|
|
 |
|
 |
A hallgatóé a szó (részletek)
|
München, 1989. július 7. (SZER, A hallgatóé a szó) - A telefonon
feltett kérdésekre, üzenetekre Szép Zoltán válaszol.
- Beszélt már Önnel a férjem egyszer. Szeretnénk kivándorolni.
Tehát annyiban változott a helyzet, hogy itthon volt egy ismerősünk,
nagyon jó barátunk. Ő ausztrál állampolgár már 17 éve. Ő vállalna
értünk felelősséget, lakást is, munkát is biztosítana.
- Igen, és ezt leírta Önök számára?
- Küldi nekünk kintről, mert ezt ugye le kell pecsételtetnie.
- Így igaz.
- Annyiban szeretném az Ön tanácsát kérni, hogy mit tanácsol,
hogy inkább kint adjuk be a nagykövetségen, vagy itt is,
Magyarországon is jó lenne, ha beadnánk.
- Hát nézze, én hivatalosan úgy vagyok értesülve, hogy nyugodtan
be lehet adni Magyarországon. Az Ausztrália magyarországi
nagykövetségére nyugodtan be lehet adni, sőt a Belügyminisztérium
útlevéllel és kivándorlással foglalkozó hivatalához is be lehet adni
a kivándorlási kérelmet. Még annyiban tudok segíteni, hogy nekem úgy
nyilatkozott a Belügyminisztérium illetékese, hogyha valakinek az
ott-tartózkodása, munkavállalása és a többi biztosítva van, büntető
eljárás alatt nem áll, az államnak nem tartozik - mármint a magyar
államnak - akkor a kivándorlását engedélyezni fogják, nem gördítenek
akadályokat az útjába. Tehát ha az Önök esetében ez vakvágányra
futna, akkor én meg tudom kérdezni az illetékest újfent, hogy ebben
az ügyben mi van. Tehát ezt tudom vállalni.
- Értem. Én inkább attól tartok, mert itt ha Magyarországon
bemegyek az ausztrál nagykövetségre, itt csak a magyar
tisztviselővel tudok én beszélni. És ők azt mondják, hogy így, hogy
nem rokon, aki felelősséget vállal értünk, kisebb az esély. Hogy
nem-e nagyobb lenne úgy az esély, ha mondjuk Münchenben adnám be az
ausztrál nagykövetségre. És mondjuk mi kivárnánk itthon. (folyt.)
1989. július 7., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|