|
|
 |
|
 |
Interjúk az 1956-os emlékünnepségről
|
München, 1989. június 17. (SZER, Gondolatforgató) - A
mikrofonnál Kasza László:
- Nem, azt nem gondolom, hogy annak, ami pénteken a Hősök terén
és a rákoskeresztúri temetőben történt, már ma meg lehetne vonni
végleges mérlegét, hiszen időre van szükség ahhoz, hogy elválasszuk
érzelmeinket a racionális meggondolásoktól: azt, amit szeretnénk,
attól, ami van. Ez azonban - úgy gondolom - nem akadályozhat meg
bennünket abban, hogy már egy nap távlatából megpróbáljuk elemezni a
nagyszerű június 16-iki események nyomán összekuszálódott
gondolatainkat arról, hogy mi is történt, hogyan történt. Nos, erre
kértem a Gondolatforgató mai műsorában az események néhány
szereplőjét és megfigyelőjét.
Mindenekelőtt Mécs Imrét kérdezem, aki nem csak az ünnepi
szónokok egyike volt, de tagja a Történelmi Igazságtétel
Bizottságnak is - tehát annak a bizottságnak, amely a sok
elismerést, de bizonyos kritikákat is kiváltó ünnepség főrendezője
volt.
Mécs Imre
A Hősök terén mély benyomásokat hagyott hátra az a
jelenet, amikor felszólításodra a tömeg kéz-a-kézben esküt tett a
kivégzettek emlékének, hogy: "rabok tovább nem leszünk". Nos akkor
felsoroltad - és a tömeg utánad mondta - néhány kivégzett nevét.
Milyen meggondolás alapján állítottad össze a névsort?
- Az volt a célom, hogy a tömeg teljesen magáénak érezze a
forradalmat is, az áldozatokat is, a hősöket is - és ugyanakkor azt
is akartam, hogy érezzék ha összefogunk, akkor nem lehet
megfordítani a dolgokat. Akkor, ha összefogunk tényleg, a pokol erői
se vehetnek rajtunk erőt. A nevekkel kapcsolatban: olyanokat
választottam ki, akiket egyrészt személyen ismertem és tudtam
pontosan, ismertem az ő személyiségüket. Másrészt pedig arra
törekedtem, hogy minden réteget képviseljek. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
|
|
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 1. folyt.
|
- Alkalmas volt ez a 16-ikai ünnepség arra Mécs Imre, hogy
elősegítse azt a sokak - talán az ország többsége - által fontosnak,
szükségesnek, elengedhetetlennek tartott nemzeti megbékélés
gondolatát?
- Nemzeti megbékélésre van szükség, és nemzeti továbblépésre - a
kettőt nem lehet elválasztani egymástól. Tehát nem arról van szó,
hogy elkenjük a múltat, nem azt, hogy a szönyeg alá söpörjük ismét a
problémáinkat. Mi megmondtuk azt mindnyájan, akik ott beszéltünk,
hogy igazságot akarunk. Ki akarjuk deríteni a múlt fehér foltjait,
egyenességet akarunk, jellemességet, világos látást - de kívánunk
bosszút, és tovább akarunk lépni.
A hatalomnak is meg kell tenni a magáét, mert hiszen csak
kezdeti lépéseket tett meg és egyelőre a megtorlástól határolta el
magát és résztvett gyász-szóban, de ennél több kell: a múltat élesen
kell elemezni és a 56-os szovjet agressziót nyíltan és világosan el
kell ítélni, el kell attól határolnia magát. Másrészt igen
lendületesen tovább kell mennünk, tovább kell haladnunk a demokrácia
felé - ez pedig csak úgy lehetséges, hogyha a magyar társadalom
összefog. Összefog, de ennek a szellemében: a demokráciának a
szellemében.
- Tagja vagy a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak, amely az
óriási munkát igénylő előkészületeket végezte, a megemlékezés fő
rendezője volt. Június 16-ika előtt az volt az általános vélemény,
nálatok a bizottságban is, hogy körülbelül félmillió embert vártok a
Hősök terére. Nos: a becslések szerint talán 200 ezer ember ha volt.
