Rendszerváltás és az MTI

	Mégis kinek az érdeke?
"A ma iskolarendszere a holnap munkanélkülisége" - hírdette a felirat a Budapesti Műszaki Egyetem egyik hallgatói gyűlésén, ahol oktatási rendszerünk állapotáról folyt éles, indulatokkal erősen fűszerezetett polémia a hallgatók és a meghívott párt, és állami emberek között. Egy esztendeje, amikor ez történt, még megrótták a krónikást, amiért az egyetem lapjába le merte írni a fentebb idézett mondatot. "Ez azért erős túlzás, nem gondolja" - mondták az "elvtársak". Nos az idők változnak, a közelmúltban Rózsa József, az Állami Bér-és Munkaügyi Hivatal főosztályvezetője az oktatási rendszer és a munkaerőpiac kapcsolatáról szólva, betűre pontosan idézte az egyetemisták "erősen túlzó" mondatát. Tavaly négyezer diák került ki az utcára, frissen szerzett érettségi, illetve szakmunkás bizonyítvánnyal a kezükben. Az utcára lépésük szó szerint értendő - nekik ugyanis nem jutott munkahely. Lévén, hogy az 1988-ban végzetteknek nem egészen öt százalékáról van szó, akár legyinthetnénk is: nem kell vészharangot kongatni, és különben is: biztosan rosszul választottak pályát, és nem gondoskodtak előre - ők vagy a szüleik - munkahelyről. Ám nagyon igazságtalanok lennénk, ha ilyeneket mondanánk. Az az idő már elmúlt, amikor mindenkinek majdhogynem állampolgári jogon dukált a munkahely. A jó pályaválasztásról pedig nevetséges dolog beszélni, amikor még maguk a vállalatok illetékes vezetői sem tudják megmondani, hogy milyen szakemberekre lesz szükségük három-négy év múlva, amikor a ma pályaválasztói befejezik tanulmányaikat. Egy kifejezetten peches korosztály lép ki most és az elkövetkező néhány évben az iskolákból. A tervutasításos gazaságpolitika iskolázta be őket, s a nyíladozó piacgazdaság méri meg tudásukat, felkészültségüket. Igaz, a szerkezetváltás, a szakemberek szerint egy tapodtat sem haladt előre, annyi történt csupán, hogy az új, liberalizált bérgazdálkodás hatására a vállalatok ma már nem vesznek fel "vattaembereket", sőt, a meglévőktől is inkább szabadulni igyekeznek. (folyt.) 1989. július 20., csütörtök 11:31
Vissza »

