|
|
 |
|
 |
Faludy György a temetésről
|
Washington, 1989. június 21. (Amerika Hangja, Esti világhíradó)
- Munkatársunk Thassy Jenő jelenti Budapestről:
- A Szabadság-hegy tetején - kilátással a Bazilikára - Faludy
György budapesti otthonában vagyok, Nem tudom, hogy ideiglenes, vagy
végleges, vagy átmeneti, vagy vendéglátó otthon-e, de mindenesetre
innét visszapillatunk - nem nagyon távolra, csak a múlt hét
péntekére - Nagy Imre és társainak temetésére, ahol Faludy György
néző volt és egyben szereplő: a koszorúzók egyike. Hogyan nézel
vissza erre a napra és mit tudsz róla mondani?
- Ha visszanézek erre a napra, szóval a lényegesebb, ami eszembe
jut az, hogy ezúttal - mint ahogy ritkán történik meg az ember
életében - a nemzeti gyász és ugyanakkor a gyász ünnepi volta és a
személyes életem összefügg. Úgy, mint ahogy 1956-nak a 23-ikától
november 4-ikéig való napjai függtek össze az életemben. Azért
valami történt, ami azt hiszem Kossuth Lajos temetésnél lényegesen
többet jelentett az ország életében: egy új periódusnak úgy remélem,
a kezdete.
Először is impozáns volt az, hogy mindenki tudja azt, hogy a
magyarok sokban jelesek, de rendezni nem tudnak. Ezúttal a rendezés
példás volt. Szóval ilyet még soha el sem képzeltem. Minden
oldalról, szóval az ünneplők, a gyászmenet, a rendőrség, a
katonaság, a rendezők olyan méltósággal és olyan remekül rendezték
az egészet, hogy nem hiszem azt, hogy a legrosszabb ember, aki a
kákán is csomót keres, valamit tudott találni. A gyászmenetet véges
végig, azon a sok kilométer hosszú úton véges végig állt az
embereknek a sorfala. Szóval az ember azt érezte, hogy sok
mindenért, keserűségért kárpótlást kapott mindörökre. (folyt.)
1989. június 21., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|