Mi az oka szerinted annak, hogy a nagy és kitünően végzett munka
ellenére kevesebben jöttek, mint arra számítottatok?
- Két-háromszázezren voltak, a mai újságok ennyit írnak. A
Magyar Nemzet több százezer emberről beszélt, a tömeg ugyanis
fluktuált: hatalmas tömegekként vonultak oda, tették le a virágokat
és azok közül nagyon sokan elvonultak. Hazamentek, és otthon nézték
televízión a közvetítést. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
|
|
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 2. folyt.
|
Talán nem volt túl szerencsés a részünkről, hogy a temetőből
nagyon sok embert kizártunk - ezt utólag nézve látjuk így. De
ugyanakkor meg meg kellett őrizni az intimitását meg a méltóságát is
a temetésnek. A másik dolog pedig az, hogy a televízió igen
nagyszabású közvetítést adott mind a két helyszínről, és ez igen sok
embert otthon tartott, hogy otthon nézze -, és még egyet ne
felejtsünk el: hogy munkanap volt. Tehát nagyon sokan nem tehették
meg, különösen a zárt rendszerben működő üzemekből-gyárakból, hogy a
munkaidő vége előtt eljönnek.
- Beszéltél arról, hogy talán nem volt helyes, hogy a Történelmi
Igazságtétel Bizottság nem engedte meg mindenkinek, hogy részt
vegyen a rákoskeresztúri temetőben az ottani szertartáson. Nos,
ezért sokszor ért benneteket az elmúlt napokban az a szemrehányás,
hogy a bizottság kisajátította magának az egész temetést, az egész
emlékezést.
- Hát azt hiszem hogy kisajátítás nem történt, a szervezés
nagyon nagy feladatot jelentett egy olyan bizottságnak, amelyik nem
erre alakult, és amelynek a tagjai - egy-két személytől eltekintve -
az utóbbi 30 évben nem rendeztek nagyszabású tömegdemonstrációt - és
ennek következetében sok helyütt túlszabályozott, túl merev volt a
szervezés - de én azt hiszem, hogy egészében véve jól sikerült, és
hát köszönet és hála mindazoknak, akik ebben segítettek és részt
vettek.
Én magam a közvetlen szervezésben nem vettem részt, azt hiszem,
hogy a fő szervezőké volt az érdem, akik éjjel-nappal ezzel
foglalkoztak. Az alternatív szervezetek is igen sokat segítettek -
tehát a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a
Fidesz, a Kisgazdapárt, és többiek. Azt hiszem, hogy ez egy nagy
közös ügy volt. A szervezésben nyilván voltak hiányosságok, voltak
túlszabályozások - ennek ellenére azt hiszem ezt teljesen elfedi az
a hatalmas méltóságteljes ünneplés, ami ami tegnap lezajlott.
(folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 3. folyt.
|
- Mécs Imre után a Hősök terén megrendezett ünnepség másik
szónokát, Orbán Viktort kérdezem: hogyan értékeli mindenekelőtt
saját szereplését? Hogy megindokoljam a kérdést: legtöbben úgy
gondolják, hogy egészen fantasztikus beszédet mondtál. Az osztrák
televízió azzal a mondattal zárta helyszíni közvetítését a Hősök
teréről, hogy ilyen beszéd a Magyar Televízióban annak fennállása
óta nem hangzott el. Mások ugyanakkor azon a véleményen vannak, hogy
egyfajta ünneprontás volt amit tettél. A véleményedet ugyan
legtöbben osztják, de úgy gondolják, hogy nem itt, nem ebből az
alkalomból kellett volna elmondani. Találkoztál már az elmúlt 24
órában ezzel a kettős meggondolással?
