|
|
 |
|
 |
A szovjet hadsereg helyzete
|
Washington, 1989. június 9. (Amerika Hangja, Fókusz) - Amit
Napóleon és Hitler hadai, a gyilkos hideg, de még a sztálini
mészárlás sem tudott elérni, azt Mihail Gorbacsov politikai
előrelátással próbálja megvalósítani. Azon munkálkodik, hogy
megtörje a szovjet fegyveres erők ellenállását, és felszabadítsa a
létfontosságú nyersanyagokat az elerőtlenedett polgári gazdaság
számára. Ha sikerrel jár, akkor hathatósabb, okosabb, erősebb és
olcsóbb hadsereget hoz létre, olyat, amely védelmi stratégiára épül,
és az ésszerű ütőképesség megtestesítője. Azt szeretné, ha a vörös
hadsereg megfelelően biztosítaná a Szovjetunió védelmét, és eközben
- legalábbis ezt ígéri Gorbacsov - nem fenyegeti majd más államok
biztonságát.
Ez az új gorbacsovi doktrína, amelyet most a szovjet vezető
odahaza csakúgy, mint Nyugaton igyekszik népszerűsíteni, és ez az a
diplomáciai sakkhúzás, amely mindeddig példa nélkül áll a szovjet
történelemben. Csakúgy, mint a siker, amelyet Gorbacsov elért vele.
A világ újjong. Megindult a Szovjetunióba a nyugati siker és a
technológia. Nyugat-Európa mohón törekszik a kapcsolatok
kibővítésére Moszkvával.
És ez még semmi. Gorbacsov ugyanis, miközben ostorozza a
Szovjetunió gazdasági bajait, egyben kiaknázza a Nyugat legnagyobb
gyöngeségét, nevezetesen a reményt, hogy az orosz medve végre
jóllakott és elvesztette az étvágyát.
A gazdasági szükségből politikai erényt kovácsol ebben az
elmaradott országban, elvégre a kényszer vitte rá, hogy elvegye a
szovjet imperialista törekvések élét Afganisztánban, Délkelet-
Ázsiában, valamint Afrika déli részén. Végső célja azonban az, hogy
Moszkva viszonylagos stratégiai helyzetének feladása nélkül hajtsa
végre a reformokat. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 1. folyt.
|
Az új doktrína legkeményebb vizsgája Bush elnök jóvoltából az
Európában állomásozó hagyományos haderők csökkentésére irányuló
kelet-nyugati tárgyalás. A bécsi megbeszélés valójában csak a
szovjet katonai erő egyetlen dimenzióját érinti. Gorbacsov a
tárgyalás kezdetekor kijelentette: a Varsói Szerződés csapatai
1991-re teljesen védelmi stratégiára rendezkednek be.
Az ilyen ígéretek rövid távú célja kézenfekfő: a Nyugat-Európát
fenyegető veszély csökkentésével és az atomfegyverek
feleslegességének kinyilvánításával Gorbacsov a nukleáris védelmi
lehetőség elhanyagolására készteti a Nyugatot. Meggyőződése ugyanis,
hogy az atomfegyvermentes Európában a hagyományos fegyverzet, az
emberanyag és a földrajzi adottságok révén félelmetes előnyt élvező
Szovjetunió háború nélküli politikai győzelmet arathat.
A NATO közelmúltban tartott csúcsértekezletének zárónyilatkozata
most pontosan ennek megakadályozását célozza. A szovjet katonai és
polgári vezetők számára azonban még mindig az a legfontosabb
feladat, hogy a bécsi tárgyalásokon valahogy megőrizzék kezdeti
előnyüket.
A szovjet katonai átszervezés Gorbacsov egyik legambiciózusabb
missziója, és ez kockázatos feladat. Gorbacsov ugyanis nem
egyszerűen átírja a szovjet katonai doktrínát, hanem megkísérli
átalakítani az évszázados konfliktusokban kikristályosodott orosz
jellemet. A hadsereg vezető társadalmi szerepének megszüntetésével,
és mindeddig birtokolt erőforrásainak átirányításával megpróbálja
kiszabadítani a világ egyik legnagyobb nemzetét a történelmi
béklyókból.
