|
|
|
|
- Tamás Gáspár Miklós Nagy Imréről - 1. folyt.
|
Nagy Imre nem azoké, akik azt hiszik: a kommunista rendszer sötét évtizedeit meg nem történtté lehet tenni, és Magyarországot vissza kell vezetni az 1930-as évek terméketlen, antiliberális konszenzusához. Nagy Imre - noha demokratikus szocialista volt - nem a szociáldemokráciáé - a modern szociáldemokrácia csak a piacgazdaság szociális irányú állami beavatkozással enyhített változatát hirdeti, nem a szocializmust, s kevésbé marxista, mint Kéthly Anna volt. Végül és legfőképpen: Nagy Imre nem azoké, akik jeltelenül földelték el és tartották ott 33 esztendeig, és csak az elmúlt másfél évben döbbentek rá arra, hogy tanácsos lesz kiengesztelniük emlékét. Nem hatódunk meg attól, hogy a kormányzat némely tagja ott lesz a szertartáson. Csak egy dolgot vártunk volna tőlük: a hallgatást. Szakítani kellett volna végre a legrosszabb magyar hagyománnyal, a nemzeti egységre hivatkozó csalással. Kossuth Lajos temetésén is részt vettek a 67-esek, azok, akik a kormányzót száműzetésbe kényszerítették. Nekünk nem Kossuth Ferencek elvtelen kompromisszumára van szükségünk, csak némi szeméremre. 33 esztendő múltán a mai kommunisták egyetérthetnek akár Nagy Imre eszméivel. De 33 esztendő kínai fala áll közöttük és Nagy Imre sírja között. A mai reformerek Kádár alatt csináltak karriert. Ha pirulásra nem is képesek, elhallgatni talán még tudnának. Kié hát Nagy Imre? Azt hiszem azoké, akik az elmúlt 33 évben szocialista eszmék alapján szálltak szembe Kádár rendszerével. Önzetlenül mondom ezt, hiszen a magam ellenállása nem volt szocialista. Azoké Nagy Imre, akik hűségesek maradtak hozzá Magyarországon és az emigrációban, és azoké az ellenzékieké, akiket példája ihletett. (folyt.)
1989. június 15., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|