- Nem találkoztam mind a kettővel megmondom őszintén -, én csak
az elsővel találkoztam. Tehát mondjuk ez annak is betudható, hogy a
tegnapi nap óta csak Fideszesekkel és csak barátaimmal vagy idősebb
tanáraimmal volt módom találkozni - és hát az ő gondolkodásuk az
nagyban azonos az enyémmel. Tehát ők úgy vélekedtek róla, hogy ezt
kellett elmondani, és hogy jó volt, hogy ez elhangzott.
- Én a másik véleménynyel amit említettél - azzal nem
találkoztam. Azokkal nem találkoztam, akik azt mondják, hogy
ünneprontó volt beszéd -, és kicsit meg is vagyok lepődve ezen.
Dehát végülis ha belegondolok: nem sok okom van arra, hogy meg
legyek lepődve. Hát sajnálom, hogy így gondolják. Sajnálom, hogy így
gondolják.
Amikor a Fidesz eldöntötte - a Fidesz választmánya - hogy én
fogok beszélni nagyjából azt is megmondták nekem, hogy ők milyen
beszédet szeretnének látni. Hát azt mondták, hogy körülbelül ilyet.
Tehát, hogy előremutató legyen - ugyanakkor semmifajta hazugság ne
legyen benne -, és feltétlenül őrizze meg a kegyeleti jellegét.
Tehát én - amikor azt mondják, hogy ünneprontó voltam - akkor azt
több értelemben is felfoghatom. Az egyik az, hogy esetleg nem volt
elég kegyeletteljes a beszédem. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjúk az 1956-os ünnepségről - 4. folyt.
|
Hát én úgy gondolom, hogy az volt. Kifejezetten a beszéd első
része csak Nagy Imréék emlékével foglalkozott, és a vége is
kifejezetten egy főhajtás volt az emlékük előtt. Tehát én nagyon
igyekeztem arra, hogy megőrizzem az aktus kegyeleti jellegét, és
ehhez hozzáigazitsam az én mondókámat is.
Ugyanakkor: azt én elhibázottnak tartottam volna, hogy ha nem
veszem észre, hogy itt nem csupán egy temetésről van szó, hanem
egyben egy olyan politikai eseményről, amire nem volt példa
Magyarországon már nem tudom mióta, és amire nagyon régóta vártunk.
Tehát mindenképpen politikai üzeneteket is kell tartalmaznia a
beszédnek. Én ezért próbáltam ezt ötvözni.
Nem összekevertem a két dolgot, hanem ötvöztem a kettőt - és én
úgy gondolom, hogy nem szerencsétlen elegy és arány amit találtam.
Tehát nem osztom - ebből a szempontból nem osztom - a véleményüket.
Namost ha a beszéd tartalmára gondolok, akkor az én számomra
alapvető fontosságú volt, hogy nem csak az öt vezető politikust
temettük, hanem a hatodik koporsóba eltemettük 56 összes áldozatát.
1956-ról kellett beszélni. 1956-ról kevesebbet mondani - a névtelen
áldozatok, a fegyveres harcokban elesettek koporsójánál, mint én
mondtam - nem lehet. Ez a megítélésem. Ugyanakkor esetleg onnan
fakad az ünneprontás ilyentvaló értelmezése beszédemnek, hogy úgy
gondolják, hogy nem kellett volna hivatalossággal szemben ilyen, hát
keményen fogalmaznom...
Én pedig azt gondolom, hogy én visszataszítóbb dolgot nem tudok
elgondolni mint egy olyan temetést, ahol elfedik a lényeget, ahol
hazudnak, ahol nem mondják el azokat a dolgokat, amiket ki kell
mondani. Azt gondolom, hogy kegyeleti érzések sem épülhetnek
hazugságra. Tehát nem szabad a bizonyos dolgokat elhallgatni - ezért
fontosnak tartottam mindazt elmondani, amit elmondtam. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
|
|
- Interjúk az 1956-os ünnepségről - 5. folyt.
|
Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy ha már egy fiatalt kértek
fel beszélni, akkor nem lehet azt elhallgatni, hogy - akárkik is ma
Magyarországon reformpolitikusok, akár legyen Pozsgay Imre maga -
amikor én középiskolás voltam, és amikor az én agyamat ezekkel a
maszlagokkal tömték tele, amiről ugye mindnyájan tudjuk, hogy áruló
Nagy Imre meg ellenforradalmár Nagy Imre, meg ellenforradalom 56.
