|
 |
 |
 |

1956 áldozataira emlékeztek országszerte - Felavatták Nagy Imre kaposvári emléktábláját (1. rész)
|

1989. június 15., csütörtök - Az ország számos településén a temetést megelőző napon, csütörtökön emlékeztek meg Nagy Imréről és sorstársairól, 1956 áldozatairól.
Nagy Imre kaposvári szülőházánál - a Május 1. utca 77. számú épületnél - emléktáblát avattak csütörtökön este a város társadalmi és politikai szervezetei. A Fidesz helyi csoportja által kezdeményezett ünnepségen a szűkebb pátria mintegy háromezer polgára az alkalomhoz illő fegyelmezett méltósággal rótta le kegyeletét a mártír miniszterelnök emléke előtt. A Himnusz hangjai után elsőként Tóbiás Áron, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága tagja idézte fel Nagy Imre emberi, politikusi életútját. Utalt rá, hogy a milleneum évében, 1896-ban indult életpályát századunk első felének nagy történelmi sorsfordulói terelték a társadalomjobbító törekvések és a tragikus végkifejlet felé. Az első világháború után szibériai hadifogolyként azért lett a bolsevik párt tagja, mert az emberi jogok kiteljesedésének lehetőségét vélte a kommunista mozgalom által. Ezek az eszmék vezérelték mindvégig, határozták meg magatartását 1953-as, majd 1956-os miniszterelnöksége idején is, amikor makacs eltökéltséggel igyekezett kiküszöbölni egy torz rendszer hibáit. Korát megelőzve, kommunistaként követte egyre határozottabban népe és hazája igaz érdekeit, s mindezt halála percéig sem tagadta meg. Nagy Imre személyes példájával bizonyította - hangsúlyozta Tóbiás Áron -, hogy a történelem útját csak ideig-óráig lehet keresztezni. Bár ma még nem tudjuk, mit hoz orzságunk jövője, de a történések igaz vezérfonala bizonyosan Kaposvár nagy szülöttének szép, magyar, haladó és európai eszmevilágából gyökerezik. Ezután a Fidesz helyi csoportja képviseletében Kristóf Csaba, a családtagok és hozzátartozók nevében Égető Endre emlékezett Nagy Imrére. Elsőként a család koszorúját helyezték el az emléktáblánál, majd az Ellenzéki Kerekasztal, az MSZMP-tagok reformköre, a városi és a megyei tanács, s még további 11 szervezet képviselői koszorúztak és elhelyezték az emlékezés virágait a szülőváros polgárai is. (folyt.köv.)
1989. június 15., csütörtök 21:43
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|