|
|
|
|
- A magyar ellenzékről - Tamás Gáspár Miklóssal - 4. folyt.
|
Egyetlen új jelentékeny ellenzéki szervezetnek sincs elnöke, vagy főtitkára, mert, ez nyilvánvaló, hogy a hatalomnak egy olyanfajta összpontosítását jelentené valakinek a kezében, ami ellen a közvélemény berzenkedik, holott természetesen lehet szabályszerű és nem zsarnoki módon is gyakorolni vezető szerepet, és ez nyilván be is fog következni. Tehát itt egyfajta képmutatásra kényszerül mindenki, őszintén és becsületesen egyébként, és szívből. A képmutatás itt önkéntelen, nem szándékos. Ezenkívül pedig az is igen feltünő, innen nézve, hogy a magyar politikai retorika búbánatos retorika. Senki nem használja a siker, az eredmény, a győzelem nyelvét, senki nem mondja azt, hogy győzni fogunk, és ha győzünk, a dolgok jobbra fordulnak. Ami, nem hiszem, hogy az önbizalom hiányából fakadna - erre is van példa -, hanem arra, hogy a zsarnoki hatalom évtizedei alatt ezt a nyelvet a kommunista párt kisajátította, olyan sajátos jelentést kölcsönzött neki, amely jelentés persze nem vállalható. Hogyan lehet ezt megváltoztati? Hát csak olyan szuptilis és finom jelentéscsúsztatásokkal, a nyelvnek egy olyan fokozatos átdolgozásával, amelyet nem határozatszerűen vagy (inde...?) szándékból fakadó egyszeri gesztussal megváltoztatni, hanem nyilván a mindennapi gyakorlatnak, és az életnek, nem is csak a politikai életnek kell módosulnia ahhoz, hogy a szabadság nyelvét elkezdjük megtanulni használni. +++
1989. július 2., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|