Akkor Pozsgay miniszter volt az oktatási vagy művelődési miniszter.
Tehát neki felelőssége van.
Én nem akarom az érdemeit elvitatni. Hanem a reformpolitikusokat
sem akarom hátrányba ahozni a konzervatívokkal szemben. De azt
gondolom, hogy egy temetés az igazság pillanata is, és ez, amikor az
igazság pillanatáról van szó akkor nem hőbörögve, nem botrányos
módon - de igenis színt kell vallani. És ha én az ifjúság nevében is
akarok mondani - és természetesen a magam nevében ezzel együtt -
valamit, akkor ezeket a fontos dolgokat ki kell mondanom -
bármennyire fáj is másoknak.
Semmi olyat nem mondtam, ami az ott fölravatalozottak számára
elfogadhatatlan, esetleg rájuk nézve kellemetlen, hőbörgős vagy
gyalázatos lett volna. Tehát nem érzem igazából jogosultnak ezt a
kritikát. Nem tudom, hogy kinek az ünnepét rontottam el. Én azt
gondolom, hogy csak azoknak az ünnepét ronthattam el ezzel a
beszéddel, akik nem akarják kimondani az igazságot, és arra szánták
ezt a temetést, arra szánták az egész aktust, hogy elfedje azokat a
különbségeket, amikről pedig sohasem szabad megfeledkeznünk. Hát ha
ő megítélésük szerint rontottam el a dolgot, akkor ezt nem bánom. És
hát azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy azért volt harmadik
vélemény is - csak az igazság kedvéért akarom ezt elmondani...
(folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjúk az 1956-os ünnepségről - 6. folyt.
|
Én ezt is merem még. Amikor a temetés után hazafele utaztam
Agárdra a vonattal, akkor találkoztam ott egy-két Fidesz-taggal a
vonaton, akik megkérdezték tőlem szó szerint, hogy vajon ezt a
beszédet én írtam - vagy a kezembe adták, hogy olvassam fel...?
Kérdeztem, hogy miért? Azt mondták, hogy nem volt elég kemény. Azt
mondták, hogy nagyon finoman fogalmaztam meg azt az igazságot, amit
kétségtelen megfogalmaztam - de szerintük méghatározottabban kellett
volna kimondani. Tehát voltak akik azt mondták, hogy a beszéd azért
nem volt jó, mert ennél még keményebben kellett volna fogalmazni.
Nem azért mondom mintha egyetértenék ezzel a véleménnyel csak hogy
kiegszítsem a vélemények skáláját.
- Orbán Viktor a fiatalok nevében beszélt, a fiatalok
képviseletében. Fodor Gábor pedig a Fidesz a Fiatal Demokraták
Szövetségének koszorúját tette le a mártírok koporsója előtt. Hogyan
értékeled Te, azt ami a Hősök terén, és ami a temetőben utána
történt?
- Én nagyon nagy dolognak tartom, nagyon fontosnak. Úgy érzem,
hogy tényleg egy történelmi mérföldkőről van szó. Hiszen igazából
egy hatalmas nagy félelemküszöböt lépett át ezzel a magyar
társadalom. Maga mögött hagyta ezt az elnyomott, nyomasztó múltját,
amit az utóbbi 33 év jelentett. Vagyis azt, hogy volt egy olyan
esemény: az 56-os forradalom, ami tulajdonképpen szinte minden
magyar család életében valahogy megjelent. Minden azt átélt illetve
utána felnőtt generáció életében fontos szerepet játszott: egy
viszonyitási kontroll, és valami olyasmi volt, hogy nem lehetett
pontosan tudni, hogy - főleg az utána következő generációnak - mit
is jelentett, hogy mi is volt ez igazából, és amiről nem lehetett
igazából beszélni azoknak akik átélték. Tehát egy nagyon súlyosan
nyomasztó, egy frusztrációs érzés volt valahol... (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjúk az 1956-os ünnepségről - 7. folyt.