Nyikita Szergejevics Hruscsov hasonló törekvései három
évtizeddel ezelőtt a kezdeti sikerek után teljes kudarcot vallottak.
Gorbacsov tehát hazárdjátékba fogott, de kénytelen volt rá. Most már
ugyanis mindenki számára világos, hogy a Szovjetunió szuperhatalmi
pozíciója a tét, ezért szállt szembe a Kreml új ura a történelmi
katonai hagyományokkal. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A szojvet hadsereg helyzete - 2. folyt.
|
A svéd hercegektől kezdve a tatár, mongol uralkodókon keresztül
az orosz cárokig minden vezető megtanulta: a ritkán lakott, kevés
természetes határral rendelkező óriási terület elfoglalása és
megtartása hatalmas katonai erőt igényel. Az első cárok sem tehettek
mást: katonai kormányzóikat diktatórikus hatalommal kellett
felruházni, amelynek eredményeképpen szert tettek egy erősen
militarizált államra, amely természetes védő határok hiányában
szintén kénytelen volt terjeszkedni.
Mint Zbigniew Brzezinski, Carter elnök volt nemzetbiztonsági
főtanácsadója mondta: a bizonytalanság terjeszkedést szült, a
terjeszkedés újabb bizonytalansághoz vezetett, és ez a
bizonytalanság megint csak hódítási kényszerbe torkollott.
Az elmúlt két évszázadban Oroszország 38 hadjáratban vett részt,
és ezek közül 36 támadó volt. Mint William Oldom, a nemzetbiztonsági
hivatal volt igazgatója rámutatott: a második világháború valójában
azzal kezdődött, hogy a hitleri Németország és a sztálini
Szovjetunió lerohanta Lengyelországot. A szovjet terjeszkedés
azonban itt nem állt meg. Moszkva megszerezte Finnország egy részét,
a balti köztársaságokat és Kelet-, illetve Közép-Európa számottevő
területeit.
A szovjet hadsereg szükségletei mindig fontosabbak voltak, mint
a polgári lakosság igényei. Miután Lenin megbízta Trockijt a vörös
hadsereg felállításával, azóta a pártvezetőknek olyan országban
kellett megteremteniük a műszaki feltételeket, amelynek ipari bázisa
kezdetleges, a lakossága pedig képzetlen.
Az első világháború után repülőgépeket, motorizált járműveket és
vegyi fegyvereket kellett előállítani. Sztálin ezt úgy oldotta meg,
hogy iszonyatos emberáldozat árán iparosított, amit azonban
készenlétben megnyert, azt részben el is vesztette, amikor a tiszti
állomány felét kivégeztette. A Szovjetunió meg is fizette ennek az
árát, amikor a második világháború első két esztendejében egyik
vereséget a másik után szenvedte el. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 2. folyt.
|
Gorbacsov ma ennek a háborúnak a tanulságaival bírkózik. Amikor
1941. júniusában megindult a hitleri offenzíva, a Vörös Hadseregnek
hátrálnia kellett. A szovjet támadó stratégia ugyan elvben készen
állt, de hasznavehetetlennek bizonyult, egyrészt a meglepetés miatt,
másrészt pedig azért, mert Sztálin egész egyszerűen nem volt
felkészülve a harcra. Nem volt semmiféle védelmi terve, nem volt
elég fegyvere, tankja, felszerelése, de harci repülője sem.
Több ezer mérföldön át még természetes akadály, hegy vagy víz
sem állta Hitler útját a sík terepen. Ami végül is mindent
megváltoztatott - mégpedig Sztálingrádnál -, az az idővel egyre
hatásosabban és egyre nagyobb mennyiségben érkező, főleg amerikai
felszerelés, és a Vörös Hadsereg friss emberanyaga volt.