	Mégis kinek az érdeke? 2.
Új munkahelyek pedig nem nagyon "létesülnek", nincs aki létesítsen ilyeneket. A régi reflexek azonban annál inkább működésbe kezdtek. Ki ne emlékeznék a bértarifa rendszerre, amikor a bérek az életkor függvényében emelkedtek egy rosszul kezelt szociálpolitikai szempont okán, a teljesítményektől szinte teljesen függetlenül. Kevés kivételtől eltekintve, a fiatalok ma is alacsony kezdőfizetéssel lépnek ki az életbe, még az olyan munkahelyeken sincs ez másképp, ahol - egy technológia váltás miatt - friss ismereteik miatt - előnyben vannak még az évek óta ott dolgozókkal szemben is. Csakhogy ezek a vállalatok inkább nem vesznek fel új dolgozót, gyakran inkább technológiát sem váltanak, csak hogy elkerüljék az átképzések, elbocsátások okozta konfliktusokat. Ez a gyakorlat eredményez olyan meglepő, bár korántsem ritka helyzeteket, mikor is egyik-másik vállalat szakképzetlen emberek garmadával próbál minőséget termelni, miközben a nála hiányzó szakemberek közhasznú munkán tengenek. A legpechesebbek azonban mégiscsak azok, akik elhitték: minél többet tanul valaki, annál értékesebb tagja a társadalomnak. Ők akik gimnáziumba mentek: mert onnan lehet bizton pályázni a felsőoktatásba. De ha nem is sikerül a felvételi, akkor is, sokoldalúbban képzettek, több mindenre megtaníthatók, mint akik "csak egy sima szakmunkásképzőt" végeztek, vagy mint a szakközépiskolából kikerülők. Hiszen nekik nagyobb az általános műveltségük, következésképpen olyan alaptudással bírnak, amire könnyen építhetnek, aszerint, hogy a későbbiekben milyen speciális ismeretekre lesz szükségük. Mindebből azonban a gyakorlatban csupán az nem igaz, hogy a mai munkaerőpiac értékeli, igényli az általános műveltséget. "Neki" ugyanis olyan munkásra van szüksége, aki a belépése pillanatában mindenhez ért, amihez csak az adott munkapad mellett érteni kell. A gimnáziumokban érettségizők egyike sem ilyen. Még akkor sem, ha valamilyen kideríthetetlen okból kifolyólag, az utóbbi években mindinkább reklámozzák a gimnáziumi fakultációkat, mondván: mégse kerüljön ki a gyerek az alma materből úgy, hogy "semmihez sem ért". No de milyen fakultációkat kínálnak az iskolák? És milyen "papírt" adnak elvégzésükről? Tisztelet a csekély számú kivételnek, a fakultációkon megszerzett ismeretekért egy fillért sem fizetnek a munkaerő piacon. Pláne, hogy fakultatív tantárgyakból teljesített vizsgát igazoló oklevéllel - az érvényes jogszabályok szerint - sehol sem lehet munkába állni. (folyt.) 1989. július 20., csütörtök 12:03
Vissza »

	Mégis kinek az érdeke? 3.
Igaz a legtöbbeket ez nem is zavarja, hiszen ők tovább akarnak tanulni, még ha csak kettesek is, csak akad egy "piti kis főiskola" ahová ennyivel is bejuthatnak... Ebbéli reményeiket sem a család, sem az iskola nem oszlatja szét. Senki nem áll melléjük, hogy "ebből elég, iratkozz inkább át egy másik iskolába, szakközépbe, vagy szakmunkásképzőbe". De a szülők sem verik a gimnázium igazgatójának asztalát, hogy olyan fakultációkat indítson, aminek - egy sikertelen felvételi esetén - hasznát is veheti a gyerek. Képezzék ki adószakértőnek, könyvvizsgálónak, - kapva kapnának érte a sorra alakuló kisvállalkozások. De nem, az iskolarendszerünk ennyire még nem társadalmasodott. Mindenki bízik valamiben. Az igazgató abban, hogy majd csak intézkedik a minisztérium, a szülő és a gyerek abban, hogy csak sikeredik az a felvételi, vagy ha nem, hát találnak egy jó munkahelyet a következő próbáig. És a vállalatok is bizakodnak, majd csak találnak munkaerőt valahogy. Amikor Glatz Ferenc, művelődési miniszter meghirdette oktatáskorszerűsítési elképzeléseit, teljesen kétségbe estem. A miniszter programja - félreértés ne essék - szerintem jó. Annyi csak a bajom, hogy ő találta ki, a miniszter. Sem a vállalatok - vagy azok érdekképviseletei - sem a szülői munkaközösségek nem követelték ki, hogy az iskola valóban az életre készítse fel a gyereket, a leendő munkavállalót. Hát mégis, kinek az érdeke, hogy ne csellengjenek a munkanélküli fiatalok százával, ezrével, s holnapután talán már tízezrével az utcán? A kultuszminiszternek egyedül kell kitalálnia, hogy vajon mire is lenne (lesz) szükségük a gazdálkodóknak? Senkinek sem fontos, hogy a felnövekvő generációk - szándékuk szerint - valóban hasznos tagjai legyenek a társadalomnak? A holnapra senki se gondol? (MTI-Press) ág/pé Fekete Gy. 1989. július 20., csütörtök 12:04
Vissza »