvíz az arannyal lesz egyenértékű Európában. Most, mai áron 50 milliárdot csak úgy elajándékozunk, vagy ostobaságból lemondunk róla. Ha ez az eszmei érték egyre csak nő, emelkedik, mit fog érni a gyermekeinknek és unokáinknak? És a gyakorlati értéke? Vagy nem lesz ivóvizünk, vagy csupán szennyvizet iszik majd az ország, azt is adagolva. Ki meri vállalni ezért most a felelősséget? +++
1989. június 28., szerda
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|