A háború végére a szovjet nép megtanulta a leckét. Az ország
nagy része romokban hevert, mindent elpusztított a harc, a
partizánok földégető taktikája és a visszavonuló németek
bosszúállása. A halálos áldozatok száma mintegy 20 millió volt. Csak
Leningrádnál közel másfél millióan vesztették életüket.
Összehasonlításképpen: London légi ostromának 53 ezer, a hirosimai
és a nagaszaki atombombának pedig összesen 200 ezer áldozata volt.
Ezután a szovjet hadvezetést egyetlen gondolat vezette: soha
többé. A szovjet hadseregnek és a polgári lakosságnak mindig
elegendő fegyvert kell biztosítani, mégpedig hosszadalmas mozgósítás
nélkül. A tisztikar számára a legfontosabb lecke az volt, hogy a
Szovjetuniónak képesnek kell lennie a nagyszabású, stratégiai
támadásra, mégpedig minden fronton egyidejűleg. Minden lehető
ellenséggel szemben fölényre akartak szert tenni. Az eredmény az a
meglepő paradoxon lett, hogy míg a Szovjetunió mindenekelőtt
stabilitásra, békére és nyugalomra vágyott, felépült a Szovjetunió
hatalmas katonai ereje. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 4. folyt.
|
A változás folyamatosan, lépcsőzetesen történt. Egyik esemény
vezetett a másikhoz. Az ötvenes és a hatvanas években a Kreml a
védelemre és az otthoni mozgósításra összpontosított, valamint a
környező területek megszerzésére, a nyugat-európai támadásra és az
ellenség hátországának semlegesítésére. Ez Amerika becélozását
jelentette, mégpedig interkontintentális rakétákkal, valamint a
nukleáris tengeralattjárókkal megerősített haditengerészet
létrehozását.
A hatalmas mennyiségű felhalmozás azonban egyre fenyegetőbbnek
és végül már támadónak tűnt a Nyugat szemében. Mint Harold Brawn,
Carter elnök volt honvédelmi minisztere mondta: ha mi építünk, ők is
építenek, ha mi megállunk, akkor ők megint építenek.
A hetvenes években felvirradt az, amit az amerikai szakértők a
szovjet fegyveres erők aranykorának hívnak. A katonai költségvetés
évről évre állanóan 5 százalékkal növekedett. 1973-ban Andrej
Grecsko, az akkori hadügyminiszter elfoglalta helyét a politikai
bizottságban. A szovjet vezérkar ettől kezdve megkapott mindent,
amit akart, hálából a főtitkárnak, Leonyid Brezsnyevnek nyújtott
támogatásáért. Ez a vezérkar katonai szuperhatalommá alakította a
Szovjetuniót, amely felzárkózott Amerika mellé, és félelemmel
töltötte el a nyugati világot.
A demokratikus államokra nukleáris és hagyományos háborúra
egyaránt berendezkedett, támadásra kész szovjet erők leselkedtek.
Ezen az új felálláson a hetvenes évek végén, illetve a nyolcvanas
évek elején megnyirbált szovjet katonai költségvetés sem
változtatott. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 5. folyt.
|
A fegyverek halmozódtak, és a stratégia a villámháború lett,
támadással biztosított védelem. Ily módon a szovjet páncélos ütegek
az Alpoktól Dániáig terjedő 450 mérföld hosszúságú fronton
előrenyomulva 3-4 héten belül elérhették volna a La Manche csatornát
és a Pireneusokat. Minden védelmi szónoklat ellenére ez a korábbi
támadási időtartam felére csökkentését jelentette. A Szovjetunió
készen állt a korszerű háborúra.
1984-ben Nyikolaj Ogarkov vezérkari főnök már megtervezte a
nukleáris fegyverek nélküli hadviselést. Arra számított, hogy a NATO
nem mer atomfegyvereket használni a sűrűn lakott európai területeken
menetelő szovjet haderővel szemben. A Varsói Szerződésnek pedig nem
lenne szüksége atomfegyverekre.