|
És ezt a tegnapi napon én azt hiszem hogy sikerült átlépnie a
magyar társadalomnak. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy egész 56-ot
sikerült volna feldolgozni -, de magát ezt az elnyomatás-érzést
sikerült átlépni és ezért egy hihetetlen nagy dolognak tartom a
tegnapi napot.
- És most hallgassuk azok véleményét, akikre évek óta figyel a
társadalom. Csoóri Sándor és Konrád György mindig felül tudott
emelkedni a napi személyes problémákon, hogy ne mondjam:
ellentéteken. Először Csoóri Sándor.
- Azt látom, hogy nemzet megint úgy viselkedik, mint 1956
október 23-ikán. Ugye akkor - előtte egy-két nappal - nem is tudtuk,
hogy ez a nemzet él, annyira levert volt. Ezelőtt se nagyon - néhány
éve se tudtuk, hogy ez a nemzet így gondolkodik. Abban a
pillanatban, hogy felszabadulhatott, és megtudta hogy megmutathatja
saját magát - íme megmutatja. Ez: ilyen nap
Azt hiszem a történelemben még nem volt ehhez hasonló. Nekem
állandóan természetesen irodalmi példák jutnak eszembe ilyenkor is:
a görög drámák pillanatát érzem, azt a katarzist, amit 30 évig is el
lehetett takarni, fedni - de most mégiscsak megfogalmazódott újra.
Erre évtizedekig, századokig fognak emlékezni.
Itt nem csak embereket temetnek későn, nem csak késői
igazságszsolgáltatás történik, hanem egy nemzet most megint meg
tudja mutatni, hogy ő milyen. Egy nemzettől elvehették az
egyéniségét hosszú ideig -, most ez a nemzet az egyéniségét is
visszaveszi. Ettől én nagyon nagyon sokat várok. Megrendítő a nap,
egyúttal felemelő is.
- Konrád György?
- Hát egy kőtömb elgördült az ajtó elől, úgy hogy az ajtót
kilehet nyitni. Ez a kőtömb megakadályozta a párbeszédet, a valódi
párbeszédet. Ha beszélgletőpartnerem a fehérre azt mondja, hogy
fekete akkor nehezen tudok vele beszélni. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjúk az 1956-os ünnepségről - 8. folyt.
|
Ha egy nemzet nem lehet azonos a történelmével, nem lehet azonos
azzal ami megtörtént - abban az értelemben, hogy amit tenni próbált
- ha visszanyomódik önmagába, akkor az egy olyan, önmagunk ellen
működő agressziót létesít a lelkekben, ami iszákosságban,
önelhanyagolásban, de mindenféle társadalmi rosszban megmutatkozik -
de nem a dialógus készségében.
A dialógus készsége csak akkor áll elő, ha a forradalomról azt
mondjuk, hogy forradalom. Nagy Imréről pedig azt mondjuk, hogy
áldozat. Hogy áldozat Nagy Imre: feláldozta magát azzal, hogy nem
kért kegyelmet. Azzal, hogy mintegy az életét tette azokra a frissen
felismert eszmékre, amelyek őt tették az első demokratikus
kommunistává Európa történetében. Ő volt az, aki elfogadta az ország
önrendelkezésének alapvető igényét a semlegesség bejelentésével, és
ő volt az, aki kommunista létére elfogadta, hogy egy párt legyen a
kommunista párt is a többi között a demokratikus játék-mezőnyben.
Ezzel a két vállalással eleget tett a magyar nemzet alapvető
igényeinek, és ezek az igények tartósan fennmaradnak, mert csak ezek
teszik lehetővé, hogy Magyarország Európának normális része legyen.
