|
|
|
|
Szőcs István a temetésről
|
München, 1989. június 20. (SZER, Emberek-művek-események) - Szőcs István filmrendező Bécsből érkezett ide Budapestre, a temetési gyászszertartásra. Milyen érzés itt állni a Hősök terén a koporsók előtt? - Hát először is szinte hihetetlennek tűnik, hogy találkozzunk egy ilyen alkalommal, ami az utolsó időszaknak, az utolsó évnek, ennek a váratlan felgyorsulásnak az eredménye. Másrészt: nem tudom a pillanatnyi impressziók meghatódottságától függetleníteni magamat ha arra gondolok, hogy 31 évvel ezelőtt éppígy sütött a nap, és épp ilyen szép kék volt az ég, és akkor már három embernek a teteme mereven és kihülten az akasztófán lógott. Most mártírok lettek, és megünnepeljük őket kegyelettel és zászlókat hajtunk emlékük előtt és idézzük neveiket. Tulajdonképpen egy borzasztó dolog nézni ezeket a koporsókat, hallani hogy élt 20 évet, 22 évet, és ez a pocséklása az emberi életnek,az emberi egzisztenciának - hogy úgy mondjam - ez végtelenül fáj. Ugyanakkor természetesen fellelkesít az a tudat, amikor látom, hogy itt új, felnövő generációnak, azoknak fogalmuk sem volt a múltról a magyar történelemről, vagy helytelen fogalmaik voltak. Itt vannak mélyen meghatódva, mélyen megrendülve és mint valami titkos forrásból, egy dúló patakból feltörnek a géneknek úgy látszik az elpusztíthatatlan emlékei, és kapcsolataik, és ezért egy olyan nagy megnyugtató - és hogy úgy mondjam - elégtételt érzek és bizalmat abban, hogy ez a nép, ez az ország, ez a magyarság - ami annyiszor ment ilyen kegyetlen kríziseken és értelmetlen vércsapolásokon keresztül - megtalálja helyét a jövő Európájában is. +++
1989. június 20., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|