Amikor Gorbacsov hatalomra került, már nehézkes, de hatalmas és
jól megalapozott katonai rendet örökölt. A reguláris hadsereg
létszáma jelenleg 5 és fél millió, a belügyminisztérium és a KGB
alakulatait is beszámítva pedig megközelíti a 6 milliót. A Vörös
Hadsereg több mint 53 ezer páncélossal, 48 ezer tüzérségi löveggel,
4 ezer 500 helikopterrel és 8 ezer 500 harci repülőgéppel
rendelkezik, a stratégiai atomfegyver-állomány 1400
interkontinentális rakétából áll, de a hetven-egynéhány
tengeralattjáró még 980-at hordoz a fedélzetén. A haditengerészetnek
ezenkívül még 300 támadó és cirkáló rakétahordozó tengeralattjárója
és közel 300 hadihajója van.
A katonai kiadások összegét néhány miniszteren kívül mostanáig
senki sem ismerte. A hadiipar szorosan összefonódott a polgárival,
és - legalábbis Gorbacsov hatalomra jutásáig - teljes elsőbbséget
élvezett. Nyugati becslések szerint a Szovjetunió hadikiadásai a
nemzeti össztermelés 14, esetleg 20 százalékát teszik ki. Az
Amerikai Központi Hírszerző Hivatal, a CIA szerint pontosan 16
százalékról volt szó. Moszkva állandóan azzal vádolja az Egyesült
Államokat, hogy a hadiipar irányítása alatt áll, a Szovjetunió
azonban maga a megtestesült hadiipar. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 6. folyt.
|
Végül is akár mennyire is rúgnak a szovjet hadikiadások,
Gorbacsov egyet megtanult: a Vörös Hadsereg költségeit többé nem
győzi az ország. A Szovjetuniónak - ha nem elégszik meg az
atomfegyverekkel rendelkező harmadik világbeli ország szerepével -
ágyúöntés helyett vajköpülésre kell berendezkednie.
Először meg kellett nyirbálni a hadvezetés hatalmát. Jól jött
tehát, amikor Rust nyugatnémet fiatalember egyszer csak leszállt a
Vörös téren. Bravúros landolásáért ugyanis Szergej Szokolov elaggott
hadügyminiszter az állásával fizetett. Jazov, Gorbacsov embere
került a helyére, de a hatalom mindig hálátlan, és elképzelhető,
hogy Jazovnak is mennie kell, mert többé már nem katonatiszthez,
hanem reformpárti civilhez kerül a tárca. Mihail Mojszejev, az új
vezérkari főnök csak 1982-ben került ki az előkelő Vorosilov nevű
hadi akadémiáról. A peresztrojka azonban tisztogatással jár, és
hiába lenne egy tucat tapasztaltabb tiszt erre a pozícióra,
Gorbacsov megint csak a maga emberét tolta előre.
És mintha ez nem lenne elég, a polgári tanácsadó, a kormány
mellett működő agytrösztök is egyre inkább beleszólnak a hadsereg
dolgába. Leghangosabban Alekszej Arbatov, a Világgazdasági és
Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének munkatársa. Mint mondta: a
katonai doktrína évekig a hadsereg és a haditechnikai intézmények
privilégiumaként, a társadalmi és politikai szükségletek
feláldozásával alakult ki. Sok területen hiányzott a katonai
stratégia, a tervek és a haderőnövekedés fölötti tényleges politikai
ellenőrzés. A cél most az, hogy a két dimenzió - a katonai és a
politikai - szigorúan összhangban legyen. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 7. folyt.
|
Ennek érdekében Gorbacsov megszilárdította befolyását a hadsereg
felett. Elnökként megkapta a hadsereg főparancsnokságát is. Maga áll
a honvédelmi tanács, a legfelsőbb katonai döntéshozó testület élén
is. Alighanem további tisztáldozásokat is tervez, de ez várhatóan
nem ütközik majd ellenállásba, a legtöbb tiszt ugyanis egyet ért: az
eddigi rendszer összeomlott, és most katonai költségvetési
áldozatokat kell hozni az Engels és Lenin szerint egyaránt
létfontosságú gazdasági alapok kiépítése érdekében.