Nos, ha Nagy Imre megkapta ebben a minőségben az embernek és a
politikusnak kijáró tisztességet - és nem mint egy kutya volt
elföldelve -, akkor ezzel legalábbis a hatóságok közreműködésével a
magyar nemzeti többségi konszenzus jegyében - ezalatt értem: ez a a
hallgatás súlyos csöndje - ez elmozdult az ajtó elől.
Ez megosztott felelősségű nemzetet jelent. Úgy értem, hogy a
felelősség most megoszlik: mindahány millióan, ahányan vagyunk. De
önmagával azonos és új nemzet született meg.
- Vannak akik úgy vélik - Konrád György -, hogy az ami a Hősök
terén és a rákoskeresztúri temetőben történt, nem segítette elő
igazán a nemzeti egységet, mert az ünnepség hangsúlya a
kommunistákra, a kommunisták rehabilitálására összpontosult.
(folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 9. folyt.
|
Holott az áldozatok nagyrésze éppen a kommunizmus elleni harc
miatt, annak következtében halt meg.
- A hangsúlyt én nem így éreztem. Úgy éreztem, hogy a hangsúly
mindenkinek szól, aki ennek a forradalomnak az áldozata volt,
tevőlegesen áldozata, de hogy annak a hatodik koporsónak - a
felsorolt neveknek, mindenkinek aki 56-ban meghalt - nem érzem
helytállónak ezt a benyomást.
- Konrád György után külföldi telefonszámot hívtam: Tamás Gáspár
Miklósét - Londonban. Két dolog érdekelt. az első, hogy milyen érzés
volt valakinek, aki évek óta annyira benne van a magyar politikában,
sőt annak egyik tényezőjévé vált, mint Tamás Gáspár Miklós -
külföldön tartózkodni egy ilyen nagy jelentőségű napon mint június
16-ika volt. A másik kérdés pedig, hogy onnan, ebből a
kilométerekben is kifejezhető távolságból, hogyan látja azt ami a
Hősök terén és a rákoskeresztúri temetőben történt.
- Természetesen vegyes érzéseim voltak atekintetben, hogy
szerettem is volna ott lenni. Ugyanakkor a változatosság kedvéért
talán nem árt egy ilyen izgalomteli napon messze lenni, és biznyos
távolságból nézni a történteket és történendőket. Ugyanakkor nagy
elégtétellel lehetett megállapítani azt napközben is, és a ma
reggeli újságokból méginkább, hogy őszinte érdeklődés övezte azt,
ami Magyarországon történik.
Amikor ma reggel lementem az újságokért a hindu újságos - aki
történetesen tudja hogy magyar vagyok - egész családját
összegyüjtötte és megkérdezték, hogy mi is történt Budapesten? És
mondták hogy milyen szörnyű, hogy a sírok ismeretlenek voltak.
Keleti embernek ez borzasztó. Szóval mondom: ilyen emberek is
érdeklődtek Magyarország iránt - ami azért nem mondható el minden
nap - és a nemzetközi érdeklődésnek ez a ténye bizonyos értelemben
talán számunkra is megvilágítja azt, hogy mi is történt. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
|
|
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 10. folyt.
|
- Pontosan ez érdekelne: hogy mit válaszoltál ennek a hindu
újságosnak, hogy mi történt pénteken Magyarországon?
- Én azt mondtam neki, hogy erre a válaszom egyszerű és durva
kell hogy legyen: hogy itt most rendbe hoztak valamit amit
elrontottak azelőtt, itt helyére tettek egy igazságtalanságot, és
egyébként pedig nem lehet tudni... - ezt mondtam neki szó szerint.
És valóban úgy is gondolom - ugyanis minden ilyen erőteljes
szimbolikus töltöttel rendelkező eseménynek a tulajdonképpeni
jelentése kétértelmű szokott lenni, és valószínűleg 1989 június
16-ika sem kerülheti el ezt a sorsot. A kétértelműséget a
következőképpen értem: egyrészt beteljesült az, ami mindazoknak az
embereknek, akik hűségesek voltak 1956 emlékéhez, vagy az akik az
elmúlt évtízedben megtértek 1956 hitére, telejesült a kívánságuk -
méghozzá egy igen méltóságteljes módon. Elégtételt érezhetünk.
