|
|
|
|
Nyugdíjasok helyzete
|
München, 1989. június 19. (SZER, Világhíradó) - A napokban olvastam, hogy a Szovjetunióban több mint 40 millió ember él a létminimum alatt. Ha nem így lenne - gondoltam -, bizonyára kevesebbet hallanánk nemzetiségi ellentétekről, gyűlölködésről, a szegények és gazdagok közti szakadék mélyüléséről. Sovány vigasz, hogy a szovjet nyomorról és a jövő még ijesztőbb kilátásairól - Szaharov professzor közelgő katasztrófától tart - ma már szovjet illetékesek sem hallgatnak. - Hajnal László Gábor a kommunizmus, a keleti szocializmus egyik magyarországi vetületét veszi szemügyre. Felolvassuk írását: - Mindenkinek a szükségletei szerint - hírdették, ígérték a kommunisták 1945 után, és első lépésként elvették a módosabbaktól vagyonukat, lakásukból kitelepítették őket, hogy oda a párt híveit költöztessék. Kétségtelen, a vesztett háború, a romok takarítása, az odaveszettek siratása, a fogságban lévők hazavárása, egyáltalán az élünk tudata a legkeserűbb tényeket is elviselhetővé tette, s az akkori középkorosztály nagy hittel és energiával dolgozott, épített. Belenyugodtak a magyarázkodásba, hogy azért kevés a fizetés, mert a bérükben benne van az ingyenes oktatás, egészségügyi ellátás, az olcsó lakbér, fűtés, világítás, közlekedés. Múltak az évek, és egy bő emberöltönyi idő szaladván tova, hirtelen - bár nem váratlanul - szinte katasztrófális helyzetbe kerültek azok a bácsik és nénik, akik kezük munkájával, verítékükkel tették otthonossá a kifosztott országot, s a vezetők nékik köszönhetik a luxust: a vadászházak, villák sokaságát. (folyt.)
1989. június 19., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|