Amikor nemrég mintegy száz őrnagy és tábornok értekezletén a
peresztrojkáról volt szó, a következő megjegyzés akár magától
Gorbacsovtól is jöhetett volna: nincs választásunk - mondták a
tisztek -, eljött a változás ideje. Ennek azonban nemcsak anyagi
okai vannak, csúcstechnológiáról van itt szó, és alighanem ez az,
amiért Gorbacsov támogatásra talál ott, ahol tisztogatni akar: a
hadseregben.
Moszkva mindeddig kétségbeesetten küszködött, hogy lépést
tartson a nyugati tudománnyal. Szakértők szerint azonban legalább
4-5 éves lemaradása van. Az izraeliek a közel-keleti harcokban
megszerzett szovjet tankok tervezésében bőven találtak kivetni
valókat. Az amerikai szakértők pedig jót nevettek, amikor 1976-ban
egy disszidens jóvoltából hozzájuttottak egy MIG-25-ös harcigéphez.
A megvetés csak akkor változott kénytelen tiszteletté, amikor
megállapították: az alumínium helyett rozsdamentes acélból készített
szárnyak és az ósdi vákuumcsöves elektronikai berendezések ellenére
a MIG-25-ös még mindig megfelel a célnak, bármikor felveheti a
versenyt az amerikai SR-71-es felderítő repülőgéppel.
Ennek ellenére az amerikai szakértők joggal állapították meg: a
szovjet haderő a mennyiségre és nem a minőségre összpontosít. A túl
sokat még mindig kevésnek találja. A kivitelezéssel pedig nem sokat
törődik. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 8. folyt.
|
A szovjet vezérkarnak azonban mostanában már rémálmai vannak. A
nyugati műszaki áttöréstől retteg, mert ez semlegesíthetné az óriási
költséggel előállított szovjet arzenál legnagyobb részét. Olyan
fegyverekről van szó, mint a NATO fegyvertárába hamarosan bevonuló,
viszonylag kis méretű bomba és akna, amely sértetlenül elengedi maga
mellett a teherautót, de felrobbantja a tankokat. A szovjet
tábornokok joggal tartanak impozáns felvonulási terveik
megzavarásától az ilyen és ehhez hasonló lövegek bevetésének esetén.
A gorbacsovi korszak kezdetén a nyugati megfigyelők érthetően
szkeptikusan fogadták a szovjet fenyegetés csökkentését ígérő
szónoklatokat. Tisztában voltak azzal, hogy Moszkvának a gazdasági
élet megmentése érdekében össze kell húznia a nadrágszíjat. Az
afganisztáni háború vesztésre állt, a meglazított közép-európai
póráz veszélyesnek tünt, de Gorbacsov aligha tilthatta meg a
gyarmatokon az otthon szorgalmazott liberalizálást.
Igaz, Gorbacsov elfogadta a közepes hatótávolságú nukleáris
fegyverek kiküszöbölését célzó szovjet-amerikai szerződés helyszíni
ellenőrzést előirányzó záradékát, de a demokratikus államok minél
tovább boncolgatták, annál kevésbé tartották a maguk számára
előnyösnek az egész megállapodást. Végül is - mondták a kételkedők -
Gorbacsov egyszerűen nem engedheti meg magának a hatalmas támadó
erők feláldozását.
Így érkezett el 1988. december 7-ike, amikor a szovjet vezető az
ENSZ közgyűlése előtt kijelentette, két éven belül megteszi mindazt,
amit senki nem hitt el, hogy valaha is megtehet: félmillióval,
csaknem 10 százalékkal csökkenti a szovjet haderők létszámát, és
felszámolja felszerelésüket. Magyarországról, Csehszlovákiából és az
NDK-ból kivon hat tankhadosztályt, Kelet-Európa területéről haza hív
összesen 10 ezer tankot, elhozat 8 ezer 500 löveget és 800 harci
repülőgépet. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 9. folyt.
|
A hazatartó egységekből néhány kifejezetten a villámháború
tervét szolgálta, mint például az a 10 helikopterdeszant, amely a
frontvonal mögött volt hivatva 1700 pontonhíd lerakására.