Az az erőszak, amely Magyarországot arra kényszerítette, hogy
elfelejtse 56-ot - megtört. Hát ez nagy győzelem. Ugyanakkor
természetesen mint mondtam, az erőszak nemcsak arra volt jó, hogy a
forradalom hőseinek holttestét elrejtette egy temető névtelen,
jeltelen zugába. Hanem valóban elfelejttette az emberekkel 56-ot.
Felnőtt egy nemzedék, még egy, amely homályosan tudott valamit
56-ról, de nem volt az érvek centrumában. 56 most azért került az
emberek érdeklődésének homlokterébe - azon kívül, hogy szabad
beszélni róla, lehet beszélni róla, kockázat nélkül, sőt manapság
úgyszólvan illik is - hanem azért, mert relevánsá vált, fontossá
vált, mert Magyarország ismét nagy döntések, nagy változások előtt
áll, és minden nagy történelmi pillanat megtalálja a maga történelmi
előzményét. És ez egy forradalmi történetértelmezés - nem
tudományos, de ugyanakkor nem kevésbé fontos mint a tudományos. A
mai magyarság 56-ot ismeri föl a legfontosabb történelmi
előzményeként annak, amit ma tenni szeretne. Ezzel valami nagyon
erőset állított. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
|
|
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 11. folyt.
|
Ugyanakkor meg kell mondani, hogy én általában ódzkodom a
hirtelen egységes konszenzusoktól. Pár évvel ezelőtt még a kádári
közmegegyezés korszakában éltünk, most már régen, két esztendeje
erről sűrűn beszéltek. És ebben hivatalos körökben hinni illet és
ezt még kritikus elmék is elismerően emlegették. Két év múlva -
mintha mi sem történt volna - egy új konszenzus alakult ki 56 körül.
Tehát két év alatt a kádári konszenzustól a eljutottunk a Nagy
Imre-i konszenzusig. Anélkül, hogy lelkiismereti vizsgálat végbement
volna, anélkül, hogy az eltelt 33 esztendő igazán megértettük volna.
Anélkül, hogy megértettük volna, hogy miért felejtettük el 56-ot -
mert, hogy elfelejtettük volt -, a mostani föltámadásnak (igaza van
a a Magyar Nemzet szalagcímének): Feltámadás. A feltámadást (...)
szerint megelőzi az alászállás a poklokra. Erről a pokoljárásról
tudunk mindannyian keveset, erről a pokoljárásról beszélnek keveset,
és ezért nagyon örülök, hogy a Hősök terén Orbán Viktor beszédében
elhangzott az az óvás, amit elkellett mondania - és amely kellő
perspektívába helyezi ezt a Magyarországot.
- Ne jelentsen június 16-ika olyan hamis nemzeti konszenzust
1956 ügyében, mint amilyen a kádári állítólagos megegyezés volt a
hatalom és társadalom között, intett - mint hallottuk - Tamás Gáspár
Miklós.
- Csoóri Sándor a nemzet eszmélését, önmagára találását látta
fontosnak a pénteki eseményekben, amelyek során Konrád György
szerint nem tolódtak el a hangsúlyok a kommunista mártírok javára -,
amely ellen Orbán Viktor tiltakozott. A meggyilkoltak között ugyanis
minden korosztály, társadalmiréteg képviselve volt - mondta Mécs
Imre -, de hozzátette, hogy a döntő többség fiatal volt, és kétkezi
munkás - mint az a felolvasott névsorokból is kiderült. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 12. folyt.
|
Első -, már kissé leülepedett - vélemények arról az óriási
eseményről, ami június 16-ikán Budapesten történt.
A továbbiakat - és az események következményeit - még várjuk.
+++
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|