|
|
 |
|
 |
Kik gyászolják Kádárt?
|
München, 1989. július 14. (SZER, Magyar híradó) - Gadó György
budapesti tudósítása arról, hogy kik gyászolják és miért Kádár
Jánost:
Kilométer hosszan kígyózott a menet ma délelőtt Kádár János
ravatalához. Tegnap és ma együttvéve mintegy 12 óra leforgása alatt
50-60 ezren járultak oda.
Nem volna bölcs dolog számszerű összehasonlításokat tenni az
ellenzék március 9-ikei megmozdulásával vagy a június 16-ikai
gyászünnepséggel. Kétségtelen, hogy ez a több tízezres sokaság, mely
ma némán vagy halk szóval, jobbára ünnepélyes öltözékben vonult a
kommunista pártközpont épülete felé, ugyancsak a magyar társadalom
része, és minden bizonnyal további százezrek érzelmeit képviselte.
Igen, sokszázezres vagy éppen milliós tábora van ötvenhatnak, és
sokszázezres vagy milliókra rúgó tábora a reformnak - ez a kettő nem
feltétlenül azonos -, és sokszázezres tábora van íme még mindig
Kádár Jánosnak. Hanem az ő tábora nem feltétlenül különül el a
reform táborától. Sokszázezernyi tagja van még mindig az MSZMP-nek,
ám ez a párttagság nem feltételnül azonos Kádár János kegyelettel
felvonuló híveinek. A határvonalakat nem eggyszerű megvonni.
Ez az itt felvonult sokaság a maga hite szerint ugyan nem a
sztálinista pártállamot akarja támogatni, és egészében véve
csakugyan nem a reformtól elzárkózá maradiak támasza. Felvonulása
mégis intelem az ellenzéknek. Ha esélyei nincsenek is a
kádárizmusnak, politikai tartalékai még vannak. (folyt.)
1989. július 14., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kik gyászolják Kádárt? - 1. folyt.
|
Itt bandukol el egy 50-60 év közötti asszony, sötét ruhában, a
kezében kis csokor virág, a nyakában kereszt. Munkásasszonynak
nézem. Láttam ugyanilyen asszonyokat a Nagy Imre-temetésen is. Amott
egy köpcös férfi álldogál, a félárbócra bocsátott országzászló
előtt, nézi a díszőrség váltását. Bányász-egyenruhát visel.
Szemlátomást egymaga van. Ugyan mit gondolhat, mit tud a bányászok
válságos helyzetéről és annak összefüggéséről a kádári
gazdaságpolitikával?
A ma reggeli magyar napilapok közül a Népszabadság és a Magyar
Hírlap első oldalon foglalkozik Kádár temetésének előkészületeivel,
a Magyar Nemzet azonban csak a harmadik oldal egy részét szánta a
témára, és tudósításának hangvétele korántsem érzelmes. Igen,
más-más százezreknek kívánnak szólni a központi sajtó orgánumai,
mert többféle százezrekből áll a magyar társadalom. Munkamegosztás?
Manipuláció? A leginkább talán a tisztázatlanság a pillanat fő
hatótényezője.
Vonulnak a kegyeletes gyászolók. Most éppen derék
mesteremberféléket látok, utánuk meg tisztvislő külsejűek jönnek.
Korra is mindenféle akad. Fiatalok, meglett korúak, öregek vegyesen.
Jöttek vidékről is sokan. Kit mivel nyert meg magának a néhai
pártvezér. Lakással, amit a 15 éves lakásépítési programban
építettek? Kocsival, amit géemkázással lehetett megszerezni? A
kádári "gulyáskommunizmus" felemás szépségei ennyire hatnak még a
válság mai időszakában is?
A vonulók nem veszik észre, hogy a volt pártfőtitkár mellett a
kádárizmus maga is a ravatalon fekszik. A gondolkodás kuszaságára
csak egyetlen jellemző tény: a 168 óra című hetilapnak ugyanaz a
száma, amely Kádár bizalmasát, Katona Istvánt szólaltatja meg
szívhez szóló hangon főnöke emberi egyszerűségéről, közvetlenül ez
alatt az interjú alatt közöl egy írást - szerzője Szénási Sándor -,
ebből idézek: (folyt.)
1989. július 14., péntek
|
Vissza »
|
|
- Kik gyászolják Kádárt? - 2. folyt.
|
"Az apában csalódott generáció - amely ma már túlságosan felnőtt
ahhoz, hogy a tettes után az áldozatban, a másik oldalon, Nagy
Imrében keresse a pótpapát - hirtelen rájött, hogy apátlan." Alább
így folytatódik az idézet: "Hát ki fogja majd újra természetesnek
magyarázni az erkölcs és a történelem kettős értékrendjét? Azt, hogy
lehet valaki gyilkos, megalkuvó, kétlelkű és korrupt, ám
történelmileg rendkívül hasznos."
Bizony, ha sokak szemében kegyeletsértésnek tűnik is, meg kell
mondani, éppen ma kell újra megmondani, hogy Moszkva vezető szerepét
elejátszani 1956. november 4-ikén nem volt köteleező. És 1958.
június 16-ikán sem lett volna kötelező a hitszegő módra végrehajtott
politikai gyilkosságokat felvállalni.
A ravatalhoz és a temetésre vonuló tízezrek túlnyomó többségét
becsületes szándék, emberi tisztesség késztette a kegyeletes
aktusra. Ezzel a kegyelettel azonban olyan embernek adóznak, akinek
kárhozatos történelmi szerepét sem életének bizonyos mértékig
tragikus alkonya, sem puritán életvitele nem feleldtetheti. +++
1989. július 14., péntek
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|