Félreértés ne essék, a csökkentés ellenére a Szovjetunió óriási
hagyományos haderőfölényben marad. Nyugat-Európa azonban ennek
ellenére örömmámorban úszott. Gorbacsov szavainak politikai hatása
nem maradt el, és a diplomácia a gorbacsovi doktrína egyik
legfontosabb alkotó eleme. Bizonyítja ezt az is, hogy a szovjet
elnök januárban megígérte nyugati látogatóinak: 14,2 százalékkal
csökkenti a szovjet hadikiadásokat, 19,5 százalékkal a
fegyvergyártást, és egész sor hadiüzemet átállít a polgári gazdaság
szolgálatába. Az ígéret egyetlen, mondhatnánk pikantériája, hogy
januárban még - saját bevallása szerint is - Gorbacsov sem tudta
pontosan, mennyit költ a szovjet állam hadikiadásokra.
Ne feledjük azt sem, hogy a hagyományos szovjet szemlélet nem
lát semmiféle ellentmondást a védelmi doktrína és a támadó védelemre
alapozott stratégia között. Ahromejev marsall olyan tervet dolgozott
ki, amely mindkét taktikát szolgálja. Krízis esetén - mondta a
marsall - a szovjet haderő 20 napon át védekezne, és addig a
politikai vezetés megkísérelné a közkeletű egyezmény létrehozását.
Ha ez nem sikerül, akkor jön az ellentámadás.
Két szótagot levágunk, és marad a támadás. Elvégre nem mi, hanem
Alekszej Arbatov mondta: nincs olyan védelmi doktrína, amely nem
támadási stratégián alapszik, és nem tart készenlétben támadó
hadműveletekre kész katonaságot. John Galvin tábornok, a NATO
főparancsnoka is kissé vonakodva vette tudomásul a támadásra kész
védelem gondolatát. Mint megjegyezte: persze, hogy a védelmi erőknek
is képeseknek kell lenniük a támadásra, de nem a Rajnán túl, ahogy
azt a szovjetek tervezik. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete 10. folyt.
|
Gorbacsov alighanem komolyan gondolja a reformot, de egy
évtizedig is eltarthat, amíg zöldágra vergődik vele.
A Szovjetunió egyébként tovább folytatja mind a hagyományos,
mind pedig a nukleáris haderő modernizálását. Az a bizonyos 19,5
százalékos hadiipari termelési csökkentés legfeljebb annyit jelent,
hogy ezentúl nem 280, hanem 220 új szovjet tank készül havonta. A
legnagyobb veszély az, hogy néhány jelentéktelen szovjet gesztus
miatt a Nyugat csaknem megváltoztatta egész védelmi és biztonsági
szemléletét.
Gorbacsov terveiben tehát sok a közös pont, de egy valami
biztosnak tűnik: a következő háború színhelye nem a Szovjetunió
lesz. A második világháború pusztítása már egymagában elegendő volt
ahhoz, hogy a szovjet hadvezetés erre a következtetésre jusson, de
ez megmagyarázza azt is, miért számít Moszkva a Nyugat támadására.
A demokratius államok ezen csak mulatnak. Mégis a szovjet
vezetésben is vannak olyanok, akik ezt ma már valószínűtlennek
tartják. A gorbacsovi új irányvonal azonban egyelőre nem képes
megváltoztatni egy nemzet beidegzett félelmét és gondolkozását.
Az azonban tény, hogy Moszkvának nincs sem elegendő pénze, sem
megfelelő műszaki tudása a jelenlegi óriási haderő fenntartására.
