|
|
 |
|
 |
- A hallgatóé a szó (részletek) - 1. folyt.
|
- Nézze, ilyet is lehet csinálni, van aki ilyesmit csinál. Én
ebben nem tudom Önt megakadályozni és nem is kívánom, mert
mindenkinek joga van az esélyeit úgy javítani, ahogy gondolja, ahogy
tudja. Én elmondtam, mi a hivatalos képlet, az bizonyos, hogyha Ön
kijön mondjuk Münchenbe és itt beadja ezt a kivándorlásügyi
kérelmét, és megjelöl itt egy címet, amin keresztül Ön értesíthető
és utána Ön visszautazik Magyarországra, akkor az bizonyos, hogy a
magyar hatóságok előtt Önnek ebből kellemetlensége nem lesz.
- Jó hát ehhez szeretném kérni segítségét, hogyha esetleg
tényleg vakvágányra futnánk, akkor fogom újra hívni. Nagyon köszönöm
a segítségét.
- Hozzátenném még ehhez a beszélgetéshez, hogy egyébként
Münchenben Ausztráliának külképviselete nincs, Bonnban van az
ausztrál külképviselet, München városának megemlítése mindössze
példaként szerepelt, arra nézve, hogy a hallgató esetleg Nyugaton
adhatná be kivándorlási kérelmét.
- Jó napok kívónok. Horváth Béla vagyok Budapestről. A napokban
hazánkban járt a Nobel-békedíjas Kalkuttai Teréz Anya, s
megalapította a Szeretet Misszionáriusai rendet, mely egyelőre négy
taggal - két indiai, egy osztrák és egy francia nővérrel - kezdte
meg működését. Örvendetes ez a hír, azonban lehangoló az állami
szervek hozzáállása és segíteni akarása.
Miről is van szó? A négy nővér Érden telepedett le a katolikus
plébánia által adományozott plébánia épületébe. Elképzelés szerint
ez lesz a számukra az anyaegyház, ahol két nővér működik. Két nővér
Budapesten a Bokréta utcában tevékenykedik majd, egy leromlott
egyházépület két kis szobájában. A hajléktalanok otthonának
kialakítására a VIII. kerületi Tanács felkínált egy olyan
földszintes, lepusztult épületet, mely csak a patkányok számára
alkalmas. Ezt az odut csak lebontani lehet, de kérdés az, hogy ide
ki, és milyen pénzből és mikorra építene otthont, székházat.
(folyt.)
1989. július 7., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|