|
|
 |
|
 |
Pedagógusnapi gondolatok
|
Nem tudok most virógcsokrokat emlegetni, meghatott hálát
tolmácsolni gyerekek és szülők nevében - annak ellenére, hogy nem
fogyott el a sok szép virág és a hála sem. Nem fogyott el, s tudják,
biztosan tudják, érzik ezt a tanítók, óvónők, tanárok ma is. És a
gyerekek virágainak örülni is tudnak, s egészen biztosan örülnek a
köszöntő szavaknak akkor is, ha esetleg ügyetlenre sikeredik a
szeretet és hála kifejezése.
De egy kinyomtatható "dolgozat" írójaként ezer - mondhatnám:
terhelő - szempont nehezedik tollamra, zavarban vagyok, mert tudom -
nem tehetek úgy, mintha nem tudnám -, hogy az idei pedagógusnapon
eleve fenntartással olvassák a hivatalos köszöntőket az ünnepeltek.
Tudok olyan iskoláról is, ahol úgy döntött a tantestület, hogy nem
tartják meg a pedagógusnapot, ezzel is kifejezésre juttatva:
elhatárolják magukat ama felettesek elismerésétől, akik "ide
juttatták" az oktatásügyet, a pedagógusokat.
Kedves pedagógusok, kedves - hálistennek még önérzetes -
tanítók, tanárok, kisgyerekeinket becézgető óvónők
Mindannyiunknak
el kell határolnunk magunkat - s ha botorkálva is, de azt tesszük -
mindazoktól, akik "ide juttattak" bennünket. Az országot, a
társadalmat.
Nem hiszem, hogy Németh Lászlót bárki sztálinistának,
vulgármarxistának vagy akár csak hurráoptimistának mondhatná,
pedagógiai elvei annál inkább helytállóak ma is. Idézem néhány
mondatát - s előre megmondom: 1960-ban írta:" ... A legjobb módszer,
az anyag leggondosabb tálalása is múló erőfeszítés, ha a tanuló nem
küzd meg érte, s nem nagy, személyes érdek enyvezi oda az agyába.
Ennek az érdeknek az állandósítása, igazolása viszont nemcsak tanuló
és tanár dolga, hanem a társadalomé. Írni-olvasni mindenki megtanul,
mert a mindennapi élet megköveteli, az azonban, amit egy
szenvedélyes pedagógus példákban s ismeretekben rátukmál,
szétmorzsolódik, ha a társadalom követelményeivel szemben kell
tartania".
Két bekezdéssel odébb ezt írja Németh László A pedagógus hite
című tanulmányában: ... társadalmunkban mindinkább csak egyféle
igazi tekintély van: az alkotó, a szellemi. A vagyongyűjtés
lehetősége megszűnt, akinek túl sok pénze van, inkább gyanús, mint
tiszteletet ébresztő... Olyan társadalomban élünk, ahol az embernek,
még szűk körben is, valódi tiszteletet csak teljesítmény, s
kiválóság szerezhet. (folyt.)
1989. június 1., csütörtök 10:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|