Nem versenyezhet csúcstechnológiai téren, és nem modernizálhatja
ezzel egy időben a polgári gazdasági életet. Gorbacsov csak hosszú
távú reformokkal számíthat a műszaki feladatok elvégzésére, a
haderőszintet pedig kelet-nyugati diplomáciai manőverekkel döntik
majd el, és ez könnyíthet Gorbacsov belföldi gondjain. Hogy aztán
mindezt összhangba lehet-e hozni a szovjet vezetés irányvonalával,
azt csak az idő mutathatja meg. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 11. folyt.
|
Gorbacsov az első pillanatban megértette azt, amit elődei
évtizedek alatt képtelenek voltak felfogni: a demokratikus államok a
fenyegetés ellen összefognak, de dorombolva szétválnak, és a maguk
útjait járják, ha békés gesztusokat látnak.
Már az INF-szerződés általános támadást jelentette a nyugati
nukleáris elrettentő politika ellen, Gorbacsov pedig erkölcsi
magaslatokba emelkedett, amikor megcsillantotta az atomfegyverek
teljes kiküszöbölésének lehetőségét. A NATO rugalmas válasza a
szovjet hagyományos haderőfölénnyel szemben kiépített nukleáris
elrettentő erő egyszeriben sokkal kevésbé erkölcsösnek és még
kevésbé elfogadhatónak tűnt a Nyugat, elsősorban Bonn szemében.
A gorbacsovi stratégia meggyengítette Nyugat-Európa katonai
modernizálási törekvéseit, és az Egyesült Államok honvédelmi
kiadásainak csökkentése felé hajlította az amerikai közvéleményt. A
szovjet szándékokkal szembeni szkepticizmus kiment a divatból,
különösen az NSZK-ban. Gorbacsov szívből remélte, hogy megoszthatja
a NATO-t, ezt George Bush a brüsszeli csúcsértekezleten
megakadályozta. Gorbacsovnak most az a dolga, hogy eloszlassa saját
tábornokai évtizedeken át beidegződött félelmeit.
A bécsi tárgyalások - megint csak Bush elnök jóvoltából -
rákényszeríthetik Moszkvát és elsősorban a szovjet vezérkart (vételi
zavar miatt néhány szó leírhatatlan) történő kiegyensúlyozására. Ha
a leredukált haderő megsemmisítése is létrejön, akkor Gorbacsovnak
már csak egy érve marad: az Ural mögött állomásozó és éppen ezért a
megegyezésbe semmiképpen sem beleszámító szovjet haderők gyorsabban
elérik Nyugat-Európát, mint az Atlanti-óceánon átkelni kénytelen
amerikai katonák. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 12. folyt.
|
Gorbacsovnak ugyanakkor valahogy ki kell egyensúlyoznia a
glasznoszty révén a peresztrojka ígéreteinek számonkérésére
felszabadított lakosság, a hatalmát védő pártapparátus és a saját
szempontjai által irányított vezérkar érdekeit. John Galvin, a
Nyugat védelmével megbízott NATO-főparancsnok erről azt mondta: a
szovjet metamorfózis veszélyesebb lehet, mint bármi, amit a múltban
átéltünk. Régen a szovjetek erősek, de kiszámíthatóak voltak. Ma még
mindig erősek, de kiszámíthatatlanok.
Ezekkel a borúlátó szavakkal végződik a US News and World Report
című amerikai politikai magazin átfogó beszámolója. +++
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"június 25-én a televízió interjút sugárzott Pozsgay Imrével, aki nagy szerényen bevallotta, ő bizony elvállalja a köztársaságielnök-jelöltséget."
D12, Kővágó József:
Kovács Béla emlékére
SZER-hallgató telefonja:
"Jóestét-kivánok, itt dr.Ilkei Csaba beszél a Magyar Televizió szerkesztője a Magyar Demokrata Fórum országos válásztmányánajk tagja. Kérem Kasza Lászlót, vagy a magyar szekció ügyeletes szerkesztőjét, esetleg üzenet révén a budapesti tudósítót, sziveskedjék lakásáomon visszahívni, információt szeretnék adni, lakásszámom 641-063. Témám: a Magyar Demokrata Fórum párttá alakult. Ha érdeklik a részletek, állok rendelkezésükre. Minden jót."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|