|
|
 |
|
 |
- Egy nekrológ elemzése - 1. folyt.
|
Sokkal inkább gondot okoz, hogy milyen fontos tényeket hagytak
ki az életrajzból. Kádár jelentéktelen hivatalait felsorolják, de
arról nem tesznek említést, hogy 1948 és 1950 között - a Rajk- és a
Mindszenty-per ideje - belügyminiszter volt. Felháborító, hogy a
forradalom leverését és a megtorlást ezzel a mondattal intézik el,
idézem: 1956-ban a párt vezetője lett - idézet vége.
Illyés Gyula sem tud már tiltakozni az ellen, hogy barátjának
nevezik Kádár Jánost. De leginkább az kérdőjelezi meg - szerintem -
a sok dícséretet tartalmazó írás őszinteségét, hogy szerzői
köztudomásúan nem szerették Kádárt, sőt késhegyre menő harcot
folytattak ellene. Nyers Rezső gazdasági reformterveit a főtitkár
semmisítette meg az 1970-es évek elején, kizárta a vezetésből, még
egy két év előtti KB-ülésen is nyilvánosan bírálta. Tudjuk, Pozsgay
Imre neve hallattára dühromot kapott a főtitkár, el is küldte, ahogy
akkor azt mondták, parkolópályára a Népfronthoz. Németh Miklóssal
nem állt szóba Kádár, mert nem értette meg egy gazdasági szakember
eszmefuttatását. Grósz Károly egyetlen igazán nagy tette, Kádár
megbuktatása volt tavaly májusban. Ebből következtethetünk a köztük
lévő viszonyra.
Biztos vagyok abban, hogy az MSZMP elnöksége olyan lépést akart
tenni, amellyel használ a párt tekintélyének, de azt is gondolom,
hogy ez nem sikerült, mert amit írtak nem volt őszinte. A választók
pedig semmit nem honorálnak kevésbé, mint ezt.
Halottról vagy jót, vagy semmit - szokták mondani. Úgy gondolom,
az MSZMP elnökségének tagjai pártuk, szavahihetőségük érdekében
jobban tették volna, ha semmit sem mondanak. +++
1989. július 7., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|